Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

5. rész

Két nap. Ennyi telt el azóta, hogy hirtelen felindulásból eljöttem ide. S jó ötlet volt-e? Egyre inkább a nem felé hajlik válaszom. Ezalatt a két nap alatt annyi rossz történt velem, mint mással talán egy év alatt sem. Kezdjük ott, hogy az a Diana nevű beképzelt angyalka teljes erőbedobással kiszemelt magának és előszeretettel feni rajtam fogait vagy ahogy itt mondják szárnyait. Én úgy tudtam vagyis gyerekként úgy tanultam, hogy az angyalok jóságos teremtmények akik mindig kedvesek és barátságosak másokhoz, nos ez oltári nagy hazugság!!! Ez nem igaz. Esküszöm ez a Diana még JiEunnál is rosszabb, folyton beszólogat amiért az itt töltött "tömérdek" idő alatt nem jelentek meg a szárnyaim és amiért nem tudok válaszolni a tanítók által feltett kérdésekre! Most honnan kéne tudnom mik azok a Trónusok, Kerubok, Nimfák, Szirének stb? Sosem tanultam ilyesmiről, honnan kéne kiszívnom mi mit jelent, a kisujjamból? Elképesztő! De legfogadom ha én megkérdezném Pitagoras tételét ő se tudná rá a választ! Vagy Einstein relativitás elméletét.
Akkor a másik rossz ami folyton velem van az maga a belső érzéseim. Mivel Zafira mindig is itt élt sokkal előrébb jár nálam, így olyan órákra is mennie kell amire én még nem járhatok. És engem ismerve nem is fogok. Ilyenkor mindig elhatalmasodik rajtam a magány keserű érzése, ami napról napra egyre csak rosszabb lesz. A megválaszolatlan kérdések megmaradtak fejemben és nem akarnak onnan távozni. Fáj a tudatlanság, főleg ez a fajta. Mert még ha olyasmi derült volna ki, hogy mit tudom én mondjuk...egy házas férfitól vagyok vagy az apám egy sitten ülő börtöntöltelék még azt is könnyebben emészteném meg, mint ezt! Hiszen kinek mondja azt az anyja, hogy „Kicsikém te valójában egy bibliai alak vagy és csak azért éltél itt a földön mert azt odafent úgy akarták. Ja és én nem vagyok az igazi anyukád!” Ez abszurd! De mindez azért mert az ilyesmire nincs kézzel fogható magyarázat csupán el kell fogadni, hogy ez van és kész! De mivan akkor ha én nem vagyok képes ezt elfogadni? Mik lesznek a következményei?

Lassan lépkedek előre, bár fogalmam sincs merre megyek. Mivel Zafira épp az erőfejtőben van teljesen magamra vagyok utalva. Mivel itt állandóan süt a nap -persze kivéve este- kár lenne magányos óráimat a négy fal között tölteni, így inkább kijöttem a szabadba. Magánykodni itt is tudok...
Már járkálok egy ideje és az sem biztos, hogy nem körbe-körbe megyek de nem akarom az épületet szemelől téveszteni mert akkor soha az életben nem találok vissza. Ráleltem egy kis tóra aminek a vize olyan volt, mintha olvadt gyémántok csillognának a víz felszínén. Csodaszép látványt nyújt azt bizony el kell ismerni! A fura az itteni időjárásban, hogy abszolút nincs hőmérséklet. Nincs se hideg se meleg, semmi. Nem fázok viszont melegem sincs. Ami vicces hiszen elkezdett hiányozni az otthoni hideg téli levegő, a fagyos reggelek és még a csípős szél is amit amúgy mindigis utáltam. Hiányzik ahogy csizmám alatt ropog a jegesre fagyott hó, hiányzik ahogy folyton a lehulló hópelyheket bámultam az ablakon keresztül ahogy sárgás árnyalatot kapnak az utcai lámpa fényétől. Úgy hiányzik minden! Haza akarok menni!

Ültem már a tónál egy ideje mikor ágak reccsenését hallottam meg a közelben. Körbe tekintettem de sehol nem láttam senkit. Újra az a furán ismerős nyugodtság kezdett átjárni, mint régebben abban a buszmegállóban és akkor is mikor az a szörny megtámadott az egyetemnél. Felpattantam. Talán itt van? Láthatom újra? Érdekelne ki lehet ő vagy micsoda ő! Elindultam a hang irányába de hiába bámultam pislogás mentesen magamelé, semmi sem volt ott. Szomorúan ültem le a tó másik végében, ahol állt egy stég ami egészen a víz közepéig ki volt építve. Nem mentem be rajta annyira hiszen nem tudok úszni, de olyan csodás volt a látvány, hogy muszáj voltam közelebbről megnézni. Kb a felénél megálltam és csak akkor vettem észre, hogy a tóban bizony vannak halak is. Gyönyörű színes halak amik szó szerint kiugrándoztak a vízből, akár a delfinek. Felnevettem, hiszen elég vicces volt amit csináltak, majd letérdeltem hátha sikerül elkapnom egyet vagy megsimogatni. Jah... megsimogatni, mint egy kutyát mi? Okos vagy Haneul, okos vagy!
Amolyan minden mindegy alapon megérintettem a vizet és a halak egyszeriben mind odaúsztak hozzám. Azonnal felugrottam! Hiszen mivan ha ezek húsevő állatok? Mint azok a piranjak! Leeszik az ujjaimról a húst vagy ujjastól együtt meglépnek vele. Végül annyira ugrándoztak ott a stég előtt -akár a kiskutyák mikor a simizésért pitiznek- hogy lelógatva a lábam leültem a fahíd szélére. A halak azonnal kezem után kaptak és mintha kérték volna, hogy érjek hozzájuk. Egymást ellökve próbáltak közeljutni hozzám, mintha mindannyian azt akarták volna, hogy csak velük foglalkozzak. Létezik ilyen? Kezes halak? Nemár! Nem tudtam semmi mást tenni csak kuncogni és szélesen mosolyogni. Hiszen mi mást tehetne ilyenkor az ember? Ez már-már varázslatos kategória!