Képes vagyok rá!

XXIII. Fejezet

Alig vártam, hogy végre elnyúlhassak az ágyamban, de persze valaki meg kellett zavarjon ebben is. Morogva nyitottam ajtót és még morcosabb lettem, amikor megláttam ki áll az ajtóban.
- Eltévesztetted az ajtót?

- Tudunk beszélni felnőtt emberek módjára?
- Lássuk csak...nem. Szia. - csuktam (volna) be az ajtót, de megállította. - Mondjam el más nyelven is?
- Zoe légyszives beszéljünk. Pár percet adj.
- 3 percet kapsz, ennyi. Indul - nyomtam meg a visszaszámlálót az órámon és elléptem az ajtótól.
- Figyelj meg akartam köszönni a mait, sokat segítettél azzal, amit csináltál.
- Nem miattad csináltam, hanem a csapat miatt. Menj és köszönd meg Totonak.
- Meddig akarsz haragudni rám?
- Még egy ideig, úgy terveztem.
- Ez gyerekes.
- Eddig is ismertél, nem kéne meglepjen, együtt lakok Landoval.
- Nem az én hibám ez az egész!
- Nem, a te hibád az, hogy neked a forma1 mindenek felett áll és képes voltál egy pillanat alatt ott hagyni engem, hogy a karriered nehogy veszélybe kerüljön! Azt mondtad most más lesz, hogy nem áll közénk a munka meg a versenyzés, erre tessék! Fogalmad sincs, hogy mit tettél akkor velem!
- De igen tudom! Jól tudom, és gyűlölöm magam érte! De erős vagy és...
- Erős vagyok?! Erős vagyok, mert van aki erőssé tegyen! Ha tudnád, hogy min mentem keresztül
- Tudom!
- Honnan tudnád? - forgattam meg a szemem de amikor nem mondott semmit, felvontam a szemöldököm. - Honnan tudod?
- Aznap este.. Lando felhívott, oké? Miután a nagynénéd szólt neki, a testvére után engem hívott fel.
- Mit mondott neked? - kérdeztem meglepetten de a földet kezdte bámulni - Mi a francot mondott neked?
- Hogy ha még egyszer megtudja, hogy a közeledbe mentem egyedül, akkor azt is megbánom, hogy megszülettem. És őszintén hiszek neki Zoe. Most is csak azért vagyok itt, mert George vele van és egyből szól, ha lelépett onnan. Mellesleg ő is azt mondta, hogy ha hozzád érek leszedi a fejem, szóval próbálom megtartani a távolságot amennyire lehet. Lando elmondta, hogy milyen embernek tart, hogy nem érdemellek meg és hogy nem is foglak soha. Igaza van. Nem hiszed el mennyire akarom, hogy az enyém legyél megint, hogy veled keljek, veled feküdjek, hogy érezzem az illatodat a lakásomban, a ruháimon, hogy világgá kürtölhessem, hogy az enyém vagy. De nem tehetem, mert nem érdemellek meg, ezek után végképp nem. Csak arra kérlek, hogy ne gyűlölj ennyire..
- Te most azt kéred, hogy legyek a barátod? - kérdeztem hitetlenkedve. Nem tudom elhinni amit hallok. - Lewis, attól a perctől, hogy megismertelek évekkel ezelőtt, te voltál nekem a nagy ő. Sose szerettem senkit úgy, mint téged, egyszerűen...a lelkem eladtam volna, hogy veled legyek. Erre te azt kéred, hogy legyek a barátod? Én nem tudok a barátod lenni. Sajnálom. Sose leszek a barátod.
- Zoe kérlek.
- Nem. Most menj el.
- Nem megyek el addig
- Menj el vagy felhívom Landot és esküszöm neked, hogy tényleg meg fogod bánni, hogy ide jöttél.
Egy percig még bámult rám, láttam, hogy nem akar menni, de végül hátat fordított és kiviharzott a szobából. Becsuktam mögötte az ajtót és vissza mentem az ágyamra. Nem leszek a barátja, mert nem tudok az lenni. Szeretem őt, és ha nem lehetek vele, akkor nem akarom a közelembe se tudni, mert úgy sokkal nehezebb. Pár óra múlva megint kopogtak, úgyhogy ajtót nyitottam egy durván spicces Pierrenek.
- És itt van a mai nap második helyezettje. Nem akarsz bulizni? Ünnepelni?
- Nincs kedvem, fáradt vagyok. De te helyettem is bulizol ahogy látom - támasztottam meg a vállánál, mert félő volt, hogy elesik.
- Lehet - kuncogott bugyután, mint mindig, amikor részeg. - Vidítsalak fel?
- Ha vicceket akarsz mesélni, akkor inkább ne - nevettem el magam kínosan.
- Nem arra gondoltam - húzta fel a szemöldökét és neki támaszkodott a szekrénynek, ami mellett állt.
- Akkor mire? - kérdeztem rá a nagyon is egyértelmű válaszra.

- Szerintem tudod - csúsztatta a kezeit a pólóm alá és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. A kezeim a nyaka köré fonódtak, az övé meg a combom alá csúszott, hogy felemelhessen. Az ágyhoz sétált velem, majd a párnák közé dobott óvatosan. - Lássuk még mindig működik e a sármom - hintett apró csókokat a nyakamra, amitől élesen kellett beszívnom a levegőt. - Szóval én vagyok az első nagy crushod, hm? Megtisztelő - húzta le a pólómat lassan.
- Uhum...
- Hadd szolgáljak rá erre a címre - kapta le a fehérneműmet és ugyan olyan gyors mozdulattal fel is húzta az óvszert. Pierre teljesítménye ittasan még lehengerlőbb, mint józanon, receptre kéne írni antidepresszánsként, ugyanis egy óra múlva híre sem volt a rossz kedvemnek, Lewis pedig közelében sem volt a gondolataimnak. Természetesen ki is dőlt, úgyhogy magunkra húztam a takarót és befészkeltem magam a karjai közé, hogy békében aludhassak.
Kopp kopp kopp. Lassan idegbeteg leszek a sok kopogástól az ajtómon. Kikászálódtam az ágyból, felkaptam az első ruhadarabot ami a kezembe került és sarkáig nyitottam az ajtót.
- Most, hogy reggel van, tudnánk beszélni mint felnőttek? - kezdte Lewis, de amikor végig nézett rajtam a szemei elsötétedtek.
- Nem tudunk. Mi az? - forgattam meg a szemeim de csak elnézett a vállam felett, egyenesen az ágyamra, ahol a francia az igazak álmát aludta.
- Ch. Hova is gondoltam. Elfelejtettem, hogy a te ágyad egy átjáróház amint kilépek az életedből...- nézett rám szánakozóan. Nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de megelőzött - Felejtsd el. Ezt is. Engem is. Ezek szerint nem éri meg érted fájjon a fejem, sem több álmatlan éjszakám legyen. Te vádolsz engem minden szarsággal és itt papolsz arról, hogy mennyire szeretsz, erre másnap reggel egy pasi van az ágyadban akinek a pólójában nyitsz ajtót. Gratulálok Zoe, egy minta hölgy vagy - fordult sarkon és ott hagyott az összes haragommal és egyre növekvő szégyenemmel. Igazából nem tudom milyen érzelmek kavarogtak bennem, de az biztos, hogy pokolian nagy súlyt éreztem a gyomromban, a torkom pedig egyre jobban összeszorult. Becsuktam az ajtót, felvettem a saját ruháimat és írtam egy üzenetet Pierrenek, hogy a kulcsomat adja le a recepción, aztán oda mentem, ahol tudtam, hogy a fejmosás után menedéket kapok. Csak sokadik kopogásra nyitott ajtót, a haja szanaszét állt és a szemei arról árulkodtak, hogy most költöttem fel.
- Nagyon fittnek tűnsz. Mi a baj?
- El kell mondanom valamit, ami után le fogsz cseszni, de utána szükségem van rád. - harapdáltam a számat. Nem kérdezett többet, csak behúzott a szobába és az ágyhoz vezetett. Felültem egész a legtetejére és a mellkasomhoz húztam a lábaim, ő hasonló pózban foglalt helyet és csak várta, hogy elkezdjem.
- A tegnap este meglátogatott Lewis. Beszélni akart és elérni, hogy barátok legyünk. Megmondtam, hogy nem tudok a barátja lenni, mert szeretem.... Aztán elküldtem, hozzám se ért, elment. Pár óra múlva Pierre jött hozzám és...lefeküdtem vele. Ma reggel Lewis megint beszélni akart, amikor meglátta, hogy mi a felállás akkor burkoltan közölte, hogy egy ribanc vagyok. - adtam ki magamból mindent egy szuszra. Lando keze ökölbe szorult és épp el akart indulni, amikor utána kaptam. - Lando...igaza van. Mindenben. Nem éri meg miattam vesződni, semmi másban nem vagyok jó, csak a vezetésben és abban, hogy szexxel javítsak a kedvemen. Egy szörnyű ember vagyok. - néztem a szemébe mélyen. A kezei továbbra is ökölbe voltak szorulva, de a helyett, hogy az ajtó fele ment volna, vissza mászott az ágyra, magához húzott és nagyon halkan és lassan beszélni kezdett.
- Ha még egyszer meglátom, hogy a közeledben van a garázson és a média eseményeken kívül, Londonig fogom rugdosni, miután össze vertem. Ami pedig téged illet, ha még egyszer ilyeneket mondassz vagy akár gondolsz magadról, téged is vele rugdoslak. Megértetted? Te egy nagyszerű ember vagy, az, hogy mit csinálsz a hálóban, nem határoz meg téged. Igenis tehetséges vagy, okos, gyönyörű és szerencsés embernek mondhatom magam, mert a barátom vagy. Nagyon szeretlek, mások is nagyon szeretnek, úgyhogy szeresd te is magad. Ha ő elengedett téged, az csak az ő vesztesége, nem a tied. Érted?
- De..
- Nincs de.
- Rendben. - bámultam magam elé és még jobban befészkeltem magam az ölelésébe. - Szeretlek.
- Én is nagyon szeretlek bébi. - nyomott puszit a hajamba. - Most pedig kilakoltatom azt a francia playboyt a szobádból, hogy összepakolhass, mert hazarepülünk.
- Francia playboy? - rökönyödtem meg.
- Hát az - vont vállat Lando és tette is a dolgát, ugyanis egy óra múlva már a reggelinket fogyasztottuk összepakolva és indulásra készen.