Black Angel (Jimin f.f.) Befejezett

6. rész

Időben érkeztem meg Michael birtokára ahol már hajnalban kemény gyakorlatozás ment. Olyanok voltak akár az otthoni katonák. Kísérőm a kedves Raguel volt aki mindent érthetően elmagyarázott nekem, mi hol van és azt is miért kell most itt lennem. A belső épületbe mentünk és meg se álltunk egy óriási rozsda színű ajtóig amin hangos kiáltozások szűrődtek ki. Benyitva szemem elé tárult a bent gyakorló angyalok sokasága, akik egyszerre kiáltották a harcművészetekben szokás hangokat, mint a "há, hí-já, wá" és társaik. Oldalt volt egy lépcső azon mentünk le és egy igazán magas férfi előtt ért véget körutunk. A férfi megfordult és széles mosollyal üdvözölte kísérőmet.

- Áh Raguel, de rég láttalak már! Mondd csak mi szél fújt errefelé?

- Csak az új növendéket hoztam el hozzád. -állt félre, hogy kénytelen legyek kibújni takarásából- Michael parancsa volt.

- Á igen, említett valami olyasmit, hogy ki kell képeznem valakit. De azt nem mondta, hogy egy lányt! Mondd csak kisangyal mi a neved? -lépett hozzám közelebb.

Első látásra egyáltalán nem tűnt rémisztőnek sem gonosznak, nem úgy mint az a Michael. Szőkés-barna haja volt, halványsárga szemei és hófehér szárnyai, minek végein 1-1 fémből készült sisak szerű akármicsoda volt ráhelyezve. Nem tudom mi célt szolgálhatnak, de egy biztos nagyon vicces!

- Haneul vagyok uram. -feleltem szemeibe nézve, próbáltam magabiztosnak tűnni.

- Haneul? -pillantott rám majd a mellettem álló férfira.

- A földi neve. Egyébként Azuranak hívják. -felelte Raguel. Már megint ez az Azura... Kezd az agyamra menni!

- Így már más! Egyet jegyezz meg kislány, itt nem tűrjük a földi élethez kapcsolódó dolgokat.

- Akkor engem se fognak megtűrni. Ugyanis én ott laktam.

- Most elmehetsz Raguel, majd én kezelésbe veszem a kisasszonyt!

- Rendben. Este itt vagyok érted picim, kitartás! -paskolta meg hátam, majd olyan gyorsan tűnt el, hogy bármely varázsló megirigyelhetné tőle.

Este? Addig mi lesz velem? SeokJin az oldalt álló fa tárolókhoz ment és egy nagyon hegyes végű bot szerű akármicsodát vett le onnan és szó szerint nekem hajította. A hirtelen behatás miatt ki is terültem a padlón, amin a lent gyakorlatozó férfiak igazán jót szórakoztak.

- Gyerünk, mutasd mit tudsz! -intett, hogy kezdjem el. Bár fogalmam se volt mit is kéne most csinálnom.

- Mégis mit mutassak? Én nem tudok harcolni.

- Majd most megtanulsz. Hoseok gyere csak ide!

Kiáltotta el magát mire egy sárgás hajú angyal szállt elém meghajolva SeokJinnek. Ő is kapott egy olyan botot mint az enyém majd megállt alig öt méterre tőlem.

- Támadj rá! -adta ki a parancsot, mire nem csak én de a fiú is meglepődött.

- Na de Jin ő még nem...

- Nem a véleményedre vagyok kíváncsi, tedd azt amit mondtam! Támadj!

Hangja olyannyira félelmetes volt, hogy tudtam bár az a Hoseok nevű angyal nem igazán akar nekem rontani, mégis muszáj megtennie amit felettese kér tőle. Így hát nekiiramodott. Igyekeztem valami védekező állás szerű pózt felvenni de esélyem se volt. Szinte abban a pillanatban földre kerültem amint Hoseok elért hozzám. És ez így ment egésznap.

A nap sugarai már szinte alig világítottak meg valamit a hátsó térből, mégis még mindig odakint voltunk és gyakoroltunk. Már nem volt egy olyan porcikám ami ne fájt volna. Esküszöm még a szempillám is görcsbe állt.
Most éppen arra akarnak rávenni, hogy egy kb 200 kilós pajzsot emeljek a magasba, hogy majd azzal védjem meg magam. De mit akarnak egy magamfajta gyenge kis embertől, hogy majd egy tömör fémet felemel? Ember ez nem csak fizikai képtelenség de még abszolút lehetetlen is! A legrosszabb az, hogy SeokJin egy pillanatra sem hagyott magamra a nap folyamán, hogy legalább egy öt percet pihenni tudjak. Úgy tűnik nagyon komolyan veszi a munkáját vagy tisztjét vagy nem is tudom itt minek mondják, de egy biztos ő aztán hűséges ember a javából! Azt teszi amit parancsolnak neki és nem tántorítja el semmi! Ez azért becsülendő, akárhogy nézzük is.
Mikor a nap teljesen eltűnt a horizonton megszólalt egy fülsüketítően zajos csengő és szinte mindenki egyszerre hagyta abba azt amit eddig csinált. A velem gyakorló Hoseok is leeresztette fegyverét és elkezdte helyére pakolni a kellékeket. Vége lenne? Fellélegezhetek? Befejeztük már végre? Istenem mondja valaki azt, hogy mára ennyi volt! Már nem bírom tovább!
A távolból feltűnt Raguel alakja és éreztem ahogy a megkönnyebbülés édes érzése végigfut testemen. Úgy estem a koszos talajra akár egy hasznavehetetlen bábu. Végtagjaim szinte sírtak az egésznapos kínzástól, megszámlálhatatlan sérüléseimről meg már nem is beszélve.