Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

KILENCEDIK FEJEZET

Ha jön a baj, akkor az általában csőstül jön.

Annyi minden történt a mai nap során, én pedig ma éreztem azt igazán először az elmúlt hónapokban, hogy kezd minden menthetetlenül egyértelművé válni.

A hét eléggé gyorsan eltelt, leszámítva az én türelmetlen várakozásomat, hogy végül lesz-e jövője az interjúnak, vagy sem. Hivatalosan ma, azaz pénteken derülne ki, hogy az elmúlt napok alapján mekkora érdeklődés volt a cikk iránt, de hiába volt már tíz óra, még mindig semmi hírrel nem rendelkeztünk. Ha nem lett volna elég az, hogy magamban nagyon sokat töprengtem a témán, Audrey-ék folyamatosan a témáról beszéltek. Ők ketten váltig állították, hogy biztos a siker. Féltem, hogy nem lesz akkora eredményem, mint amire mindenki számított, mert ezzel nem csak a további munka, de az én sorsom is megpecsételődik a lapnál. Továbbá nem akartam senkinek sem csalódást okozni, mert tudtam, hogy nem csak a szerkesztőség, Cooper és David is nagyon számítanak rám.  Az órák pedig teltek, és még mindig nem volt semmi hír.

Cooper tegnap este ért haza az útról, de nem sokat beszéltünk azóta. Felhívott este, és váltottunk pár szót, de rettenetesen kimerült volt, így azt javasoltam neki, hogy inkább aludjon, és majd ma beszélgetünk, amikor időnk engedi. Nagyon szerette volna, ha elmegyek hozzá, de őszintén szólva nem igazán volt kedvem autóba ülni. Ráadásul az elmúlt napokban volt időm gondolkodni egyedül, és a tény, amire rájöttem, az is erősen gátolta, hogy nála töltsem az éjszakát.

Nem működött. Olyan elképesztően akartam én, annyi éjszakán át könyörögtem, hogy másnap többet érezzek iránta, de nem ment. Egyenesen erőltetni akartam már, és tudtam, hogy akár menne is. Egyetlen bár, de hatalmas dolog azonban nem engedte.

Nicholas Callen.

Tudtam, hogy amíg az életem része lesz, addig esélyem sincs olyan figyelmet és szeretetet adni Cooper-nek, mint amit érdemel, és emiatt igyekeztem a mai napon kerülni őt. Nem voltunk hivatalosak, mégis szégyelltem, hogy már az elejétől kevesebbet tudnék csak adni neki, mint ami jár neki.

Pedig annyira szeretném én, hogy működjön közöttünk ez a kapcsolat.

De persze Nicholas-on túl a bűntudat sem engedte, hogy tovább folytassam ezt. Még ha Nicholas-t valamilyen csoda folytán ki is zárhatnám az életemből, a nyers tény, tény maradna. Cooper-be csak bele akarok szeretni, mert jó ember. Nem az érzelmek miatt vagyok szerelmes.

-Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már szerda óta be se jönnék ide. –ásított egyet Audrey, majd lehajtotta egy kicsit a fejét a padra. –Utálom a hónapzárásokat. Nem is bánom, hogy jövő héttől november lesz.

-Ami egyet jelent azzal, hogy mi ismételten szerkeszthetjük az őszi nagyszámot. –vette el a kedvét a lánynak David. –Úgyhogy ha most fáradtak vagyunk, az annyit jelent, hogy novemberben csak a testünk fog pihenni, az eszünk még alvás közben is a munkán fog járni. Csak hálni fog járni belénk a lélek aludni.

Szerkesztőnek lenne a negyedévekben nagyon leterhelő, ez igaz. Amellett, hogy a nagyszám több tíz oldalát kell csinosítgatunk és javítgatnunk, a lap továbbra is hozza heti rendszerességgel a magazinokat. Emellett Cooper hiányában tegnap Carly jött szólni nekünk egy új tervjavaslatról, miszerint meg kellene reformálni az online platformunkat is. Nem a nulláról kellene kezdeni, és nem is a mi feladatunk lenne a kreatív vonal, de ez a nagy szervezkedés annyit jelentett, hogy számos kisebb cikket, ami nem fér be a magazinba, azokat nekünk kell majd oda feltölteni, a mi feladatunk lesz a rendszerezésük. Egy újabb teher, és még csak szóba sem jöhettünk mi, mint esetleges újságírók az apró cikkeknél.

-Néha fogalmam sincs, hogy miért szeretem ennyire ezt a helyet. –sóhajtott a lány. –Többet vesz el tőlem, mint amit ad.

-Viszont a fizetésünk legalább baráti. –vont vállat David hanyagul. –Én legalábbis vígan eléldegélek belőle.