A mély titkai

A bál - 26. Brandt

Azt hittem, el fogunk késni, de végül még bőven időben voltunk. Reggel átlovagoltam Regulus kapuja alatt, a bál pedig csupán másnap este vette kezdetét. A városban már most nagy volt a nyüzsgés és a tömeg. Nem mi voltunk az egyetlen érkezők.

Követtük a kikövezett utat, egészen a vár előtti térig. Sorra érkeztek a lovaskocsik, amik elhajtottak a kastély mögé, amint kiszálltak utasaik. Mi is bekanyarodtunk a sorba, és hamar a lépcső aljában találtuk magunkat.

Leszálltam Bestiáról, és a herélt kantárát átadtam egy odasiető lovásznak, aki Layla két kocsija után vezette. Eközben én és a lány megindultunk a lépcsősoron.

Odabent könnyen tájékozódtunk, hiszen mindenki más is oda igyekezett, ahova mi: az uralkodó színe elé. A hatalmas trónteremben rengetegen voltak. Az emberek egy része az emelvényen ülő király és fia felé igyekezett, a többiek pedig a szolgálók lehettek. Igazán unalmasnak tűnt egész álló nap odafenn ülni, és köszönteni mindenféle embereket, akikről a legtöbb esetben szinte semmit sem tudsz.

A terem mennyezete nem volt különösebben magas, inkább arra törekedtek, hogy minél több ember férjen el benne. A hatalmas ablakokon keresztül erős fény áramlott be, mely szikrázva verődött vissza az aranyozott felületekről.

Layla egyre izgatottabb lett, ahogy közeledtünk a trónhoz, majd végül felléptünk az emelvényre, hogy köszöntsük Regulus királyi családját. Baltazár király a trónon ült, világoskék zekében, fején a regulusi címerben is szereplő, egyszerű aranykorona, ami hamarosan a fiára száll át. A fiú, Rayan herceg, az apja mellett foglalt helyet. Homokszín haja és barna szeme volt, és Canfolf hivatalos fehér és csontszínű, arannyal díszített hercegi egyenruhájában feszített. Nagyon hasonlított az apjára.

Amikor megálltunk a király és a herceg előtt, én meghajoltam, Layla pedig pukedlizett egyet.

– Üdvözletünk, felségek! – mondta a lány. – Köszönjük a meghívásukat! Én Layla Harena vagyok, kísérőm pedig Brandt Ardente. Solitudinem Principjének, Kade királynak nevében jöttünk leróni tiszteletünket Regulus jelenlegi és leendő királya előtt.

– Legyetek üdvözölve itt! – állt fel Baltazár király. – Remélem kellemesen telt utatok. Solitudinem nem pár napi lovaglásra van.

– Hosszú út volt, felség, de megérte! – mosolygott szélesen Layla.

Akkor egy zöld ruhát viselő, hosszú fekete hajú lány lépett fel az emelvényre.

– Elnézést kérek a zavarásért, de lenne egy fontos kérdésem a bállal kapcsolatban – nézett bocsánatkérően ránk. Volt egy olyan érzésem, hogy ismerem, és amikor a tekintetem találkozott azzal a ragyogó zöld szempárral, eszembe is jutott, honnan.

– Terrah? – kérdeztem meglepetten. A lány egy pillanatig csak nézett, utána pedig rosszallóan megcsóválta a fejét.

– Csak nem Brandt Ardente? – nevetett.

– Ismeritek egymást? – kérdezte Rayan herceg.

– Tavaly találkoztunk az ambusti-i jótékonysági bálon – magyarázta Terrah. – Nem gondoltam volna, hogy itt is találkozunk.

– Ha ez a csodálatos hölgy nem hív meg – mutattam Laylára –, akkor nem lennék itt.

– Nos, remélem, jól fogjátok érezni magatokat! Aztán el ne csavard a hölgy fejét! De ha nem probléma, elrabolnám őfelségét egy percre.

– Csak nyugodtan, gyermekem! – mondta Baltazár király. – Rayan addig átveszi a helyem. A személyzet majd megmutatja a szobáitokat – fordult még utoljára felénk a Princip, mielőtt teljes figyelmét Terrah-nak szentelte volna.

Laylával leléptünk az emelvényről, majd egy-egy szolgáló jött mindkettőnkhöz, hogy elvezessenek a szobánkba.

– Később találkozunk! – búcsúztam a lánytól, mielőtt követtem volna az inast.

***

A szobámban szinte rögtön ledőltem az ágyra. Teljesen kimerültnek éreztem magam, és nem az utazástól. Az elmúlt napokban kezdett kicsit sok lenni Layla és két szolgálójának állandó csevegése. Egyszerűen nem éreztem erőt arra, hogy bekapcsolódjak a beszélgetéseikbe, ők viszont minden áron be akartak vonni. Nem mintha nem tudtam volna hozzászólni a felmerülő témákhoz – amik között szerencsére nem csak az aktuális szezon divatja szerepelt, bár arról is szívesen alkottam véleményt –, de egyszerűen úgy éreztem, hogy nem akarok senkivel beszélgetni, csak kicsit élvezni, hogy kikerültem apám állandó bíráló tekintete alól.

Amit viszont furcsálltam, az az volt, hogy a két lány különös átalakuláson ment keresztül az elmúlt napokban, amióta átléptük Regulus határát. Hasonló volt ahhoz, ami Laylával történt. Mintha azzal, hogy felrakták magukra annak az árusnak az ajándékát, valami varázslat szállt volna rájuk, amitől külsőleg, mondhatni, vonzóbbak lettek. Elég érdekes helyzet volt.

Csak bámultam a plafont, és élveztem az egyedüllétet. Úgy éreztem, semmi kedvem most a bálozáshoz, pedig szerettem a bálokat. Ott lehetett a legjobban ismerkedni. Utána pedig soha többé nem találkozol ugyanazokkal az emberekkel. Ez a mostani alkalom sem volt kivétel.

Azonban egy gondolat nem hagyott nyugodni. Mintha bekapcsolt volna a hatodik érzékem. Valami furcsa érzés kerített hatalmába, amiről nem tudtam eldönteni, hogy mi is akar lenni. Őszintén reméltem, hogy hamarosan elmúlik, mert ez az ideges izgalom szinte megbénított. Hogyan fogok így parádézni holnap?

Vagy csak tényleg nagyon fáradt voltam.