XXXII. Fejezet

159 7 0
                                    

Napokig forgattam az ujjam közt a nyakláncomat, azon gondolkozva, hogy miért is adta ide és mit jelent amit mondott. Persze annál makacsabb vagyok, hogy megkérdezzem, szóval inkább csak szabadidőmben törtem rajta a fejem, ami szerencsére nem volt túl sok, tekintve, hogy 10 órát kellett repülnünk Miamiba. Az út nem volt unalmas, mert sokan mentünk, de így is rettentő hosszú volt, teljesen kifacsarva szálltam le a gépről hajnali 3-kor, ezzel viszont nem voltam egyedül. A fiatalság mind együtt utazott, legalábbis a kemény mag, így együtt örülhettünk a repülés szépségeinek Landoval, Charlessal, Pierrel, Estebannal, Alexxel, Mickel, Arthurral, Logannal és Dannyvel, aki most csak nézőként kísért el minket Oscar miatt. Felszállás után beszélgettünk és társasoztunk, de 5 óra múlva mindenkinél beütött a fáradtság, szóval összebújtam Landoval és úgy döntöttem inkább alszok, amennyit tudok.

- Jó reggelt Amerika - nyújtózódott Esteban amikor leszálltunk

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

- Jó reggelt Amerika - nyújtózódott Esteban amikor leszálltunk. Persze minden volt csak nem jó és nem reggel, úgyhogy amint megkaptuk a szobáinkat, egyenesen az ágyba vetettem magam és folytattam az alvást egészen reggel 8-ig, amikor is Lucas úgy ítélte elég volt. Megreggeliztünk, lerángatott a terembe és kényszerített, hogy kimozogjam magamból a jetlaget. Szó mi szó, hatásos volt, de akkor nagyon utáltam érte. A sajtózás most gördülékenyen ment, annak ellenére is, hogy ez alakalommal Lewis, Oscar, Logan, Charles és Checo voltak a társaim. A probléma ez után következett, ugyanis a kedvenc nagybátyám kötelező taktikai gyűlést rendelt el. Kicsit feszültnek tűnt a hangulat, amikor beléptünk, de annak tudtam be, hogy mindenki fáradt. Mekkorát tévedtem. Fél óra múlva teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi is a helyzet.
- Hogy érted, hogy segítenünk kell Lewist? - tettem fel a kezem amikor már egyre jobban kezdte zavarni a fülemet ez a szófordulat.

- Segíteni

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

- Segíteni. Tudod, hogy mit jelent - nézett rám Toto.
- Tudom mit jelent a segíteni. Azt nem értem miért pont őt? Miért nem egymást? - mutattam Georgera is.
- Oké, akkor azt hiszem itt az ideje tiszta lapokkal játszani. A csapat célja egy világbajnoki cím idén, ezt pedig Lewissal szeretnénk elérni, ő a legjobb esélyünk. - fonta össze az ujjait az asztalon.
- Öhm, hello, Zoe Stoddart vagyok és majdnem egyenlő pontszámmal rendelkezem, mint ő - húztam fel a szemöldököm. Amikor erre senki nem mondott semmit, éreztem felforrósodni az arcom. - Ezért versenyzett velem Bakuban. Ezért kellett segítsek neki megelőzni Maxet.
- Zoe, nagyon jól teljesítessz, az élen vagy folyamatosan, így elölről tudod őt segíteni, George pedig hátulról. Ez tökéletes nekünk. Csak legyél csapatjátékos.
- Csapatjátékos? Legyünk mind azok! - emeltem fel a hangom.
- Azt csináljuk. Segítjük őt a győzelemre.
- Miért pont őt, nem értem?
- Szükségünk van arra a címre Zoe!
- Nekem is szükségem van rá! Én is meg tudom szerezni! Te is tudod! - néztem rá Totora. Lefele nézett, a jegyzeteibe, úgyhogy Lewishoz fordultam. - Te is tudod...- nem mondott semmit, csak nézett rám.

Képes vagyok rá! Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang