Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

ELSŐ FEJEZET

Ha a cipőm gyors kopogása nem tette volna elég nyilvánvalóvá azt, hogy késésben vagyok, az elcsúszott harisnyám és fáradt tekintetem bőven jelezte, hogy ismételten szörnyen megcsúsztam ma reggel is, pontosan úgy, ahogyan mostanában a munkálatok miatt. Hiába tudom, hogy az útlezárások miatt jelentősen nagyobb a forgalom a többi útszakaszon, nem igazán szeretek korábban elindulni.

A lift ma is, mint az elmúlt időkben sokadjára, vészesen lassan működött, és bár alap esetben a lépcsőzést választom a klausztrofóbiám miatt, most mégis abban a kicsi pontban ácsorogtam, és mániákusan számoltam a másodperceket, hogy végre felérjek az irodába.

Már javában zajlott az élet az épületben, bár ez az elmúlt évek alatt természetessé, sőt, hangulatossá vált. Vagy a gépük elé meredve dolgoztak már a szerkesztőségben, vagy bizalmas beszélgetéseket váltottak egymással a munkatársaim, mégis mindenki kedves mosollyal köszönt nekem, mikor elmentem mellettük. Hajtás ezerrel, elvégre az őszindító nagyszámunknak péntekre készen kell lenni, hogy szeptember elsején már olvashassák az emberek. A legnagyobb profit mindig ebből származik terjedelme, és sokszínűsége miatt, ami az évszakra emel hangsúlyt. Különösen fontos ez nekem, hiszen rám bízták a szerkesztés oroszlán részét, és ha minden jól megy, szeptembertől már a saját cikkeimtől fog hemzsegni a Royal Wings heti lapja. Nem rovat, de már bizonyos szinten hatalmas előrelépés ez.

Mégis, elég volt ma a forgalom miatt egy olyan úton végigvezetnem, amit szerettem elkerülni, ahhoz, hogy felborítsa a rendet a fejemben.
Elég volt ahhoz, hogy ma megint túl sokat járjon az agyam olyan dolgokon, amiken már régen nem kellene gondolkodnom.

-Azt mondtam Cooper-nek, hogy mosdóban vagy. –köszöntött Audrey, mikor beértem az irodánkba. –Nem mintha szerintem elhinné, de úgysem fogja ellenőrizni. Na meg, nem is hiszem, hogy zavarná.

-Persze, hogy nem zavarja, hiszen Liah a kedvence. –helyeselt a lánynak David.

-Viccesek vagytok. –húztam el a számat, majd becsuktam magam mögött az ajtót, és nőiesen végre megigazítottam a harisnyámat.

Audrey Simmons és David Maxwell két végtelenül szórakoztató és kedves személy, akikkel igazából egy álom munkának élem meg a mindennapjaimat a szerkesztőségen. Daviddel együtt kezdtünk el dolgozni itt kettő évvel ezelőtt, ugyanúgy szerkesztői munkát végezve, tehát ezen idő alatt eléggé szorossá vált a kapcsolatunk. Audrey egy évvel ezelőtt érkezett, akkor, mikor mindketten lediplomáztunk. David egy évvel idősebb tőlünk, Denverben tanult, viszont csak úgy, mint engem, évek óta vonzotta a Royal Wings. Audrey egészen Phoenix-ből érkezett, mivel a szülei Denverbe költöztek, és annak eredményeként, hogy remekelt az egyetemi évei alatt, célként könyvelte el, hogy meg kell szereznie egy állást itt.

Mivel hasonló munkabeosztásban voltunk két évvel ezelőtt, Daviddel nagyon hamar összebarátkoztunk, leginkább azért, mert ténylegesen hasonlóak voltak a gondolataink, illetve jó érzés volt valakivel kifigurázni a sok fontoskodó személyt, akiknek az asszisztenseként kellett néha viselkednünk. Mikor Audrey megérkezett, már bekerültünk egy saját irodába, így neki viszonylag rövid ideig kellett megtapasztalnia azt a nyomasztó érzést, amit én éreztem végzős hallgatóként, mikor más munkáját nekem kellett lényegében megcsinálnom.

Természetesen még nincs saját rovatunk, ellenben bőven van minden újságban annyi munkánk, hogy már bekerül a nevünk az újságok végébe. Nem szeretném hitegetni magamat, viszont tényleg egy jó út felé haladok. Nem is számíthat az ember az első perctől nagy névre egy újságban, hiszen egy ilyen laphoz a maximumon túl kell teljesíteni, de már azért ott van előttünk a cél.

Szerencsésnek tartom magamat, mivel abszolút semmi neheztelés nincs közöttünk. Nyilván mind élünk-halunk, és rengeteget dolgozunk azért, hogy saját rovatunk legyen, de mindannyian más témában dolgozunk, így nem áll fenn a lehetősége annak, hogy a másik elől vesszük el a lehetőséget. Audrey a szépségápolással foglalkozik, hozzáteszem, zseniálisan profi módon, David az interjúkészítést igyekszik elsajátítani, én pedig továbbra is magával az emberrel, és annak az érzéseivel, gondolataival foglalkozom. Teljes mértékben támogatjuk egymást, és mivel a nap jelentős részében együtt vagyunk, ötleteket adunk a másiknak, sztorizgatunk, és segítjük egymást, hogy fentebb kerüljünk a ranglétrán. Illetve sokat poénkodunk.