Elcserélt életek (drarry AU) - BEFEJEZETT -

II. fejezet

Így telt a nyár...

Az első két hétben mindenki eléggé maga alatt volt a temetések és a restaurációs munkák miatt. Nagyon sok mindent újra kellett építeni, sok embert el kellett gyászolni, és az élőknek nem volt könnyű feldolgozni ezt a veszteséget. Nagyjából három hét telt el így a végső csata után. Mindenki kezdett ideges és ingerült lenni, a gyásztól és a felgyülemlett teendők súlyától. George hosszabb szabadságra ment, mert úgy gondolta, hogy Fred nélkül nem tud meglenni sem a házban, sem a boltjukban egyelőre. Szóval vette a csomagját és meglátogatta Charlie-t, aki éppen Romániában lakott néhány igen kellemetlen sárkány miatt. Mindenki egyetértett, hogy a környezetváltozás jót fog tenni George-nak, ami végül is beigazolódott. Hetente küldött levelet, melyben beszámolt az éppen aktuális nevelni/befogni-való sárkányról. Látszólag jól érezte magát, bár azért mindenki tudta, hogy nagyon hiányzik neki az ikertestvére, és már soha nem lesz teljesen ugyanolyan, mit előtte. De mindenki sebei szépen javulnak majd az idővel. Csak Harry lett egyre komorabb. Részben a veszteség árnyéka miatt, részben meg Draco miatt. Ginny-vel már szakítottak, mert mindketten érezték, hogy valami nem működik, hogy megváltozott valami, és nem erőltették túlságosan a kettejük dolgát. Jobb volt ez így, persze azt megbeszélték, hogy barátok lesznek ezután is. Hiszen együtt nőttek fel.

Az egyik esős délutánon, amikor már szinte minden a régi fényében pompázott, még ha a veszteség árnyéka is vetült rá egy kicsit, Harry épp az ablakpárkányon ülve bámult ki a semmibe, vagyis inkább az esőt nézte. Hermione egyszer csak megjelent, és kifakadt:

-Harry James Potter, ezt most azonnal be fogod fejezni. Értem én, hogy Rá - ezt a szó különösen nyomatékos hangsúllyal mondta - gondolsz, de ennek itt most vége. Elmegyünk nyaralni. Vagyis előbb arra szeretnélek megkérni, hogy gyere velem haza, és legyél a támaszom, amikor visszaállítom a szüleim emlékezetét.

Harry kissé zavarodottan fordult meg, egyrészt szégyellte, hogy lebukott, hogy már megint a mardekáros fiún járt az esze, de aztán felfogta Hermione további mondatát, és egyből átölelte a lányt, jelezve, hogy mindenben számíthat rá. Piton segített elkészíteni a főzetet az Exmemoriam feloldásához, szóval már csak valahogy meg kellett itatni a Hermione szüleivel. Melyre Ron-al együtt számos remek ötletet eszeltek ki mire odaérkeztek a házhoz, ahol a lány felnőtt.

Hermione jó öt percig csak tördelte a kezét, és toporgott az ajtóban, és maga elé, értetlenül motyogott. Mire Ron átkarolta, megfogta a csuklóját és rátette a lány kezét a csengőre, aki egyből meg is nyomta azt.

Pár igen hosszú és idegtépő pillanat múlva egy nagyon mosolygós nő tűnt fel az ajtóban, és kedvesen kérdezte meg, hogy:

-Jó napot, miben segíthetek?

Hermione nagyon zavarban volt. Első mondatát, csak hebegve tudta kimondani, de végül összeszedte magát, és egy mardekárost is megszégyenítve dumálta be magukat a házba. Sőt az anyukáját még arra is sikerült rávenniük, hogy megkínálja őket egy frissítővel, amíg a lány telefonál. Amikor megjelent a poharakkal az anyukája, a fiúkon volt a sor, hogy kicsit eltereljék a hölgy figyelmét, amíg Hermione beleönti a bájitalt a nő limonádéjába. Aztán néhány mondat bájos csevegés után a nő belekortyolt a poharába. Hermione lélegzet-visszafojtva figyelte a jelenetet. Ahogy a bájital elkezdett hatni megszédült, majd révedő szemekkel leült, és amikor pár perccel később feleszmélt, értetlenül nézett a lányára, akin teljesen más ruha volt, mint egy évvel korábban, amikor szóltak neki, hogy jöjjön reggelizni. Hermione könnyekben tört ki, majd szorosan megölelte anyukáját, és csak annyit bírt kinyögni, azt is csak akadozva, hogy: