Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

22. rész - Vége

Addig addig repültem amíg arra a helyre nem jutottam el, ahol álmomban is voltam. Bár sosem voltam még itt mégis mindent ismertem. A legapróbb fűszáltól kezdve a legmagasabb fákig, mindent! Ott volt a kastély is ahol anyámmal láttam csecsemőkori énem. Látszatra évek óta nem használta senki mert a gaz jócskán benőtte és a kertben gyökeredző rózsabokrok indái magasan a tornyok legtetejéig értek. Akár a Csipkerózsikában. Egyetlen legyintésemmel ki tudtam nyitni a rozsda ette kaput ami érintésemre egyszeriben újjá varázsolódott. Elmosolyodtam. Tetszett ez a bennem rejlő erő, annyira nagy volt, erős és annyira hihetetlen! Tetszett ahogy meg tudom változtatni a dolgokat, ahogy újjászületnek csupán egyetlen érintéstől. Ez csodás!

Kitárva az óriási ajtót hangos nyikorgással adott hangot jöttömről. A bennem növekvő érzet megerősített abban, hogy jó helyen járok, Lucifer itt lehet! Megállva az aula közepén elkiáltottam magam.

- Lucifer!!! Gyere elő! Tudom, hogy itt vagy, érezlek! Ne bújkálj, bújj elő és játszuk le ezt a dolgot. Engem akarsz nem? A fényemet? Hát gyere és vedd el ha tudod!

Járkáltam helységről helységre, ajtóról ajtóra folyamatosan őt szólítgatva, de nem történt semmi. Pedig tudtam, hogy jelen van éreztem a sötétséget ami körbeveszi. Nem sokkal később lábak dobogását hallottam és már készen is álltam a támadásra, de amint megpillantottam ki az egyszerűen nem akartam hinni szemeimnek. Ő meg mi a fenét keres itt?

- Na végre csakhogy megvagyhh... -lihegett térdein támaszkodva.

- Hogy találtál rám Jimin? Senkinek sem meséltem erről a helyről.

- Nem tudom csak valahogy tudtam, hogy ide kell jönnöm. A szárnyaim vezettek. Én sem értem a dolgot. Néha totál megrémiszt ez az egész.

- A kötelék miatt van Jimin! Ami közted és köztem van. Én is tudom mikor merre vagy. Vagyis... inkább csak érzem.

- Milyen kötelék? -pislogott rám értetlenül.

- Mikor gyerekként feláldoztad az életed értem és én megmentettelek egyfajta kötelék alakult ki köztünk. Azért tudjuk mikor hol van a másik, mikor szomorú, boldog stb. Régen nem értettem ezt a fura érzést de ma már tudom miért van. Miattad.

- De te... honnan tudsz erről? Hisz még kisgyerek voltál.

- Mondjuk úgy, hogy álmodtam róla. De most nincs idő a mesedélutánra. Jimin el kell menned, veszélyes most itt lenned!

Taszigattam a kijárat felé de elkapta csuklómat és olyan hirtelen rántott rajtam egyet, hogy teljes valómmal mellkasának estem. Szinte abban a pillanatban el is húzódtam tőle, de annyira zavarba jöttem félő volt észreveszi pirosodó arcomat. Majdnem vállamnál megragadta karjaimat és mélyen szemeimbe nézett. Szemei piroslottak de egyáltalán nem féltem sőt, olyasfajta nyugodtság áradt belőle amelyet egyetlen angyalnál sem tapasztaltam. Ez kissé megrémisztett.

- Haneul nem érdekel, hogy lány vagy az sem, hogy ezzel szabályt szegek az meg már végképp nem, hogy te sokkal magasabb rangban állsz nálam de ha mégegyszer erre kérsz esküszöm meg foglak pofozni! -mondta halál komolyan, én pedig abban a szent pillanatban lefagytam- Hát még most sem vagy képes felfogni? Nem engedem, hogy bármi bajod essen! Megvédelek, ha kell az életem árán is.

Meghatódtam. Esküszöm a belsőm egy „Ohwn”-t elkiáltott magában! Szemeim megteltek könnyekkel, szívem olyan hevesen vert mint még soha! Azt hittem menten elájulok. Még soha senki nem mondott nekem ilyet sőt még hasonlót sem. Ajkaim felfelé görbültek és pont mikor szólásra nyitottam volna számat egy ördögi nevetés kontra tapsolás meggátolt ebben. Mindketten a hang irányába kaptuk fejünket és az egyik fal mögül előlépdelt Lucifer. TUDTAM! Úgy tudtam, éreztem, hogy itt van. Gúnyos nevetése rögtön haragra gerjesztett, legszívesebben felpofoztam volna. Jimin védekezően elémállt kitárva karjait.