Képes vagyok rá!

XXVIII. Fejezet

Reggel a telefonom zúgására ébredtem, de nem tudtam megmozdulni. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és megállapítottam, hogy a mozdulatlanságom oka Lando, aki az éjszaka folyamán olyan szinten rám csavarodott, mint egy anakonda.

Óvatosan kihámoztam magam az öleléséből és kiléptem a folyósóra felvenni a telefont, ami persze megállás nélkül szólt.
- Igen? - szóltam bele halkan a szememet súrolva.
- Zoe Stoddart, elmondanád nekem, hogy hol a fenében vagy?! - fakadt ki Lucas.
- Lando szobájában. 70 valahányas. Miért?
- Mert dörömbölök az ajtódon 10 perce és a biztonságiak már éppen készülnek betörni az ajtódat, ugyanis bent kell legyél összeesve!
- Miért nem hívtál fel hamarabb? - kérdeztem egyszerűen. A szapora légzéséből ítélve szegény edzőm épp erre tart, úgyhogy kinyomtam a hívást és türelmesen vártam, hogy feltűnjön a kanyarban. Nem is telt sok időbe, meg is érkezett. Az arcából ítélve nem tudja eldönteni, hogy helyben megöljön vagy inkább megkínozzon, aztán végezzen ki, de az biztos, hogy hamarosan átnézi a munkaszerződését, hogy miket is foglal magába.
- Mi történt? Miért vagy itt? Azt hittem ma edzünk.
- Ma nem. Landoval leszek ma, majd elmesélem. Hányra kell party képesek legyünk?
- Öhm, délután 2-re.
- Oké. Találkozunk a pályán. Lucas - fogtam meg a kezét. - Ne stresszelj ennyit miattam, árt az idegeidnek. Nem éri meg.
- Ha te tudnád mennyire megéri - rázta meg a fejét és elsétált. Ezek szerint a nagybátyám nem csak kiszúrja a szemét pár euróval, biztosítja róla, hogy megéri elviselni a hülyeségeimet. Lenéztem az órámra,  fél8.  Vissza sétáltam a szobába és óvatosan vissza bújtam Lando mellé, aki a mozgást érzékelve egyből közelebb húzott magához.
- Fel kéne kelned - motyogtam.
- Hmnnjaamjdndi.
- Ez túl hosszú volt ahhoz, hogy "nem" legyen. - kuncogtam.
- Adj még pár órát - motyogta érthetőbben.
- Nincs. Ha most felkelsz, az interjúkig rendbe tudlak szedni talán. Gyerünk - fordultam szembe vele és megböktem az arcát. Kinyitotta a szemeit de rögtön vissza is csukta és fájdalmasan felszisszent.
- Miért van ilyen világos?
- Mert sokat ittál. Gyere, ne nyűgölj, sok dolgom van veled, olyan vagy, mint egy rakás kaki.
- Úgy is érzem magam - súrolta meg az arcát. Elővettem neki ruhát, megkerestem a táskájában a fájdalom csillapítót és a kezébe nyomtam egy vízzel.
- Ezt vedd be, idd meg. Én rendbe szedem a bajtársaidat - léptem ki ismét a folyósóra, hogy tönkre tegyem a másik három muskétás reggelét is. Charles és Carlos osztoztak a szobán, mert egyikük nem jutott el a sajátjáig, csak ide. Őket hamar sikerült felköltenem és életet lehelni beléjük, Danny már nehezebb tészta volt. Kezdésnek, amikor benyitottam, egy boxeres ausztrált láttam keresztben feküdni a szobában, a nadrágja a bokája körül volt elcsavarodva és a pólójával takarózott be.
- Danny. Ébredj te bolond, össze kell szedned magad. - mozgattam meg a vállát de csak egy hangos horkantást kaptam válaszul. - Szóval így játszunk - álltam fel és a fürdőbe masíroztam. Kerestem egy poharat, megtöltöttem hideg vízzel és gondolkodás nélkül a fejére csorgattam.
- A szentségit! - ugrott fel egyből, ám a nadrágja miatt hasra vágta magát megint. A baj csak az volt, hogy az esés közben elkapta a karomat és magával rántott, amiből az lett, hogy vizes is lettem és egy 66 kilós ausztrál is rám került.
- Daniel Joseph Ricciardo, a vakbelemen tenyerelsz! Össze nyomsz! - préseltem ki magamból a szavakat. Elvette a kezét a hasamról és megtámaszkodott a fejem mellett, de nem emelkedett fel. - Szállj le rólam - néztem rá morcosan.
- Pedig nekem tetszik, hogy fölötted ébredek. - kacsintott, de az általa várt érzelmeskedés helyett egy jól irányzott térdemelést kapott a legnemesebb testrészébe. - Jaj de harapós vagy ma reggel - roskadt le rólam.
- Talán mert nem aludtam ki magam - keltem fel a földről.
- Ki nem hagyta?
- Komolyan Danny? Ti! A kis tivornyátok!
- Ja igen. Az a baj, hogy nem hagytunk neked? Van még egy üvegem valahol - vigyorgott ártatlanul, mire megforgattam a szemem.
- Kelj fel, tusolj le, vegyél magadra rendes ruhát és gyere Lando szobájába fél órán belül. Tisztességes embereket kell faragjak belőletek 2 előtt. - adtam ki a parancsot és vissza sétáltam a saját szobámba, hogy én is össze szedjem magam. Letusoltam, felkaptam az egyik kedvenc piros szettemet, elkaptam a táskám és átmentem megnézni Landot. Elégedetten nyugtáztam, hogy ő is rendbe szedte magát, már csak élő embert kell varázsolnom belőle, mert a külsejével nincs baj.
- Amint megjöttek a többiek, mehetünk reggelizni - huppantam le az ágyra, erre mintha csak varázsló lennék, megjelent Charles, Carlos és Danny is az ajtóban. - Szuper, akkor induljunk.
- Mm muszáj kimenni? Olyan jó itt - dőlt neki az ajtónak Lando.