Képes vagyok rá!

XIV. Fejezet

- Szól a telefonod - nyögte Lewis félálomban.
- Nem az enyém, a tied - fordultam a másik oldalamra.
- Nem az enyém.
- Hát nem is az enyém - emeltem fel a mellettem levő készüléket és felültem. - Mi a franc?
- Mi az? - kelt fel ő is, de nem tudott többet mondani, csak bámult előre. Az ágy lábánál egy pokrócba csavart Lando feküdt és ordított mellette a telefonja.
- Lando? Lando. LANDO! - dobtam neki egy párnát, mire a britt felriadt és zavartan kapkodta a fejét.
- MI AZ? - nézett rám.
- Szól a telefonod te süket! - keltem fel és bementem a mosdóba. Közben ő kinyomta a telefont és kopogni kezdett az ajtón. - Láttad jól, hogy bejöttem!
- De kell pisiljek!
- Mindjárt megyek!
- Nem bírom Zoe. Bemegyek! - nyitott be és a tusoló fele indult.
- Eszedbe ne jusson te állat! Kimegyek! - húztam fel sietve a pizsamanadrágom és ki rohantam a helységből, egyenesen vissza az ágyba a rettenetesen zavarodott Lewis mellé.
- Öhm...mit csinál itt Lando? - kérdezte suttogva. Megvontam a vállam és türelmesen kivártam, hogy az emlegetett szamár kijöjjön a wc-ről.
- Hogy kerültél ide?
- Elhagytam a szobám kulcsát, elfelejtettem a szobaszámot és kértem egy pótkulcsot a tiedhez a recepción - foglalt helyet az ágy sarkán.
- Ja oké. Mennyi az idő amúgy?
- Délután 3. Nem eszünk valamit? Mindjárt éhen halok. - fogta a hasát.
- De igen. Felöltözök és mehetünk. Amúgy a szobád a 121-es, az enyém mellett. Menj és kérd el a kulcsod te buta - tuszkoltam ki az ajtón a legjobb barátomat. Lewis úgy döntött nem kérdőjelezi meg az imént látottakat, csak elment ő is öltözni. Fél óra múlva kopogtattam Lando ajtaján, hogy induljunk már, mert az én hasam is korog. Közben felhívtam Lut, hogy velük minden rendben van e, és meghallottam a mai nap nagy hírét.
- Nem hiszed el mit mondok! - ültem fel az ágyra izgatottan.
- Na tegyél próbára.
- Sophie, a szőke csaj aki velünk volt tegnap, össze jött Charlessal. Együtt mentek haza hajnalban és ott aludt nála - tapsikoltam.
- Ez nekünk miért is jó te Zoe? - vakarta a fejét Lando.
- Nem tudom. Csak izgi. Mi bajod?
- Semmi. Menjünk.
- Nem. Valami baj van.. mi az?
- Megbeszéljük majd otthon, jó? Menjünk enni. Semmi komoly. Megígérem. - ölelt magához és kivezetett a szobából. Annyit ettünk, hogy megmozdulni is alig bírtam utána. Egyikünknek sem volt kedve kimozdulni többet, úgyhogy vissza mentünk a hotelbe, összepakoltunk holnapra a haza útra és Lewissal filmeztünk.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze - bújtam a mellkasához.
- Tegnap Pierre megpróbált foglalkozni veled a bulin? - felültem és a szemébe néztem. Nem láthatott, én nem mondtam neki, szóval valaki más volt, de végig együtt voltunk és senki nem beszélt vele. Látta a zavart az arcomon, úgyhogy fojtatta. - Írt üzenetet nekem. Valamikor hajnalban. Odaadom. - nyújtotta át a telefonját.
" Figyelj tesó. Megkérlek szépen, hogy nagyon vigyázz Zoera. A csaj megérdemli, hogy megkapja a világot és téged választott a társának. Tudom, hogy tudod, hogy volt köztünk valami, sosem titkoltuk. Őszinte leszek veled, az utóbbi időben sokat gondolok rá, megváltozott amióta nem láttuk. Pár órája megpróbáltam rámozdulni, de vissza utasított miattad. Teljesen megértem, és tiszteletben tartom a kapcsolatotokat. De arra kérlek ne bántsd soha. Szólni szeretnék, hogy a barátja leszek és nem fogok ellened tenni semmit, de ha megbántod, akkor nagyon pipa leszek. Vigyázz rá haver, megnyerted a világot vele, többet ér 10 bajnoki címnél! "
Pierre sorait olvasva eszembe jutott amiket az éjjel mondott nekem. Komolyan gondolta, nem csak a kanosság és a pia beszélt belőle. Vissza adtam a telefont és felnéztem a pilótára.
- Elmondtad volna, ha nem ír nekem?
- Nem tudom. Nem azért nem tudom, mert el akartam titkolni, nincs amit titkoljak, nem történt semmi. Csak nem akartam feszültséget kelteni köztetek. Jó ember, te is tudod.
- Tudom. De legyen akármilyen jó ember, ne foglalkozzon azzal, ami az enyém - ölelt át. - Most kaptalak vissza és jobbak vagyunk, mint valaha. Nem szeretném, ha valami elrontaná.
- Vigyázunk ránk - mosolyodtam el. - Boldog vagyok veled.
- Ha már nem lesz így, szólsz? Vagy tudjak változtatni, vagy engedjelek el, hogy legyél ismét boldog.
- Szólok Lew. Ne aggódj, most mindent jól csinálsz - súroltam az orrom az övéhez és vissza bújtam a mellkasára nézni a filmet.
Kedd délben elköszöntem Lewistól és vissza repültem Monacóba Landoval és Dannyvel. Alex és George nem jöttek velünk most, így kényelmesen utaztunk hárman. Danny feltette a fülest és elaludt, én olvastam, Lando kifele bámult az ablakon.
- Most tudunk beszélni? - kérdeztem tőle.
- Miről szeretnél?
- Mi volt a baj tegnap?
- Soha nem szállsz le a témáról, igaz? - húzta el a száját.
- Nem. Mondd.
- Jó. Emlékszel amikor 18 évesek voltunk? Arra a bulira, ahol felelsz vagy merszet játszottunk.
- Bár nagyon szeretném, de sose fogom elfelejteni. Mi van vele? - néztem a mennyezetre, mire az ölembe dobta a telefonját. - Instagram, megtalálod amit kell. - bele léptem az instába és az üzenetekhez mentem.