Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

21. rész

Odasiettem Jiminhez és koncentrálva a bennem rejlő varázslatra szénné égettem azokat az ocsmány szörnyeket amik rá támadtak. Leszálltam mellé és azonnal megnéztem nem esett-e baja a harcok közben.

- Haneul. -derült fel arca. Nem tudtam mire ez a nagy öröm.

- Jól vagy Jimin, nem esett bajod?

- Nem, jól vagyok. De te... -mutatott rám. Nem értettem miért néz annyira aztán magamra nézve megértettem. Már nem voltam fekete sehol!

- Hogy lehet ez? -ezt inkább magamtól kérdeztem mintsem tőle, de ő is hasonlóképp értetlen fejet vágott mint én.

- Tényleg nagy dolgokra vagy hivatott Haneul... De most jön csak a legnagyobb. Készen állsz a harcra? -mutatott körbe.

- Azt hiszem. -bólintottam magabiztosságot színlelve, közben pedig úgy vert a szívem azt hittem áttöri mellkasomat- Merre van Lucifer?

- Nem tudom. Felszívódott. Nem tudtuk követni, ezek a szörnyek még egy levegővételnyi időt sem hagynak nekünk.

- Meg kell őt találnom Jimin! -mondtam ki határozottan- Segítened kell. -néztem rá esdeklőn.

Újra néhány szörny ránktámadt akiket könnyűszerrel öltünk meg, majd Jimin ismét felémfordult és megszólalt.

- Mondd, hogy mit kell tennem!

- Azt hiszem van egy tervem -simítottam hátra néhány hajtincset ami a szemembe lógott- de ehhez több segítség kell!

- Mondanám Gabrielt de sajnos őt nem sikerült megtalálnunk. -nézett rám szomorú tekintettel- De valahol itt van Hoseok és NamJoon ezredes is. Sőt még SeokJin ezredes is itt van Michael seregéből.

- Remek. Kérlek keresd meg őket és hívd ide mindnyájukat! Addig tartom a frontot.

- Bírod egyedül? -bólintottam.

Jimin két szárnycsapással már el is tűnt a hadakozó felekközt, s visszajöttéig igyekeztem úgy irtani a ronda Omakokat, hogy közben erőm ne fogyjon el. Bár időérzékem abszolút nem volt -sőt még mindig nem sikerült megtanulnom mikor hány óra van itt- de biztos voltam abban, hogy tíz perc sem telt el de Jimin már vissza is tért, oldalán a három férfival. Egy tűzgyűrűt vontam magunkköré, hogy amíg nagyrészletekben elmondom a tervemet addig ne zavarjon meg minket semmi. Miután felvázoltam mi a lehetséges tervem és nekik milyen feladatuk lenne a megvalósításban némán pislogtam rám. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a vészjósló hallgatás jó vagy rossz-e. Végül legnagyobb meglepetésemre a látszólag kegyetlennek kinéző Jin ezredes szólalt meg.

- Rendben, segítünk! -egyezett bele a többiek nevében is- De hogy fogod megkeresni Lucifert?

- Sehogy. Majd ő fog engem. Kellek neki!

- És ha ez be is jön -lépett előre Jimin is- mit gondolsz képes leszel őt megölni ha arra kerül sor? Nem fog kegyelmezni neked, főleg ha szembeszállsz vele.

- Tudom. Azt hiszem tudom mit kell tennem. Ti csak kérlek gondoskodjatok arról, hogy ne zavarjanak a szörnyei. Meg tudjátok ezt tenni? -pillantottam rájuk.

- Persze. -felelték.

A tömegben utat törtünk magunknak előre és amíg NamJoon és Jin védőfalat emeltek körénk, addig én sikeresen elslisszoltam az Omakok elől, elhagyva a csatateret. Közben szememmel Michaelt kerestem, hogy szóljak neki a dologról hiszen mindig jól jön a plusz segítség, de a zűrzavarban szinte senkit sem ismertem fel. Főleg mert megannyi magasrangú angyal is ott volt a katonák és újoncok közt. Ami bevallom meglepett, hiszen Gabriel szerint Isten úgysem segítene rajtunk valamilyen múltban elkövetett hiba miatt. Amiről természetesen én mit sem tudok. De nem volt idő most ezzel foglalkozni, sokkal fontosabb dolgom volt. Megtalálni azt aki kirobbantotta ezt a háborút!
Felvillanó emlékeimre és az anyám által elmondottakra hagyatkozva meg sem álltam a pavilonig, ahol ez az egész elkezdődött. Messze volt a főkaputól, olyannyira, hogy a csata zajai idáig el sem értek. Minden olyan csendes volt, nyugodt, már-már kínzóan békés. Amint elértem a színes kövekkel kirakott útig rögtön újra azokat az emlékképeket láttam amikor Gabriel kirángat anyám karjaiból és ledöfi őt kardjával. Gombóc szorult a torkomba de nem engedtem könnyeimnek, ezúttal nem! Amint megpillantottam a túldíszített, csicsás építményt tudtam jó helyen járok. Ám egy nem vár alakba ütköztem az épület sarkában. Ott ült az egyik gránitból készült padon, s úgy fütyürészett mintha a szomszédban nem is a legvéresebb csata zajlana amit csak valaha láttam. Amint beljebb léptem megpillantottam a földön fekvő lányt, aki körül kisebb vértócsa hömpölygött. Szárnyai nem voltak hátán, csupán egy 20-30 centis csonk minek a vége úgy festett mintha le lenne égetve. Igaz nem a kedvenceim közé tartozott a lány de azért sosem kívántam a halálát, főleg nem ilyet!