A kastély folyosói már rég sötétségbe burkolóztak, amikor kiléptem a szobám ajtaján. Pár órával ezelőtt még sürgött-forgott az egész város, egészen addig, míg az a lány, aki Brandt Ardentével jött, nem kezdett el sikoltozni. Szegény pára... Nem tudtam, mire számítsak, amikor felemelte a fejét, de eszembe nem jutott volna olyasmi, amivel akkor szembesültem. Alig egy pillanatra engedte, hogy lássuk az arcát, de az a kép beleégett az agyamba. A bál kezdetén még sima, kedves arca volt, ami a legtöbb ember számára csinosnak, szépnek tűnt. A bál végére teljesen eldeformálódott.
Pont azután történt, hogy megint éreztem azt a furcsa szorítást, mintha a gyomrom egy pillanatra szeretett volna kiugrani a helyéről. Kirázott a hideg, ahogy felsejlett a szemem előtt a könnyáztatta tekintet, és minden oda nem illő dolog, ami elcsúfította utána. Mintha az arca megdagadt volna, és különböző kelések, dudorok, foltok keletkeztek rajta. Rémisztően nézett ki.
Óvatos, de fürge léptekkel vonultam végig a folyosókon, minél inkább a fal árnyékában maradva. Most már elegem volt a várakozásból. Tudni akartam, mi van abban a házban, és elhatároztam, hogy kiderítem. Egyszerű feladat volt. Ha most indulok, reggelre vissza is érek, és senki nem vesz észre semmit.
Enyhe bűntudatot éreztem, amiért Rayan háta mögött akartam véghezvinni a tervemet, de úgy éreztem, abban a házban válaszokra lelek, és én válaszokat akartam. Rayan pedig még Amélia nevének említésétől is ferdén nézett rám, Terrah-val egyetemben. Tudtam, hogy ebből úgy nem lesz semmi, ha rájuk várok. Ha pedig tényleg találok valamit abban a házban, akkor legalább előrébb jutunk.
Befordultam a következő folyosóra, aminek a végén egy lejáró volt az istállókhoz. Csakhogy nem voltam egyedül. Az utamat egy sötét árny torlaszolta el.
- Rayan - torpantam meg a folyosó közepén, az egyik ablak előtt. Odakintről halvány holdfény szűrődött be.
A fiú kilépett a fényre. Már nem voltak rajta a bálon viselt ruhái, viszont a tekintete csalódottságot sugallt, ami felért egy kisebb pofonnal. Akkora egy rohadék vagyok...
- Azok után, ami odalent történt, sejtettem, hogy nem fogsz aludni - jegyezte meg halkan, zsebre tett kézzel. Nem valami herceghez méltó tartás.
- Válaszokat kell szereznem - sóhajtottam, egy lépéssel közelebb lépve hozzá.
- Az éj leple alatt?
- Így a legegyszerűbb és leggyorsabb. Reggelre már vissza is érnék.
- Tényleg? - kétkedett.
- Ahj, Rayan... - megráztam a fejem, és még közelebb léptem, úgyhogy most már alig egy fejnyi távolság volt közöttünk. - Miért nem bízol bennem?
- Ezt te mondod? - Visszafojtottam egy mosolyt. - Bízni szeretnék benned, de nem vagyok biztos, hogy kellene.
- Sosem kellett volna - néztem fel rá. - Hát nem mindig csak bajt hoztam rád?
- De igen - sóhajtott Rayan. - Legalábbis javarészt. Mégis a legjobb barátom vagy. - Összekapcsolódott a tekintetünk.
- Akkor tudod, hogy sosem hazudnék neked, igaz? Reggelre már újból itt leszek, mintha el se mentem volna. Észre sem fogod venni. Ígérem. - Láttam a tekintetén, hogy erősen vívódik magával. - Ha abbahagyod végre az aggódást, lesz egy pihentető éjszakád. - Rayan egy bujkáló mosoly kíséretében lassan megrázta a fejét.
- Ha Terrah ezt megtudja, megöl.
- Te tényleg félsz Terrah-tól? - majdnem felnevettem.
- Ő is tud ám félelmetes lenni! - türtőztette kitörö mosolyát a fiú. -Eredj! - lépett oldalra. - Aztán túl ne hajtsd Ventust.
- Soha nem tennék olyat - mosolyogtam rá, miközben elhaladtam mellette. Pár lépéssel már magam mögött hagytam, amikor az agyam minden tiltakozása ellenére visszafordultam, és megöleltem Rayant, de olyan erősen, hogy nem sok levegőt kaphatott. A fiú legalább annyira meglepődött, mint én. - Soha többé nem hagylak el - suttogtam. - Soha. - Azután elengedtem, és eltűntem az istállóhoz vezető sötét átjáróban.
YOU ARE READING
A mély titkai
Fantasy~ A Varázskövek sorozat első része ~ Marea három éve maga mögött hagyott mindent, amit valaha ismert, azóta a túlélés az egyetlen célja. Rayant hamarosan hercegsége királyává koronázzák, de a fiú nem érzi, hogy méltó lenne a feladatra. Brandt nem sz...
