Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Az első gondolatom ébredés után az volt, hogy túlságosan süt a nap. A második pedig az, hogy túlságosan jó illat ölel körbe, amihez már nagyon régóta nem voltam hozzászokva.

Még nem igazán tértem magamhoz, pislogva próbáltam beazonosítani a külvilágot, és nem is kellett sokáig nézelődnöm ahhoz, hogy rájöjjek, nem otthon vagyok. Már csak elég volt a fedetlen testemre nézni a fehér takaró alatt, amit egy férfikar ölelt át pontosan a mellem alatt, hogy kezdjenek összeállni a dolgok.

Hirtelen jutott eszembe minden. A tegnap este, a veszekedés Nicholas-szal, és a...

Lefeküdtem Nicholas Callen-nel.

Ó te jó ég.

Mit tettem már megint?

Óvatosan megfordultam az ágyon, és a férfi békés arca tárult elém centiméternyi távolságra, ezzel is igazolva a gondolataimat.  Mellettem feküdve olyan nyugodtnak tűnt, és bár nem kellett sokáig néznem ahhoz, hogy tudjam, hogy ezekben a reggeli órákban a leghelyesebb Nicholas. Ilyenkor, mikor semmi feszültség vagy bármiféle komolyság nincs az arcán, csak a nyugalom. 

Ha már itt tartunk, mennyi az idő?

Fogalmam sem volt, hogy merre kellene keresnem a telefonomat, de valószínűleg a táskámban volt, ami pedig a nappaliban volt. A mellettem lévő éjjeliszekrény üres volt, úgyhogy próbáltam úgy mozdulni, hogy ne keltsem fel a férfit, és kiszálltam az ágyból. Magamra kaptam a tegnapi felsőjét, és tudatos léptekkel sétáltam ki a nappaliba. A telefon valóban a táskámban volt, amikor viszont az időre néztem azonnal pánikba estem.

Hét óra huszonnégy volt. És hétfő van.

Felsikoltottam idegességemben, és rohantam vissza a szobába, hogy felkeltsem Nicholas-t.

-Nicholas! –ráztam meg a vállát. A francba, még ő is meztelen volt. –Nicholas, kelj fel, elaludtunk.

-Biztosan nem aludtunk el, állítottam be ébresztőt. –motyogta félálomban a férfi, és hirtelen a combomhoz nyúlt, hogy visszarántson az ágyba.

A helyzet komolysága ellenére elnevettem magam a mozdulaton, mert nem készültem fel erre, így tényleg beestem az ágyba, lényegében rá Nicholas-ra.

-Nem viccelek, hét óra múlt. –szóltam rá, és most már az arcához nyúltam, hátha úgy jobban figyel rám. –El kell vinned a szerkesztőségre, mert nem autóval jöttem. Oda kell érnünk nyolcra.

-Hogy a fenébe aludhattunk el? –tűnődött el a férfi, majd ő is felült. Haja még a reggeli ébredés miatt kócos volt, és legszívesebben beletúrtam volna, de aztán türtőztettem magam. Nem hiszem, hogy célszerű lenne a hajába turkálni.

-Nem tudom, de ezt ne most beszéljük meg, mert nyolcra be kell érnem a munkahelyemre, Nicholas.

-Adj öt percet. –sóhajtott, majd kiszállt mellőlem az ágyból, és elindult a fürdőszoba irányába.

Én ezzel párhuzamban visszaszaladtam a folyosóra, és elkezdtem összeszedni a szétdobált ruháimat, majd bevonultam a szobába, hogy felvegyem azokat. Már akkor tudtam, hogy borzalmas a helyzet, mikor az enyhén poros farmeremre néztem, meg a zöld felsőmre, amik együtt mindenhova, csak nem munkahelyre valók voltak.

Viszont idő híjában ezekkel kellett megelégednem. Egyetlen szerencsém az volt, hogy a táskámban mindig van parfüm, így legalább az illatom nem volt olyan vészes, de bevallom, rettentően kellemetlenül érintett az, hogy egész nap így fogok kinézni. A nappaliban magamra kaptam a kabátomat, és Nicholas pont akkor lépett ki a szobából, mikor én a cipőmmel bajlódtam.