A mély titkai

61. Calais

A mágusnő némán hallgatta, ahogy gyorsan beszámoltunk neki Marea eltűnéséről. Ahogy befejeztük, csak bólintott.

- Gondolhattátok volna, hogy minden áron megpróbál majd bejutni - jegyezte meg, nem rosszallóan. - Meg kell találnunk, mielőtt Gearald teszi meg. Nem szerezheti meg a nyakláncát.

- Miért ennyire fontos a nyaklánc? - kérdezte Terrah.

- Nincs időnk, hogy elmagyarázzam - rázta a fejét Ailéma. - De ha Gearald megszerzi, azzal megszűnhet minden esélyünk. Gearald nem tudja használni a Követ, de ha nincs Mareánál, akkor már ő sem, és pontosan ezt akarja elérni.

- Ki ez a Gearald? - kérdeztem.

- Egy mágus, aki rossz útra tért. Azóta Marea nyomában van, hogy megszerezte a Követ, és félő, már el is vette tőle.

- Nem vehette el - rázta a fejét Rayan. - Nálam van. - Azzal elővette a zsebéből az ovális kék ékkövet, ami a fáklyafényt visszaverve hullámzó mintákat rajzolt a falakra.

- Hát megkaptátok Gabrieltől? - nézett Rayanre.

- Igen. Gondolom, kicserélte, mielőtt eljött.

- Vigyázz rá, míg meg nem találjuk - mondta Regulus hercegének. - Szükségünk lesz rá. Most pedig meg kell találnunk Mareát!

Terrah forgatni kezdte a kulccsomót.

- Melyik nyitja? - kérdezte a mágusnőt.

- Ezek közül egyik se - mondta, miután kinyújtotta a kezét két rács között, és megtapintotta a fémeket. - Attól tartok az a kulcs Gearaldnál van.

- Hogyan juttassuk akkor ki? Nem tudná esetleg varázslattal feltörni a zárat?

- Gyermekem, egy mágus nem zár be egy másikat egy egyszerű cellába - mosolygott bánatosan Terrah-ra. - Idebent nem sokat ér a varázserőm. Arra is alig volt elegendő, hogy elküldjem a látomást Mareának. Hónapokon át kellett gyűjtenem az energiát hozzá.

- Azt maga csinálta? A látomást? - kérdezte Rayan.

- Küldtem Mareának egy képet az erődről, igen.

- De azt... azt mindannyian láttuk.

- Mindannyian? - Ailéma egy pillanatig nem szólalt meg. - Ezek szerint a Kő továbbította nektek. - Látta az értetlenséget a tekintetünkben, így gyors magyarázatba kezdett. - Vízmágus vagyok, így kapcsolatot tudtam teremteni Marea nyakláncával. De annak saját akarata van, így képes volt kivetíteni az üzenetet nektek is. Többet most ne kérdezzetek, fogytán az időnk! Ki kell jutnunk!

- De hogyan szabadítsuk ki? - kérdeztem. - Nem tud valaki zárat feltörni?

- Nos, egyszer már törtem fel egyet - ajánlotta Brandt. - De az egy egyszerű ajtózár volt, ez meg már komolyabb.

- Próbáld meg! - mondta Terrah.

- Tessék! - nyújtott oda egy hosszú, vékony hajtűt Ailéma Brandtnek, amelyet a ruhája egyik varrásából húzott elő.

- Terrah? - fordult a fiú a lányhoz. - Nincs véletlenül nálad még egy?

- Nos... - Terrah a hajához nyúlt, amely hosszú fonatként hullott alá. Abban aligha akadt egy hajtű. - Kellene lennie egynek... - Végigtapogatta a csípője alá érő felsőruházatát, és az egyik zsebéből előhúzott egy a mágusnőéhez hasonló tűt. - Tessék- nyújtotta oda Brandtnek.

- Remek! - Brandt letérdelt a zár elé, és behelyezte a két tűt. Egy pillanat múlva lépések zaja hallatszott.

- Egy őr - mondta Ailéma, az ajtó felé pillantva.

- Brandt, nem lehetne gyorsabban? - kérdezte Rayan.

- Mondtam, hogy ez nem lesz egyszerű - morogta a fiú.

- Mit csinálunk, ha belép? - aggodalmaskodott Terrah. - Riasztani fogja a többieket. - Mást is fog csinálni, nem csak riadót fújni. A gondolat a napnál is világosabban hasított belém, és szinte ösztönösen lllesztettem egy nyilat, majd megfeszítettem az íjam. - Calais, ugye csak lábon lövöd, vagy hasonló? - riadt meg Terrah.

- Ha csak lábon lövöm, attól még ugyanúgy tud segítséget hívni - néztem a lányra.

- Meg akarod ölni? Öltél már egyáltalán embert?

- Nem. - Kattant az ajtózár. - De vagy ő, vagy mi - sóhajtottam.

Kinyílt az ajtó, és az őr még szinte be sem lépett, máris egy nyílvessző állt ki a mellkasából. Egy lélegzetvétellel később rongybabaként hevert a földön, egy egyre növekvő vértócsában. Leengedtem az íjam. Kicsit szédültem. Meg kellett kapaszkodnom az egyik rácsban. Egészen az utolsó pillanatig nem voltam biztos, hogy hova célozzak, aztán eldöntöttem, és... Megöltem.

Végig szilárd volt bennem az elhatározás, hogy meglövöm azt, aki belép azon az ajtón, egy pillanatra sem bizonytalanodtam el. Nem tudom, mitől jött rám ez a határozottság, főleg, hogy soha nem lőttem még emberre. Viszont most, hogy a hirtelen jött fenyegetés elmúlt, éreztem, hogy egész testemben remegek.

- Ó, te jó ég! - temette az arcát a tenyerébe Terrah. Ápolni tudott, bírta a vér látványát, de a halottakét nem.

- Legtöbbünknek nehéz elvenni egy ember életét, de vannak, akik nem hezitálnának, ha a tiédről lenne szó - mondta szomorkásan Ailéma. - Ha nem is ő, az erősítés végzett volna veletek. Gearald tudja, hogy itt vagytok. Meg kell találnunk Mareát!

- Kész! - mondta didalmasan Brandt, mikor kattant a fogda zárja.

- Indulás! - mondta Ailéma, és kilépett a cellából. - Kövessetek! Marknál lesz.

- Kinél? - néztünk a mágusra értetlenül.

- Az édesapjánál.

- Az apja halott - rázta a fejét Rayan.

- Nem - sóhajtottAiléma. - Attól sokkal rosszabb állapotban van.