Elcserélt életek (drarry AU) - BEFEJEZETT -

XXX. fejezet

„Majd úgyis kiderül hamarosan." - és ezzel ő is elillant ebből a világból. El messze vidékre, ahol könnyebben ment neki a gondolkodás. „Ez mindent meg fog változtatni. Mindent."

A sötét parkban két lány sétált az éjszakában karonfogva. Mindkettő ruhája piszkos volt és szakadt, de nekik nem volt bajuk. Mondhatni mosolyogtak is a helyzeten, ahogyan egymásba karolva haladtak tovább, át a parkon.
Végül Lilly törte meg a csendet:
-Utólag, így ne haragudj az esti ébresztés miatt. Remélem a fiúk nem fogják zokon venni a dolgot... nagyon.
-Nem ellenkeztem. Még nem mondtam el nekik, de ha szeretnéd nyugodtan tedd meg, nem lesz vele bajuk. Talán Yu kicsit morogni fog, de most már tudod, hogy ő mindig morog.
-Majd beszélek vele is, igen, de most van egy sokkal fontosabb kérdésem.
-Jia?
-Igen, Jia. - sóhajtott Lilly egy nagyot -Talált magának valakit?
-Nem. Nagyon sokáig nem volt jól. Nagyon sokáig senki sem volt jól. Aztán jött ez a küldetés abban a másik világban és Z-vel elmentek. Én meg úgy voltam vele, hogy ha ez kell nekik, akár 1000 évet is várok rájuk. Amikor először jöttem ebbe a világba, te még nem éltél, aztán mire megint erre jártam hosszabb ideig, nem csak pillanatokra, már Vámpír voltál. Így nem szóltam nekik. Z-neki is csak nemrég mondtam el, mert már nem bírtam tovább és eszembe jutott, hogy van egy megoldás erre a helyzetre. Szerencsére nem akadt ki túlzottan. Bár gondolom ezt majd, ha megint találkozunk, megbeszéljük rendesen.

-Nem tudom mit mondjak neki. - horgasztotta le a fejét a lány és egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd felemelte a tekintetét és ránézett a barátnőjére -Sajnálom, hogy fájt nektek, de nem tennék másként most sem. Ugyan úgy beállnék az elé a penge elé, mint akkor.
-Nagyon remélem, hogy erre többször nem lesz szükség.
-Most is felfedted magadat, mert engem mentettél. - mondta Lilly szemernyi szemrehányással a hangjában.
-Ne aggódj, az a démon jó helyen van és megkértem az Árnyfiúkat, hogy vegyék kissé kezelésbe. Nem hiszem, hogy pletykálni fog. -vigyorodott el Esther. Egy csepp szánalom sem volt a hangjában, talán némi káröröm, Lilly pedig nyelt egy nagyot. Most már pontosan tudta, hogy kik is az Árnyfiúk és mi a „rendes" nevük.

Ekkor értek Esther lakásához, vagyis a szemközti oldalra. Átmentek az úttesten, be a lépcsőházba és amikor elindultak felfelé a 2. emeleti fordulóban ott állt Yu. Hirtelen tűnt fel és nem szólalt meg, csak nézett szemrehányóan. Majd amikor már éppen belekezdett volna a szónoklatba, Lilly megelőzte és a nyakába ugrott, jó szorosan ölelve magához a fiút, szinte már fojtogatta.

-Annyira hiányoztatok. -mormogta a fiú vállába a szavakat.
-Lilly, te...
-Igen, úgy alakul az este. Majd elmesélem. -kezdte Esther, de már nem fejezte be, mert feltűnt Sam is a fordulóban és kérdően meredt rájuk, mire Lilly elengedte Yu-t és Sam-hez lépve ölelte őt is magához nagyon szorosan.
-Ez most komoly? Tényleg emlékszik? -kérdezte Sam meglepetten.
-Igen, emlékszem és sajnálom, hogy kis időre leléptem, de most úgy néz ki, hogy visszatértem.
-Hozzád mentek? -kérdezte Yu.
-Igen, de mielőtt féltékenykednél, nem nyúlom le a csajotokat. Van nekem saját. -kacsintott rá Lilly.
Yu összehúzott szemekkel válaszolt: -Ezerszer elmondtam, hogy nem vagyok féltékeny.
-Ja... persze. -kontráztak rá hárman egyszerre, majd törtek ki nevetésbe mind a négyen.
-Annyira hiányoztál már Lilly. -mondta Yu félig mosolyogva.
-Legalább már értem, hogy miért voltál olyan fura a múltkor és a mindenki más miért volt olyan hihetetlenül kedves és tett úgy mintha évezredek óta ismerne. -kuncogott a Vámpírlány.
-Mert így is van. Évezredek óta ismernek, bár az utóbbi néhány száz évvel le vannak maradva.
-Én is, szóval majd mesélhettek.
-Írtam neked naplókat. Elolvashatod, ha szeretnéd.
-Az jó lenne, de előbb egy másik napló kell.
-Igen, egy másik napló... Felkészültél? -majd intett a fiúknak és továbbvonszolta a Vámpírlányt a lakása felé, hogy túl legyenek az elkerülhetetlenen. Meg kell mondani Z-nek és Jia-nak, hogy már emlékszik rájuk is.
Lilly kicsit félt tőle, mert mégis csak 500 év telt el otthon és lehet, hogy már több mint ezer is abban a világban, ahol éppen most vannak a testvére és a szerelme. Ennyi idő alatt simán találhatott már valakit magának és továbblépett, de bátornak kell lennie. Így követte a szőke barátnőjét be az ismert lakásba, bár most már kicsit más szemmel nézett a kirakott tárgyakra, amik a polcokon sorakoztak. Néhányat felismert, néhányat újnak vélt már, legalábbis ahhoz képest, amire ő emlékezni tudott. De így is ezer mese és történet jutott eszébe a különféle kalandokról, amit együtt éltek át a társaival. Végigfuttatta az ujjait néhány tárgyon és mosolyogva emlékezett vissza a kalandokra, amiket együtt éltek át és amiknek ezek a tárgyak voltak a tanúi. Aztán meglátta a dobozt, amiben az a bizonyos napló volt, aminek a segítségével hamarosan beszélhet a testvérével és a párjával.
Kicsit megtorpant előtte és csak nézte pár másodpercig, aztán felé nyúlt, de ekkor Esther elkapta a kezét:
-Várj! Védő bűbáj. Senki sem nyúlhat a dobozhoz rajtam kívül, amíg aktív a védelem. -majd elmormolt egy varázsigét és ennyit mondott mosolyogva: -Most már leveheted.