Képes vagyok rá!

XXXI. Fejezet

- Melyik Mclaren van a falba?? - kérdeztem már legalább harmadszorra Axelt.
- Lassíts le kint van a safety car! - ismételte meg harmadszorra.
- A francba Axel lassan megyek ki csapódott a falnak? - már kiabáltam, nem tudtam megőrizni a nyugodtságomat. Az egyik percben még vezettem a futamot, Lewis kiment cserélni, Maxet láttam a tükörben és egy Mclarent, a következőben egy nagy csattanás, mindenhol sárga zászló és csak Max van mögöttem. - Axel mondd már meg! Lando az?!
- Nem Lando, Ricciardo van a falban.
- Hogy van? Kint van? Mi történt? Beszélj hozzám ember!
- Nem tudok semmit Zoe...bejössztök a box utcába! Ha beértetek állj meg a biztonsági autó mögött és állítsd le a motrot, red flag!
- A picsába...- reszketni kezdett a kezem a kormányon, ahogy befordultunk. Nagy baj van, biztos. Amint meg tudtam állni, kipattantam a kocsiból, mint egy gumilabda és rohanni kezdtem hátra fele, hogy megkeressem Landot. - Mi történt?
- Megölöm - robogott el mellettem rám se nézve. A mögötte levő kocsiból Pierre ugrott ki és utána vetette magát.
- Hé hova mentek?! - kiáltottam utánuk de megfordulva teljesen világos lett minden. Lando már azelőtt behúzott Oscarnak, mielőtt az ki tudott volna mászni a kocsiból. Amikor eljöttem mellette nem vettem észre, de az orra teljesen össze volt törve, csoda, hogy a lábán be tudott gurulni.
- Te teljesen idegbeteg vagy ember?! Mi a fenét képzeltél?!
- Én nem tudtam hogy nem férek el nem akartam...- habogott Piastri és próbálta az arcát védeni Lando ütésétől.
- Mit csináltál?! - rohantam oda én is.
- Nekiszorította DR-t a falnak! Ekkora sebességnél egy ilyen szűk helyen hogy a picsába nem látod, hogy nem férsz el!? - ordított Lando. Erre már Pierre lefogta, de jött az utánpótlás Max személyében. Danny az egyik legjobb barátja, úgyhogy a szemében levő düh ijesztő volt.
- Gyere ide - emelte a kezét, de az utolsó pillanatban elé álltam. - Állj félre Zoe nem akarlak véletlenül megütni.
- Ne üsd meg. Mind a kettőtöket meg fognak büntetni ez a gyerek meg nem ér annyit. Tudunk valamit Dannyről? - néztem Landora miközben erősen fogtam Max kezét.
- Most hozzák! - kiáltott oda Esteban. Mind odamentünk az orvosi autóhoz, ahonnan Danny fájdalmas arccal szállt ki.
- Hello emberek - emelte fel a kezét, hogy integessen, de az arca eltorzult a fájdalomtól.
- Danny - léptem oda hozzá és próbáltam nem megölelni, de ő magához vont. - Jól vagy? - kérdeztem a mellkasának préselve az arcomat.
- Persze bébi, halhatatlan vagyok - kuncogott de egyből szisszent is egyet, úgyhogy hátrébb léptem. - Ki küldött a falba amúgy? Nem is láttam olyan gyorsan történt. - nézett szét.
- Piastri. - fújtatott Lando akit még mindig Pierre őrzött, nehogy nagy csendben megfojtsa a csapattársát amíg nem figyelünk.
- Az szép. Kösz haver, kivontál a következő futamról. Ha nem kedvelsz legközelebb csak írj egy üzit, nem kell nekirepíteni a falnak egy versenyen.
- Nem akartam - kezdte Oscar, de a hangja nagyon irritált, úgyhogy hátra fordultam, hogy szembe állhassak vele.
- Fogd be a szád. Ha nem tudsz bemérni egy távolságot akkor nincs amit keress az autóban. Egy ilyen amatőr hibával meg is ölhetted volna.
- Mondtam, hogy sajnálom! - fakadt ki a fiatalabbik ausztrál, de mielőtt folytathattuk volna a vitát Toto lépett oda.
- Mindenki vissza a kocsiba. A safety car mögül rajtoltok majd, nem álló rajt lesz. 10 kör van hátra, 2 biztonsági autó mögött. Nyomás mindenki! - parancsolt ránk mi meg tettük amit mondott. - Jól vagy? - kapta el a karom.
- Igen.
- Jó. Tartsd a pozíciód, Lewis negyedik helyen fog autózni.
- Oké? És?
- Menj az autóba - fordult sarkon. Vállat vontam és beültem, majd kigurultunk és kezdődhetett az utolsó hajrá. Safety car le, 8 kör maradt, védekeznem kell Max előtt, mögötte pedig ott van Charles. Lement 3 kör, minden rendben volt, a tükörbe nézve viszont már nem a Ferrari, hanem Lewis volt Max mögött. Játszadoztak egymással, de Max nem hagyta magát  és ekkor szólalt meg Axel.
- Zoe, tartsd fel Maxet.
- Nem értem. Előtte vagyok, mit csináljak vele?
- Tartsd fel, hogy Lewis tudja megelőzni.
- Ja oké. Akkor lassítok kicsit.
- Rendben.
Tettem is a dolgom, miközben vissza vettem a tempóból, figyeltem, ahogy Max egyre nehezebben tudja hátul tartani Lewist, majd a 49. körben hibázott és lecsúszott a harmadik helyre.
- Szép munka  - dicsért meg Axel én meg bólogattam magamnak. Persze hogy szép. Segíteni szép dolog. Békésen mentem, nem is növeltem a tempót, nem hajtottam túl az autót, beléptünk az utolsó előtti körbe, amikor a szemem sarkából megláttam egy első szárnyat. Oldalra néztem és Lewis már mellettem is volt, egy orrhosszal még talán előttem is. Gyorsan a gázra tettem a lábam és előtte mentem be a kanyarba, de nem hagyta magát, rám tapadt és megint támadott.
- Axel mi a franc? Mióta versenyzünk egymással az utolsó körben?!
- Nem tudom mi történik - hallottam a hangját és éreztem, hogy igazat mond, tényleg nem tudja mi ez az egész. - Zoe, szabad a harc. Szabad a harc. Vigyázz magadra.
Amint kimondta, belém hasított a felismerés. Arra használtak, hogy jobb helyzetbe kerüljön, majd le tudjon vadászni engem is. Jobb mint én, tapasztaltabb és kell neki még egy bajnoki cím. Ez az utolsó kör volt a verseny legstresszesebb része, az én szemszögemből teljesen egyszerre haladtunk át a célvonalon.
- Ki volt az?! Axel? Legyőztem?
- Várjuk a videót....Zoe centikkel voltál előbb, de te vagy az! Te vagy az első!
- Pfuuu, igeeen. Yes yes yes, köszi szépen Axel! Szép volt! - örvendeztem a rádióba, szerintem egész hihetően. Belül viszont ordítani tudtam volna a haragtól és a fájdalomtól. Hogy tehették ezt? A következő percek gépiesen teltek. Parkolj, ölelkezz a csapattal, gratulálj Lewisnak és Maxnek, méretkezz, interjú, képek, aztán be a kis szobába várni a díjkiosztót. Szegény Max úgy érezhette magát odabent velünk, mint egy kisgyerek akinek a szülei válófélben vannak, csak ült a sarokban és várta, mikor robban az egész szoba. Nem kellett sokáig elviselni a kínos csendet, Lewis úgy döntött bele kezd a harcba.
- Megizzasztottál a végén - nézett rám.
- Örülök neki. - bámultam tovább meredten a kijelzőt.
- Legalább így - mondta azzal az idegesítő hangsúllyal.
- Ez után csak így foglak. Ha más izzadásra vágysz ott van Gingin - grimaszoltam a nevet kimondva, mire lefagyott a vigyor az arcáról. - Bocs, nem volt elég magas a hangom, hogy jól ejtsem ki?
- Nagyon érett vagy.
- Kettőnk közül nem tudom ki az érettebb.
- Kezdjük megint?
- Be se fejeztük - tettem keresztbe a kezeimet.
- Zoe
- Zozo ha kérhetem - vágtam a szavába.
- Fejezd be!- emelte fel a hangját, mire Max megmozdult a széken.
- Haver vegyél vissza a hangodból.
- Ne szólj bele! Nem a te dolgod! - nézett rá a hollandra.
- Te ne mondd meg neki mit csináljon! Ez amúgy is már mindenki dolga lassan - néztem Lewisra dühösen.
- Kezdődik a díjkiosztó - dugta be a fejét egy nő az ajtón, mire mindhárman felálltunk és kimasíroztunk. Meghallgattuk a himnuszokat, átvettük a trófeákat, pezsgőzés, fényképezés, közben mindhárman végig vigyorogtunk, annyira, hogy a végére görcsbe állt az arcom is. Amint beléptem az épületbe levakartam a képemről azt a bugyuta műmosolyt és végre megint a puffogós önmagam lehettem.
- Repültök velem haza Landoval Zoe? - karolta át a vállam Max.
- Igen, mikor indulunk?
- Vissza megyünk a hotelbe, pakolunk és mehetünk, mit szólsz?
- Tökéletes. Akarok egy nyugodtat aludni az ágyamban, mielőtt elmegyünk Miamiba.
- Ja azt én is. Oda mivel mentek? Menjünk az én gépemmel?
- Charles azt mondta ad az egyik szponzora egy nagy gépet, amin elférünk többen, gyere vele te is, hosszú lesz az út, de legalább teljen jól - vontam vállat.
- Oké, beszélek vele. Akkor a hotelben találkozunk - nyomott puszit a homlokomra és elsietett mert már várta az edzője. Én még bementem a garázsba, össze szedni a dolgaimat, közben írtam Lucasnak, hogy a kocsinál találkozunk. Ahogy pakoltam a szobámban, hallottam, hogy nyílik az ajtóm, de nem fordultam meg, mert gondoltam Lucas jött, hogy mégis segítsen valamiket elvinni.
- Mondtam, hogy a kocsinál találkozunk - szólaltam meg miközben kutattam a fülesem után a szekrényen.
- Nem kaptam meg az üzit.
Megpördültem a tengelyem körül, amikor rájöttem, hogy nem Lucas, hanem Lewis áll a szobámban.
- Mit keresel itt?
- Beszélgetni akarok.
- Milyen beszédes vagy mostanában. Nekem nincs kedvem beszélgetni, menj beszélj Ginginnel. - fordultam vissza a kereséshez. Hol a francba lehet? Most a nyakláncomat se kapom.
- Mi lenne ha nem emlegetnéd annyit őt és inkább velem foglalkoznál? - éreztem ahogy közelebb jött, de nem túl közel. - Zoe - nyúlt a kezem után.
- Ne érj hozzám kérlek. - kaptam el a kezem.
- Miért? Eddig nem volt problémád vele. - vonta fel a szemöldökét, utalva itt a pénteki kis akciónkra.
- Eddig is volt. Mi végeztünk. Én nem leszek az a csajocska akivel néha megcsalod a barátnődet. Döntöttél, élj együtt vele.
- Te is tudod, hogy a harag beszél belőled, mert ma szinte megvertelek - nevetett gúnyosan, amitől persze még idegesebb lettem.
- A harag beszél belőlem, de nem csak a maiért. Az elmúlt hónapok miatt. A mai az csak rátett egy lapáttal. - fordultam szembe vele.
- Akkor én is megizzasztottalak? - hajolt közelebb egy lehelletnyit.
- Meg.
- És eléggé vagy még izzadnál miattam egy kicsit? - kérdezte, miközben a tekintete a szemeim és a szám közt cikázott.
- Neked elment az eszed. Menj és hagyj békén, még a végén Toto meghallja mikkel viccelődsz és sarokba állít. - ciccegtem.
- Ki mondta, hogy viccelek? - húzta féloldalas mosolyra a száját és még közelebb hajolt, annyira, hogy éreztem az illatát.
- Ugyan kérlek - fordultam volna el, de elkapta a derekam és óvatosan neki nyomott a falnak. - Mit csinálsz már megint? - kérdeztem meglepetten.
- Csak jól az agyamba vésem ezt az érzést. Az illatodat, ahogy a hajad a szemedbe hull, ahogy a szád résnyire nyitva van, ahogy a mellkasod egyre szaporábban emelkedik, ahogy a combjaidat össze szorítod, ahogy érzem a pulzusod a bőrödön keresztül. - suttogta.
- Minek? - szinte csak tátogtam a szavakat, mert nem jött ki hang a torkomon.
- Mert ez a pillanat valószínűleg az utolsó, hogy megtapasztalhatom - morogta de a mondat végét màr a számba suttogta. Nem érdekelt amit mondott, az érdekelt, hogy ott volt. Másodpercek alatt levettem róla a pólót, miután lehúzott az ágyra. Úgy mozogtunk együtt, mintha mi sem történt volna, tökéletesen, egymásnak teremtve. Minden lökésnél egy sóhaj szakadt fel belőlem, amit úgy tompított, hogy a száját egy percre sem vette el az enyémtől. Ahogy bele markoltunk egymás hátába, csípőjébe, vállába. Istenem, hogy hiányzott. Amikor végeztünk, szó nélkül öltözni kezdtünk én meg fojtattam a keresést. Mielőtt kiment az ajtón, mögém lépett és átkarolta a derekamat, egészen közel hajolva a fülemhez.
- Kérlek ne gyűlölj - suttogta és puszit nyomott a nyakamra. Mire megfordultam, hogy rákérdezzek, már be is csukta maga mögött az ajtót. Utána akartam menni, de észre vettem az ajtó melletti szekrényen a fülhallgatóm és a nyakláncom. Ezek nem voltak itt, amikor bejöttem, tehát nála voltak. De miért? Elvettem őket és igyekeztem a kocsihoz, Lucas eddig kikészült miattam. Csak a szobámban vettem észre, hogy a nyakláncon egy új medál jelent meg, a régi pedig eltűnt.