A mély titkai

13. Marea

Terrah végigvezetett minket Silva kastélyának folyosóin. Nem volt meglepő, hogy az épület eldugottabb szeglete felé haladtunk, amin meglátszott, hogy nem használták sokat. Kételkedtem benne, hogy Silvában valaha is lett volna igazi fogoly, akit ténylegesen a börtönbe zártak. A campisi országok a régebbi háborúk során is csak ellátmányt biztosítottak, más módon nem igazán folytak bele a harcokba. Valószínűleg, mert csapnivaló katonáik voltak. Végülis, ha olyan biztonságos az ország, minek képeznének ki használható katonákat?

Az épület folyosói tömve voltak mindenféle díszítőelemmel. Amíg gyakrabban használtakon haladtunk, szemmagasságban faragott szegély futott végig a falakon, egymástól egyenlő távolságra pedig gyertyákat és fáklyákat helyeztek el. Élmény lehetett minden éjszaka végigjárni a kastélyt, és egyesével meggyújtani az összeset, bár lehet, hogy itt Silvában felfogadtak egy mágust, aki egy vagyonért egy mozdulattal életre kelti a lángokat.

A díszes szegély fölé tömérdek festményt függesztettek. Voltak portrék és tájképek, meg olyan képek, amikről meg nem tudtam volna mondani, mit akarnak ábrázolni. Ahogy a kastély egyre elhagyatottabb szeglete felé közeledtünk, a festmények és díszletek fokozatosan eltűntek, és egyre kevesebb fény jutott be a folyosókra. Aztán egyszer csak a sima felületeket durva kőfalak váltották fel. Ez lehetett a kastély azon része, amit még az idők kezdetén építettek, és amit nem kellett kidíszíteni, vagyis elérkeztünk a palota alatt húzódó tömlöcökhöz. Még egy utolsó lépcsősoron le kellett ereszkednünk, majd egy szűk átjáró tűnt fel, aminek a végén egy kis ajtó, és egyetlen egy darab őr állt.

– A fogollyal kívánunk beszélni – lépett az őr elé Terrah. A foglár csupán bólintott, majd a fal mellé húzódva kitárta Terrah előtt az ajtót. – Köszönöm! – A lány belépett a börtönbe, én és Rayan pedig követtük.

Ahogy egy újabb lépcsősoron haladtunk lefelé a kastély legmélyebb pontjába, megszólítottam az előttem ereszkedő Terrah-t.

– Meséld már el, Terrah, hogyan sikerült meggyőznöd az apádat, hogy engedjen beszélni a merénylővel?

– Hát... öhm... – a kérdés kicsit meglepte a hercegnőt, és egy pillanatig nem találta a megfelelő szavakat. – Csupán elmondtam neki, hogy szeretnél beszélni a fogollyal.

– És ebbe Damir király csak úgy, mindenféle magyarázat követelése nélkül belement? – csodálkoztam.

– I-igen – nyögte Terrah. – Szinte rögtön engedélyezte.

– Aham. És nem mondott semmi mást? – érdeklődtem, mert tudtam, hogy van valami, amit Terrah elfelejtett megemlíteni. – Eléálltál a kéréseddel, ő rámondta az áment, és jöttél is vissza hozzánk, ha nem tévedek. Tényleg ilyen egyszerűen el lehet ezt intézni itt Silvában?

– Mit akarsz tőlem, Marea? – torpant meg hirtelen Terrah, és szembefordult velem, de pár lépcsőfokkal lejjebb járt nálam, úgyhogy magasba kellett emelnie a tekintetét. Éreztem, hogy Rayan ott áll a hátam mögött, készen arra, hogy ugorjon, ha esetleg én és Terrah egymásnak esnénk.

– Csupán arra lennék kíváncsi, még mindig azt hiszed-e, hogy Campis teljesen bűnözésmentes? Az apád mondott valamit, ami felzaklatott, nem?

– Miért érdekel téged ez annyira? – fújtatott Terrah.

– Érdekel, milyen ostoba történettel fogják megnyugtatni az embereket. – Terrah nem válaszolt, csak a szájába harapva megfordult, és sietős léptekkel megindult lefelé.

– Ezt muszáj volt? – hallottam Rayan hangját a hátam mögül.

– Mindketten azt hiszitek, hogy a világunk egy fantasztikus és biztonságos hely – pillantottam hátra a fiúra, kissé szúrósabban, mint szándékoztam. – Időben rá kell jönnötök, hogy ez egyáltalán nem igaz. A rosszat csupán a szőnyeg alá söprik, és úgy tesznek, mintha nem is létezne. De attól még ott van a szőnyeg alatt.