Ő

Part 1

Damiane Abreu vagyok 24 éves. Egyedül élek Francia országban,bár Brazíliában születtem. Kiválóan beszélek Franciául,kicsi korom óta arra vágyom hogy itt élhessek. Ahogy végeztem az egyetemmel ide jöttem,nem tudtam egyből jó munka helyet találni,ezért egy kávézóban dolgozom most. Még mindig keresem a megfelelő munka helyemet. Igazából a szakmám a rendezvény szervező,de elég nehéz megfelelő munkát találni. A lakberendezőt is leraktam a biztonság kedvéért,bár még nem fejeztem be. A szüleim Brazíliában élnek,nem vagyunk egy gazdag család de nem is panaszkodhatom. Egész össze tartó család vagyunk,na persze nem mindig.

Reggel korán keltem,mivel dolgoznom kellett. Ki keltem puha ágyamból és egyből a fürdőbe vettem az irányt. Fogat mostam és arcot,majd a konyhába siettem. A hűtőből kivettem egy energia italt és azt kortyolgattam,nem igazán szeretem a kávét csak nagyon ritkán megkívánom.
Felöltöztem,majd sminkeltem,ami egy korrektort,szempilla spirált és kb ennyit jelent. Felvettem a kabátom és lementem a kocsimhoz,beültem és egyből befűtöttem. Irtó hideg van Novemberben. Vártam egy kicsit,hogy melegedjen a motor és már indultam is a munka helyemre.
Oda érve be estem az ajtón,elkéstem. Nagy volt a dugó nem tehetek róla,valamiért mindig mindenhonnan elkések. Tudom nem jó szokás,de nem direkt teszem.

-Jó reggelt.-Köszönt mosolyogva a barátnőm.
-Neked is,egy szót se a főnöknek.-Emeltem fel fenyegetően a mutató ujjam.
-Értettem.-Állt katonának.

Elég uncsi egy napom volt mint mindig,csak szolgáltam az embereket,felvettem a rendeléseket és ennyi. Nem szeretem egésznap a jó pofit játszani,de nincs más választásom.
Még így is kevés az a pénz amit keresek,egy ideje gondolkozom,hogy el kéne vállalnom még egy munkát.
-Szünet végre.-Ugrott mellém kedves barátnőm Adriana.
-Hogy tudsz ilyen vidám lenni?-Kérdeztem a pultnak dőlve.
-És te,hogy tudsz ilyen letört lenni?
-Nem elég ez a pénz.-Fogtam a fejem.
-Mit csinálsz te a pénzel?-Nevetett.
-Komolyan mondom.-Néztem a szemébe.
-Oké és mit akarsz csinálni?-Kérdezte.
-Nem tudom,talán még egy munkát vállalni.
-Na de hol?
-Ez egy jó kérdés Adriana.-Szomorkodtam.
-Mi ez a rossz hangulat?-Lépett be a pult mögé egy másik munka társam Pablo.
-Damiane szerint keveset keress,és szeretne még egy munkát vállalni.-Válaszolt helyettem a barátnőm.
-Utána kérdezek pár helyen,ne aggódj.-Fogta meg a vállamat Pablo.
-Köszönöm.-Néztem rá hálásan.

Ezután beszéltünk még pár szót és folytattuk a munkát.

Ma én voltam a soron szóval én zártam,nagyon elfáradtam,úgyhogy gyorsan mindent el pakoltam és már mentem is a kocsim felé.
Az úton haza felé nagyon sötét volt,és a lámpák sem voltak segítségemre. Már majdnem otthon voltam amikor a kanyarnál valaki hátulról belém jött,elég erősen. Már csak ez hiányzott.
Idegesen szálltam ki a kocsimból.
-Elnézést kérek Hölgyem,nagyon sötét van és nem láttam semmit.-Kezdett mentegetőzni a pali.
-Oh semmi baj.-Mosolyogtam.
-Komolyan?
-Nem,te seggfej vetted a jogsid vagy mi? Én sem igazán láttam mégsem mentem bele senkibe.-Olyan ideges voltam,hogy meg sem néztem hogy lett e valami baja a kocsimnak.
-Kifizetem a kárt.
-Világíts hadd nézem meg mi baja lett.-Szóltam rá.
Rá világított a kocsim hátsó felére,és a szívem szakadt meg. Teljesen be horpadt és rá sem lehetett ismerni a kocsi hátsó felére. Nagyon szomorú voltam mivel ezt a kocsit a saját össze gyűjtött pénzemből vettem.
-De te azért jól vagy?-Világított rám és akkor láttam meg az arcát.
-Várjunk te nem?-Néztem arcát.
-Shh nehogy ki kiabáld.-Tette számra a kezét Neymar Jr
-Leszarom hogy ki vagy.-Téptem le a kezét a számról.
-Látom ideges vagy,de komolyan gondoltam,hogy kifizetem,ez nekem semmi.-Mondta
-Aha értem neked semmi,tudod hogy mennyire lenéző vagy?-Akadtam ki.
-Nem úgy gondoltam.-Mentegetőzött.
Nagyon bántott a dolog és könnyes lett a szemem,le ültem a földre nem érdekelt hogy hideg van. Elegem volt és nem tudtam mit tegyek most.
-Nagyon sajnálom.-Guggolt le Neymar.
-Dehogy sajnálod,úgy vagy az egésszel hogy majd te kifizeted aztán mész tovább a saját dolgodra. Nem kell a pénzed.-Álltam fel és beültem a kocsimba.
Beindulni még nehezen,de beindult szóval lassan elindultam.
-Várj már hadd tegyek érted valamit,mi a neved?-Futott utánam,mivel kb 10-el mentem.
-Kopj le.-Mutattam neki középső ujjam.
-Ez nem volt túl kedves.-Húzta száját.
-Hazáig fogsz követni?-Néztem rá és le állítottam a motort.
-Ha kell ahhoz,hogy megtudjam a neved,akkor igen.-Mosolygott.
-Damiane Abreu.
-Örülök! Neymar da Silva Santos Junior.-Mutatkozott be.
-Oké ennyi volt.-Indítottam volna be újra a kocsit,de valamiért az nem indult el.
-Na még mindig nem kell a segítségem?-Hajolt be az ablakon.
-Csak hívd a vontatókat.-Szálltam ki.
-Léteznek autó szerelők,nem tudom ismered e őket?-Nézett rám.
-Ennek már tök mindegy.-Indultam gyalog haza.
-Nagyon sötét van,gyere haza viszlek.-Kiabálta utánam.
-Kihagyom.
-Nem hagyhatom,hogy ilyen szép lány egyedül sétáljon ilyen későn.-Futott mellém.-Figyelj segíteni szeretnék,tényleg sajnálom a kocsidat.
-Én is.-Mondtam majd be fordultam az utcába,ahol lakom és kerestem a kulcsomat. Nyitottam az ajtót,ettem egy kicsit bár nem volt sok étvágyam,aztán le fürödtem stb. Majd ágyba bújtam. Fogalmam sincs mi lett a kocsimmal,de már nem is érdekel,az az egoista seggfej is,nem is tudom mit mondjak rá. Így jártam. Tisztában vagyok vele,hogy valószínűleg meg lehetne javítani az autót de nekem nincs arra pénzem,max ha eladom a vesémet és akkor még marad is. Elengedtem ezt az egészet és mentem aludni.