Elcserélt életek (drarry AU) - BEFEJEZETT -

XLIII. fejezet

...és mire kinyitották a szemüket, már egy másik világ lenyűgöző látványa tárult eléjük.

*** A Varázslóvilágban***

Magnus, Alec és Simon a Tiltott Rengeteg szélére érkezett az utazó-bűbáj hatására. Simon egy fának dölve szédült és csak aztért maradt talpon, mert nem tudta igazán eldönteni, melyik irányba is illene elájulnia. Magnus pedig a fa tövében támaszkodott és nagyon elegánsan hányt. Ő ugyan hozzá volt szokva, hogy néha ide-oda ugráljon a világok között, de Édom része volt a saját univerzumuknak, így nem készítette ki annyira soha az utazás, ez viszont más volt. Ez egy teljesen másik világ volt. Alec is szédelgett rendesen, de ő legalább nem hányt.

Amint kicsit jobban lettek, gyorsan szemügyre vették egymást és saját magukat is. Alec irónja varázspálcává változott ahogy Simon-é is. Magnus-nak pedig egyszerűen lett egy a zsebében. Gyorsan ki is próbálták mindannyian egy egyszerű varázslattal, hogy működik-e. Szerencséjükre nem volt gond egyik pálcával sem, viszont Alec továbbra is szédült, aztán ahogy a már fent járó Hold megvilágította őket és az utat vissza a Kastély felé a többiek elképedve néztek Alec-re.
-Jézusom, de sápadt vagy – mondta Simon. -Biztosan jól érzed magadat?
Ekkor tudatosult Alec-ben, hogy nincs jól, nagyon nincs jól. És egyúttal rá is jött miért.
-Éhes vagyok, de nagyon. - nyögte, majd ahogy kifújta a levegőt, megváltozott kicsit az arca, ekkor a többieknek is leesett, hogy mi is történt valójában. Alec-ből Vámpír lett.
-Uhhh, ez nem jó, ez nagyon nem jó – kezdte Simon, és próbált az emlékeiben kutatni, hogy élnek-e egyáltalán Vámpírok a Varázslóvilágban. De semmire nem emlékezett. Csak pár homályos dologra, hogy volt pár könyv a csaló Gilderoy Lochart-tól.

-Úgyis észrevétlenül kéne bejutnunk, szóval szerintem nem számít, de lehet, hogy előtte enned kéne egy kicsit. Csak, hogy biztos legyen, hogy nem esel neki senkinek. Nem igazán tudom, milyenek az itteni Vámpírok, de én otthon voltam már az és nekem elhiheted, nem jó éhesen élők közé menni.
-Hát jó... de mégis ki... - kezdte Alec, de nem tudta befejezni, mert Magnus egyből odadugta a csuklóját az orra elé:
-Mondjuk a férjedből. - mondta kissé összehúzott szemekkel, Alec pedig elfogadta a felkínált csuklót és harapott. Nem ivott sokat, csak éppen pár kortyot és Simon Varázslóvilág-ról szerzett átfogó ismereteinek hála, a sebet is gyorsan begyógyították, majd megindultak a Kastély felé. Azért néha a többieknek meg kellett rángatnia Simon talárjának a szélét, hogy nincs idejük megállni és bámészkodni, mert már elvileg késő van és nem lehetnek kint „diákok".

Sikerült észrevétlenül belopózniuk a Kastélyba és felosonniuk a hetedik emeletre, majd elkezdték keresni a Szükség Szobáját, de az csak nem akarta megmutatni magát.

Nagyon nem.

Ahogy ott tébláboltak a folyosón, ahol a szobának lennie kellett volna, egyszer csak Simon nekiütközött háttal valakinek. Ledermedve fordult meg és amikor meglátta, kinek ment neki, alig bírta visszafogni a benne lakó kockát. Nem más állt előtte teljes életnagyságban mint Hermione Granger.
-Booocsáánat... - hebegte. -Csak a...
A lány pálcát szegezett egyenesen Simon-ra
-Kik vagytok és mit akartok itt? - kezdte a vallatást.
Simon hátrált volna egy lépést, de Alec és Magnus ott állt mögötte, szóval most nekik ütközött. Majdnem el is estek. Simon pontosan tudta, hogy Hermione ellen semmi esélyük. Talán, ha Alec és ő is még Árnyvadász-ok lennének és Magnus Boszorkánymester, akkor talán lenne némi sanszuk egérutat nyerni, de így a legcsekélyebb remény sem volt a menekülésre.
-Hát... izé... - folytatta volna, de semmi jó szöveg nem jutott az eszébe.
-Nem jut eszedbe semmi hazugság, betolakodó? - kérdezte a lány, egyre követelőzőbb stílusban. -Pontosan tudom, hogy ti nem idevalósiak vagytok. Sosem jártatok ebbe az iskolába.
-Ezt meg hogyan... - kezdte volna Alec, de a lány félbeszakította, és meglobogtatta a Tekergők térképét. Simon felnyögött boldogságában.
-Szóval kik vagytok és honnan a Pokolból másztatok elő?
Simon ránézett Alec-ékre, azok kurtán bólintottak, így Simon elkezdte a mesét. Rövid verzióban. Majd amikor befejezte, eszébe jutott, hogy Harry adott neki egy levelet Hermione részére.

-Van a zsebemben egy levél is, elvileg. Az talán alátámasztja, hogy igazat mondok.
Hermione még mindig kissé gyanakodva, de átkutatta Simon zsebeit és amikor megtalálta a levelet, egyből látta, hogy ez bizony az ő Harry-jük kézírása. Miután befejezte az olvasást leeresztette a pálcáját, aztán csak annyit mondott:
-Szóval akkor tényleg jól vannak? Draco és Harry?
-Igen, jól, azt hiszem, bár ők egy másik világba utaztak egy másik küldetésre. Kicsit bonyolult, de az a lényeg leegyszerűsítve, hogy nagyjából a Világunk sorsa függ attól, hogy megtaláljuk a Szükség Szobáját.
-A Szükség Szobája nem fog előkerülni parancsszóra, szóval addig gondolom itt lesztek, amíg előbújik. Segítek nektek beolvadni. Bár ahogy nézem – bökött Alec felé – veled nem lesz egyszerű dolgunk. Még életemben nem találkoztam Vámpírral, szóval senki nem tud róluk semmit. Na meg persze, mert nem figyelnek az órákon, úgy mint én. - tette hozzá, miközben egykedvűen megvonta a vállát, majd folytatta. -Az Igazgatónőt be kell avatnunk. Szóval gyertek utánam és beszélünk vele.