Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

1. rész

A nap még fel sem tűnt a hegy mögött de én már fent vagyok. Aludhatnék, de... nem tudok. Mindig is éjjeli bagoly voltam, már hajnalok hajnalán kipattannak a szemeim és onnantól nincs megállás! Furcsa de nem is igazán érzem magam fáradtnak. Hiába alszom csupán 2-3 órákat olyan, mintha legalább egy egész napot végig durmolnék. De örülök ennek, hiszen egészen gyerekkorom óta így van! Szerintem azóta meghaltam volna a kialvatlanságtól ha nem viselném ennyire jól.

Megunva a semmittevést a konyhába megyek, hogy készítsek valami finom reggelit magamnak, mert enni azt kifejezetten szeretek. Igyekszek nem zajongani nehogy anyukámat felkeltsem. Mire kész vagyok a szalonnás rántottámmal addigra a nap is felkel és bevilágítja az egész nappalit sárgás fényével. Szeretem mikor megvirrad, az olyan... nos én a varázslatos szót szoktam használni, bár tudom, hogy nem létezik ilyesmi. Bár mondjuk sosem lehet tudni. Szerintem, vagyis az én véleményem erről a témáról az, hogy attól mert valamit nem látunk az nem egyenlő azzal, hogy nem is létezik. De ezt inkább már nem hangoztatom hiszen a barátaim sokszor leoltanak emiatt, főleg ha elmegyünk egy tanulmányi útra vagy kirándulni az osztállyal. Mert akkor általában én mindig lemaradok a többiektől és megcsodálok mindent ami csak az utamba akad. Fákat, különböző növényeket, állatokat, könyveket, kiállításokat ha múzeumba megyünk vagy ilyesmi helyekre s kb mindent ami felkelti az érdeklődésem. Bár eleinte mikor kicsi voltam nem sok esélyem akadt az ilyen bámészkodásaimra hiszen anyám mindenhova velem tartott. De szó szerint mindenhova! Még az emeleten sem lehettem egymagam, anyának vagy a szomszédos szobában vagy az enyémben kellett lennie. Sokat veszekedtünk emiatt, főleg mikor már a barátaim is megszóltak. Volt mikor akartlanul is de megbántottam azzal, hogy kizártam a szobámból vagy megemeltem a hangomat vele szemben. Igaz bocsánatot kértem de úgy érzem ha akkor ezt nem teszem meg, még most is velem jönne még a wc-re is hiába vagyok már lassan húsz éves.

Reggelim elfogyasztása után öltözni mentem, hogy időben elkészüljek a 7:15-ös buszomig. Mivel egész hideg van odakint egy vastag nadrág, kötött pulcsi és egy meleg sál mellett döntöttem. Nem vagyok az a nagy divatmajom, nekem inkább a kényelem és a megfelelő védelem számít a kinézet helyett. Mikor újra lerobogtam a lépcsőn anya már a konyhában volt. Nem is hallottam mikor felkelt...! Pedig a szobája az enyém mellett van. Na mindegy.

- Jóreggel anya! -nyomtam egy nagy puszit arcára.

- Neked is kincsem. Hogy aludtál?

- Fekve. -nevettem fel szerintem frappáns viccemen, ám anya csak faarccal nézett rám, így inkább abbahagytam a röhögést- Jól csak keveset.

- Jól érzed magad? Nem vagy beteg ugye? -tapogatta összevissza arcomat. Szuper kezdi megint...!

- Jól vagyok anya, ne csináld már! Csak nem voltam álmos, ennyi. -vontam vállat.

- Rendben. De ha bármi baj van azonnal szólj megértetted Haneul?

- Igen főnökasszony! -tisztelegtem akár a katonák- Na léptem mert mindjárt itt a busz, szia anya szeretlek! -pusziltam meg.

- Én is téged angyalom! Siess haza és nagyon óvatos légy!

Egy szemfordítással letudtam szokásos túlaggódását majd rohantam a buszmegállóba. Barátnőm már messziről kiszúrta jöttöm s hevesen integetve leadta a drótot, miszerint ő is ott van. Ja mintha nem látnám... Ő is... nos hogy is fogalmazzak? Hát... színes egyéniség akárcsak én. Haja akár a tűz olyan vörös, mindig színesebbnél színesebb ruhákban jár elkápráztatva az őt körülvevőket. Barátnőmhöz érve nagy öleléssel köszöntöttük a másikat.

- Szia Haneul! Na -nézett végig rajtam- látom ismét sikerült nagyisra venned a stílust. -ciccegve ingatta fejét- Mondtam már, hogy öltözz úgy mint egy fiatal érett nő és ne úgy akár egy nyolcvan éves vén nyanya!