A mély titkai

43. Brandt

Ez a lány teljesen megőrült! Nem is láttam mit csinált. Csak egy fémes villanást.

Amikor újra kinyitottam a szemem, Marea arcán egy elégedett mosoly terült szét, miközben a többiek, beleértve engem is, hitetlenkedve bámulták őt.

– Élek – állapítottam meg.

A tőr, amit elhajított, alig egy centivel a fejem mellett, szemmagasságban fúródott a bőrbe.

– Marea megőrültél? – kiáltotta Terrah. – Meg is ölhetted volna!

– Mondd, hogy nem a fejét céloztad! – esdekelt a lánynak Rayan.

– Pontosan a homloka közepét céloztam – vallotta be szemrebbenés nélkül Marea.

– Még szerencse, hogy elvétetted! – néztem a lányra hitetlenkedve. Ki tudtam volna tekerni a nyakát abban a pillanatban.

– Nos, igen, szerencse – értett egyet. – Ugyanis sosem vétem el a célpontot. Most már leveheted a jáde követ. Nem szeretnél kifogyni a szerencséből, ugye?

– Te teljesen őrült vagy, ugye tudod? – mondtam remegő hangon, de azért levettem a nyakláncot.

Marea odajött, és visszavette a tőrét.

– Most már biztos, hogy a könyv igazat mond – mondta.

– Dea és a Négy nevére, Marea! – állt föl Terrah, és megindult a másik lány felé. A varázsköves könyv a padlóra hullott. – Egyáltalán belegondoltál mi van, ha nem működik az a hülye kő?

– Bele.

– Lányok! – szólt Rayan.

– Ebből még akár háború is lehetett volna! Ebbe belegondoltál? Ha megölöd itt Regulusban Brandtet, akkor Solitudinem teljesen jogosan hadat üzenhetett volna! És ebből nem lehetett volna kihúzni! Ebbe is belegondoltál?

– Bele.

– Lányok! – kiáltotta megint Rayan, mire Terrah és Marea felé néztek. Regulus hercege egy papírdarabot tartott a kezében, amit a leesett könyvből húzott elő. – Azt hiszem, ezt el kellene olvasnod – nyújtotta oda Mareának.

A lány elvette a lapot, és elolvasta a rajta álló szöveget. Közben résnyire összehúzta a szemét.

– Nos? – türelmetlenkedett Terrah.

– Hogy én erre eddig nem jöttem rá! – kiáltott fel Marea, és a homlokára csapott. – Ailéma! Persze, hogy ő az! Ki más ismerne!

– Ki az az Ailéma? – kérdezte Rayan.

– Amélia. Ailéma. Ugyanaz a két személy, csak más néven ismerem – mondta Marea.

– Na, jó! Mi van a papíron? – nézett Terrah Rayanre. Erre Marea odanyújtotta, hogy olvassa fel, amit a silvai hercegnő készséggel meg is tett. – „Drága Mareám! Ez a könyv talán némi magyarázatot adhat, amíg nem tudom személyesen megosztani veled az ismereteimet. Megtalált. Keress meg! Ailéma." – Terrah egy percig csak bámulta a lapot. – Ki találta meg? Ki ez?

– Ailéma egy mágusnő – magyarázta Marea. – Ismerem egészen kicsi korom óta. Ő barát. Pontosabban apám barátja. De nem tudom, ki találta meg, vagy hogyan kellene nekem megtalálnom őt. Tíz éve láttam utoljára.

– Akkor mégiscsak zsákutca ez a könyv – mondta Terrah.

– Tíz éve láttad utoljára, és most hagyott neked egy háromsoros üzenetet? – néztem Mareára. – Ennyi idő után aligha kér meg valaki, hogy szabadítsd ki. Főleg nem így. Ráadásul mennyi esélye volt annak, hogy megtalálod?