Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

TIZENHETEDIK FEJEZET

Január 3 van. Ami egyet jelent azzal, hogy Nicholas Callen születésnapja van.

Bevallom, izgatottan keltem ma, ugyanis szándékosan úgy terveztem, hogy ma találkozni fogok vele. Nem szóltam neki előre, hogy meglátogatom, meglepetésként szántam az érkezésemet, mivel mindenképp fel szerettem volna köszönteni személyesen.

Nem arról volt szó, hogy programot akarok ma szervezni vele, egyszerűen csak köszönteni szerettem volna. Nem is terveztem semmit sem, tényleg csak egy rövid találkára gondoltam.

Az elmúlt több, mint kettő évben, mikor nem hallottam felőle, akkor is ezen a napon különösen az eszemben volt a férfi.

A születésnapokat hiába nem szeretik sokan nagydobra verni, lehetetlen mégis, hogy ne érezd azt a lázas izgalmat, mikor tudod, hogy egy szeretted sok-sok évvel ezelőtt azon a napon a világra jött. Nicholas bármennyire is elbánt velem, január harmadikán csak arra tudtam gondolni anno, hogy remélem jól van és van valaki, akivel megünnepelheti ezt a napot. Mert bár tudom, hogy ő sem szereti annyira, ha ünneplik őt, és bár nagy harag volt a szívemben iránta, mégis úgy gondoltam, hogy megérdemli azt a plusz figyelmet, amit ilyenkor az ember kap.

Főleg úgy, hogy sejtettem, ezeken a napokon is reggeltől estig dolgozott, és nem is nagyon fordított minőségi időt magára. Nem szerette sosem ünnepeltetni magát, ennek ellenére tudtam, ha meg fog látni engem reggel, akkor igenis örülni fog annak, hogy gondoltam rá.

Pontosan ez a gondolat vezérelt engem, mikor még tegnap este nekiláttam elkészíteni neki egy mini áfonyás tortát, ami tényleg csak egy kisebb adag volt, de tökéletesen megadta azt az ünnepi hangulatot, amit jelképezni kellett. Gondosan ügyeltem az arányokra, hogy pontosan olyan legyen, ahogyan ő szereti, noha tudtam, hogy nem az íze lesz a tortának a legfontosabb ebben a sztoriban. Az ajándék választásánál ismételten a bohókás vonalat követtem, mert rájöttem, hogy a karácsonyi légből kapott ötlet igazából nagyon jól sült el és nincs szükség arra, hogy a legdrágább és legmárkásabb dologgal lepjük meg a másikat. Na, nem arról volt szó, hogy nem gondolkodtam komolyabb ajándékokban, de Nicholas-ról azért pontosan tudta a legtöbb ember, hogy neki aztán tényleg nehéz ajándékot venni, leginkább azért, mert van egy saját stílusa, tudja, hogy mit szeret, és azokat használja, viseli.

És bár én találtam volna számára tetszetős darabokat, a végén mégis úgy döntöttem, hogy újra egyedi ötlettel állok elő. Így történt az, hogy a születésnapja előtti napok egyikén leültem a gépem elé, és megszerkesztettem neki egy képet, amit aztán másnap rányomtattattam egy pólóra egy közeli üzletben. Nevetséges darab volt, elképesztően nevetséges, de túlságosan fel voltam lelkesülve, hogy ez a tény foglalkoztasson engem.

A pólóján egy-két egyszerűbb, de annál inkább színesebb minta és egy rövid mondat szerepelt: „Esküszöm, még nagyon fiatal vagyok." Nyilván tudtam én, hogy nem veszi sosem magára, mikor a korával poénkodunk, elvégre tényleg fiatal még, viszont mostanában mindig feljön ez a téma, túlságosan ikonikussá vált, úgyhogy gondoltam, bővítem a mappáját ennek a kis eseményvonalnak az életünkben.

Úgyhogy kifejezetten izgatottan léptem ki az autóból reggel, reméltem, hogy sikerül meglepnem őt, hogy örülni fog. Mosolyogva köszöntem a munkásoknak, ők is ugyanolyan kedves mosollyal köszöntek nekem vissza, elvégre már többször láttak itt, és mikor kedvesen megkérdeztem az egyik férfit, hogy merre találom Nicholas-t, ő útbaigazított, hogy hátul telefonál a filagóriánál, és bátorított, hogy nyugodtan menjek oda.

Már távolabbról kiszúrtam az alakját, de szerencsére ő velem ellentétben nem vett észre engem. Háttal állt nekem, így legalább nem tudott olyan sokáig felkészülni rám, mintha már most látna engem. Aztán mintha csak megérezte volna, hogy valaki közeledik felé, hirtelen fordult meg, és azonnal összehúzta a szemeit, ezzel párhuzamban pedig egy óvatos, de szemei csillogásából kikövetkeztethetően annál vidámabb mosoly került az arcára. Oldalra döntött fejjel figyelte, hogyan közeledek felé, és pár másodperc után le is tette az illetőt, akivel megjelenésem előtt beszélgetett.