Hozzuk Helyre | ✔️

14. Meglepetések tengere

2021.07.13

Ghabby egy egész napot átaludt Pierrnél. Senki sem tudta elérni a lányt, ez miatt Lando nagyon aggódott. S kissé Ghabby honléte is zavarta, de az most mellékes volt.

- Jó reggelt álomszuszék ! - kuncogott Pierre. - Kávét? - nyújtott a lány felé egy pohárral.

- Köszönöm. - fogadta el Ghabbs. - Mégis hány óra van?

- Délelőtt fél 11.

- Akkor nem is aludtam olyan sokat. - könnyebbült meg a lány.

- Ghabby... - nevetett Pierre. - Egy teljes napot átaludtál. Már 13.- a van.

- Hogy micsoda? - képedt el újra a divattervező. - Az nem lehet. - kezdte el fejetlenül kutatni a telefonját. S mikor megtalálta, csak utána érte az igazi hidegzuhany. Vagy 150 nem fogadott hívás, s még legalább annyi üzenet várta. - Basszus... haza kell mennem. - kezdte el összekapni magát, s a cuccait.

- Ghabby! - csillapította le a pilóta, azzal, hogy megfogta a kezeit. - Tudom nem akarsz róla beszélni, de kérlek. Hogy vagy? - aggódott érte a pilóta.

- Meglepően jól. Hogy máshogy lehetnék? - próbálta magát megjátszani a barátnő. De ugyanakkor ő tudta magáról, hogy nincs jól, s a múlthéten ezt egy orvos is bizonyította. De a lány nem szólt senkinek.

- Ghabbs, ne nekem akard már ezt beadni. Nem baj, ha nem vagy jól, ez teljesen érthető...

- Igazad van... - szipogott a lány. - Nem vagyok jól. Olyan régóta tartottam magamba, pont ez miatt, hogy ne fájjon senkinek, es ne menjen tönkre semmi. Erre.... elcsesztem... Én elcsesztem, Pierre... - tört ki fájdalmas zokogásban. A fiú magához vonta, s megölelte.

- Mostmár itt vagyok. S nekem bármit elmondhatsz. Barátok vagyunk Ghabby, s megbízok benned. Kérlek te is tégy így.

- Köszönöm Pierre.. - fogta vissza a sírását. - Mindent köszönök. - fonta szorosabbra a karjait a fiú körül. Majd nem sokkal később óriási gyomorgörccsel szállt ki a francia pasi autójából, az anyja háza előtt.   

- Ghabby! - látta meg az ajtóban Lando a barátnőjét. Egyből odaszaladt, s karjai közé szorította a lányt. - Csakhogy itt vagy. - persze a hangoskodásra kivonult mindenki.

- Nővérkém! - ugrott a nyakába Julietta. Majd miután elengedték, Ghabby és az anyja ált szemtől szembe. Ghabby alig mert édesanyja szemébe nézni.

- Anya... én úgy sajnálom...- kezdett el ismételten sírni. - Annyira nagyon sajnálom.

-Kicsikém, ne is viccelődj. -ölelte át a középső lányát. - Nem neked kell sajnálkozni! Én sajnálom, hogy nem vettem észre.. milyen anya vagyok én? - kezdett el sírni az idősebb nő is.

- És ő hol van? - tette fel rettegve a kérdést.

- Miatta már nem kell aggódnod. Soha többet nem fogja látni azt a rohadékot az én családom. - jelentette ki Emma.

Később leültek ebédelni, majd utána kávézás közben beszélgettek.

- Esmey hol van? - hiányolta Ghabby.

- Visszament portugáliába Luisával. - válaszolta az anyukája. Ghabby úgy érezte, mintha testvére életébe először az utálaton kívül érzett iránta, azon az estén. Reménykedett benne, hogy ez a kapcsolatuknak lehet egy új kezdet.

- Örülök, hogy jól vagy. - ejtett Emma egy mosolyt lánya felé. - Örülök, hogy ilyen jó partnert találtál. Ez egy életre szól nektek. - biztatta a szerelmes párt a nő.

- Igen. A legjobbat találtam. - mosolygott Ghabby a barátjára, aki a kezét fogta az asztalon. Majd elpakoltak, s bevonultak a szobába.

- Azt hiszem beszélnünk kéne. - kezdte Lando.

- Igazad van...

- Had én, most. - kérte a fiú, s a lány beleegyezett. - Ghabby, annyira sajnálom, azt amit veled tettem. Annyira önző voltam, hogy észre se vettem, hogy te mennyire szenvedsz... és én még erre rátettem egy lapáttal. Tudod sokat gondolkoztam azon, hogy együtt lenne jobb nekünk vagy külön. De te, és köszönet érte, felnyitottad a szemem, hogy majd beleörülök, ha mással látlak. Már csak a tudat is...- rázta a fejét. - És most pedig szeretnék valamit kérdezni.

- Uram isten Lando... azt se tudom mit mondjak. - lepődött meg a lány, barátján.

- Nos Szerelmem. Ez egyenlőre még csak egy felvetés. Biztosra tudom, hogy veled szeretném leélni az életem. Mit szólnál hozzá, ha idén megkérném a kezed? - a lány hirtelen a nevét is elfelejtette, úgy meglepődött.

- Jó. Vagyis, persze te kis hülye... megkérheted akármikor a kezem. - tapadt ajkaira a lány.

S úgy gondolták, hogy túl vannak a rossz dolgokon, de még nem is sejtették, hogy az igazán rossz csak most jön...