Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

13. rész

Újra a képző folyosóin sétálhatok. Ám ezúttal mégkevesebb lelkesedéssel mint eddig. Amerre csak nézek csodálkozó, szánakozó és félelemmel teli tekintettel találkozom. Tudom eleinte rendíthetetlen voltam új külsőm kapcsán, de most... Mindenki engem bámul és egyáltalán nem jó értelemben. Már teljes mértékben meg tudom érteni Jimint amiért messziről kerülte a társaságot, ez borzasztó! De sajnos ezt már vele sem tudom megbeszélni mert azóta nem túl látványosan de kerül engem. Igaz ha kérdezek vagy szólok hozzá válaszol de tudom ezt mind csak kényszerből teszi. Megbántottam és hiába kértem százszor is bocsánatot, ez az engem ért külső behatás miatt talán azt érezheti, hogy mégsem gondoltam olyan komolyan azt a sajnálomot.

A szokásos helyemre battyogva igyekszek a feltűnés legkisebb szikrája nélkül leülni. De nem is én lennék ha nem löknék le minden egyes tárgyat ami csak az asztalon hever óriási szárnyaimmal. Rögtön minden tekintet engem talál meg.

- Nem is tudtam, hogy a feketeség bénasággal jár.

Diana beszólásán szinte mindenki felröhögött a teremben, még Zafira is elmosolyodott, láttam. Bár a gyengélkedőn még aggódott értem és meglátogatott de mióta kiengedtek feltűnően kerül engem, még Jiminnél is jobban. Mintha legalább is replás lennék és hozzámérve bármit elkaphatna tőlem.

Igyekeztem tudomást sem venni Dianaról sem az engem önfeledten nevető tömegről, összeszedtem a lesöpört holmikat és helyetfoglaltam székemben. Kb középtájt ülök, egyedül. Mióta észrevettem Zafira "tartását" tőlem inkább eljöttem mellőle, nehogy miattam még őt is bántsák. Jimin mögöttem ül. Nem szoktam hátrafordulni, bár bevallom legtöbbször nagyon nehezemre esik. De már az az érzés sincs meg nálam, mint eddig mindig, hogy mintha engem vizslató tekintete lyukat égetne hátamba. Bár lehet eddig is csak beképzeltem és sosem nézett rám, de maga a feeling sincs meg már.

De ma nem roskadhatok porosodó romjaimba ugyanis ma Gabriel hazatér, azaz beszélhetek vele! Meg kell tudnom mi volt az a dolog az álmomban és egyáltalán miért álmodtam ekkora képtelenségeket! Hiszen még sosem jártam azon a helyen ahol álmomban igen, a legtöbb benne szereplő angyalt sem láttam még soha mégis ott voltak. Ez csak kell, hogy jelentsen valamit! Tűkön ülve vártam már az utolsó tanítással teli órát, ami kicsit sem tudott lekötni. Na nem mintha valaha is le tudott volna. Amint a tanító utunkra engedett minket, otthagyva mindent már száguldottam is Gabriel kastélya felé. Meglepő de ugyanolyan könnyedén tudom használni szárnyaimat, sőt mióta színt váltottak könnyebbnek tűnnek mint mikor fehérek voltak. Az óriási aranyból készült kapu előtt állva egy pillantra elszállt minden bátorságom. Mivan ha elküld? Vagy ha nem fog válaszolni a kérdéseimre? Tudtam hiába bennem a tucatnyi kétely, be kell mennem oda! Megfogtam hát az óriási kör alakú fogantyút és párszor a kapuhoz ütve jelet adtam érkezésemről. Egy állig páncélba öltözött angyal kukkantott ki a résnyire nyitott kapun.

- Ki vagy és mit akarsz?

- Hane... vagyis Azura vagyok és Gabriellel szeretnék beszélni. Nagyon fontos!

- Itt várj!

Elment. Rámcsapta a kaput és elment. Eltelt egy perc semmi, kettő semmi, öt még mindig semmi. Aztán kb tíz perc után visszatért a katona és beengedett. Hála! Pedig azt hittem ennyi várakozás után majd jól elzavarnak. Megköszönve "kedvességét" elrepültem mellette és meg sem álltam Gabriel terméig. Éppen régi térképeket nézegetett, úgy tűnt nagyon dolgozik valamin, de most ez sem tudott érdekelni!

- Köszönöm, hogy fogadtál, látom mennyire elfoglalt vagy(?) nem akarlak zavarni, de hidd el ez nem várhat!

- Igen, sejtettem, hogy komoly dolog van a háttérben.