Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

10. rész

Bambulásomból a felém száguldó vízsugár hozott vissza ami telibe kapva csurom vizesre áztatott. Hoseok hangos nevetése rázta fel az egész gyakorlót, ahogy a földön fetrengve nevet ki engem. Csak egy „Kössz szépen!” nézésre futotta tőlem aztán kínomban már én is nevetni kezdtem.

- Koncentrálj Azura! Ezt simán kivédhetted volna. -dorgáló hangja tudatosítja bennem, hogy igaza van a dologban, gond nélkül ellenállhattam volna a támadásnak.

- Bocsánat ezredes csak elbambultam egy pillanatra.

- Nem lankadhat sohasem a figyelmed! Az ellenségnek elég egy óvatlan pillanat és bármikor megsemmisíthet! Ezt akarod?

- Nem persze, hogy nem. Bocsánat.

- Kezdjük újra!

Erőmmel hamar szárazzá varázsoltam magam ám hiába akarok már-már erőszakosan a feladatokra koncentrálni, nem megy. Folyton a két nappal ezelőtti beszélgetés jár a fejemben, amit Diana és Raphael folytatott az erdőben. Biztos vagyok abban, hogy rólam szólt a kis eszmecseréjük csak az nem világos még, hogy milyen tervet is akarnak pontosan végrehajtani. Talán ki akarnak innen rúgatni? Vagy esetleg Jimint, a (számukra) zavaró külseje miatt? Ez a tudatlanság annyira bosszantó!

Akkor fejeztük be a gyakorlást mikor már a nap nem ajándékozott meg minket melengető sugaraival. Néhány csillag is feltűnt már a szürkés-kék égbolton és a Hold is kifli alakban díszelgett. Fáradt vagyok! Hoseok és NamJoon már rég elmentek de én még az arénában maradtam. Igazából nem is nagyon tudom miért. Hiszen nem gyakorlok csak járkálok a felállított tárgyak közt, közben némelyiket megérintem mikor elhaladok mellettük. Most, hogy egyedül vagyok és nem kell másra koncentrálnom nyugodtabban tudok gondolkodni. De akárhogy is akarom megfejteni az egész dolgot, nem megy, túl bonyolult még. Sok kirakós darab hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kép. S talán nekem kell megkeresnem azokat a darabokat.

Szokásos helyemen vagyok, a tónál. A halak eszeveszett módon siklanak ide-oda a szikrázóan tiszta víz alatt, pikkelyük gyémántként csillog. Aludnom kéne, késő van, mégsem tudok. Túlságosan foglalkoztat az a terv amiről beszéltek. Fogalmam sincs miért de azóta egy megmagyarázhatatlan furcsa és rossz érzés vesz körbe, mintha valami baljós dolog közeledne és hiába akarnék, nem tudnék mit tenni ellene. Ez azért bizarr... Vajon miért érzem ezt?

Mikor az ég teljesen elfeketedett s már csak a csillagok fényei emlékeztettek gyönyörű kékségére egy alig hallható nesz töri meg a békés csendet, ami jellemző erre a nyugodt kis helyre. Hátrapillantva egy nem várt személy torpan meg, egyenesen rámbámulva. A döbbenet jelei hamar kiülnek arcomra, hiszen sosem hittem volna, hogy pont őt fogom itt látni. Vajon hozzám jött vagy csak egy csendes helyet akart magának?
Nem szólaltam meg. Pedig érdekelne mit keres itt mégis a meglepettség nem engedett szóhoz jutni. Csak néztem őt. A sötétben szinte nem is látszott, csupán alakja volt kivehető. Tűzpiros szemei amelyek elárulták kilétét. Bár nem tudom mire számítsak vele kapcsán, esetleg újabb modortalan viselkedésre vagy jobb esetben hozzám se fog szólni mégis... örülök, hogy itt van. Vajon mért van ez?

- Szia! -köszön rám némán. Ha nem rendelkezem kiváló hallással valószínű nem is hallottam volna mit mond.

- Szia! -mosolygok kedvesen. Bár nem hiszem, hogy látja.

A rövidke eszmecserénk után hamar elhallgat s annyit látok csak, hogy felemeli egyik karját és hajába túr. A sötét miatt sajnos nem látom ahogy tincsei kissé rakoncátlan módon, ujjaiközt visszahullanak megszokott állapotukba. Megijedek mikor pár lépést tesz felém majd alig 1,5 méterre megáll mellettem. Remélem nem akar semmi rosszat. Mármint nem a megölésemre célzok hanem esetleg megbántani egy újabb bunkó stílusban hozzámvágott szóval.