Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

-Lányok, tudjátok, hogy én egy békés fiatalember vagyok, de ma még felrúgom ezt az embert, komolyan mondom.

-Jobban járnál az én magassarkúmmal. –támogatta David szavait Audrey. -Azok a sarkak gyilkosak tudnak lenni.

-Drága, azok a cipők ennél többet érdemelnek. –ingatta a fejét a fiú. –Sokkal jobb helyeken tudnám elképzelni.

A helyzet bosszúságát tekintve mindketten felnevettünk David válaszán. Ezek ketten az elmúlt napokban nagyon elemükben voltak, de igazából egyikőjük sem vette ezt komolyan, ami miatt még viccesebbek voltak.

-Mondanám, hogy tudni akarok, hol, de azt hiszem sejtem.

-Ha mégsem, megmutathatom. –kacsintott David. –Na de komolyan. Mi ez a terv? Meg milyen elmeháborodottnak kell lenni ahhoz, hogy ezt a rengeteg melót hajnal háromkor küldje ki nekünk? Ez azért ilyen vadparaszt, mert nem alszik.

Teljes mértékben meg tudtam érteni a fiú kiakadását. Az új főnökünk, Matthias Andrews nem igazán kedvel minket. Sőt, egyáltalán nagyon nem kedvel minket, már csak ha az eddigi viselkedését vettem alapul. Eleinte csak közömbös volt velünk, de napról napra egyre jobban érezteti velünk, hogy felettünk áll, és olyan lehetetlen határidőkkel lát el, amitől a hajunkat tépjük.

Amíg a novemberi nagylappal foglalkoztunk, még összességében korrekt volt velünk, de mióta azt letudtuk, teljes elégedetlenségbe fordult minden.

Amióta az internetes cikkek is a mi nyakunkba tódultak, azóta sokkal jobban kell beosztani az időnket, hogy mindennel készen legyünk. Eddig sikerült ezeket az időket betartani, bár tény, hogy a határidő végére fejeztük be ezeket, de mindig időben készen voltunk. Nos, Andrews nem igazán van ezzel a végső időpontokkal megelégedve. Bizony, a vezetéknevén kell őt szólítanunk, mert a keresztnevét csak a barátai –már ha vannak neki olyanok- illetve a vele azonos munkabeosztásban, vagy jobb szinten elhelyezkedő emberek használhatják.

Szóval Andrews azon túl, hogy nagyon korán kéri az alapvetően nem sürgős cikkeket, még túlságosan is maximalista. A maximalizmus az jó, sőt, egy ilyen újságnál kell is, hogy benne legyen az emberben az ösztön, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából, de Andrews nem csupán maximalista, hanem egyenesen kötözködő.

Lehetetlen megfelelő munkát végezni nála, én pedig még nem jutottam el arra a szintre, hogy ez ne zavarjon. Cooper-nél folyamatos megbecsülést és bátorítást kaptunk, ő éreztette velünk, hogy mennyire fontos a munkánk. Mindig segített nekünk és olyan kedves volt velünk, hogy lehetetlen volt még a hosszú, nehéz napokon is az, hogy legalább egyszer ne mosolyodjunk el miatta. Fényt hozott a sötétebb napokba.

Eddig is tudtam, hogy mennyire hálás dolgunk volt vele, de mióta új főnökünk van, azóta sokkal jobban értékelem azokat az éveket, amikor még Cooper nézett be hozzánk reggelente.

-Talán hozzá kellene látnunk a munkához, mert a beszélgetéssel nem haladunk. –sóhajtottam. –Én legalábbis, ha nem kezdek bele most, akkor nem fogom befejezni időben. A héten interjúm is lesz. Ráadásul terepen. Mire ott végzek, lehetetlen lesz annyi idő alatt elvégezni az aznapra kitűzött szerkesztéseket.

-Említsd meg neki, mikor bejön. Nekem is szólnom kell, hogy csütörtökön nem leszek. –ötletelt Audrey. –Ez az egész rendszer nincs így rendben. Nem lehet kérdezés nélkül egy egész hétre előre tervezni.

-Milyen beteg agynak kell már lenni, hogy valaki hajnalban azzal baszakodjon, hogy egy másik ember délután kettőkor mit csináljon. –David továbbra is dühöngött. –És ha mondjuk én délután kettőkor például pont ebédelni akarok, akkor mi a helyzet? Elmegy az ilyen vissza az anyjá...