Ő

Part 18

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Az arcom zsibbadt az esti sírás miatt. Kinyomtam az ébresztőt és el gondolkoztam hogy sikerült újra egy férfinak padlóra küldenie. Annyi mindent megtettem csak azért hogy soha többet ne történjen velem ilyen. Rá kell ébrednem hogy minden férfi ugyan olyan. Vagy csak én kapom a rosszakat mindig. Hihetetlenül fáj a szívem amiért rossz embernek kell hívnom azt akit eddig életem szerelmének szólítottam.
A gondolattól újra a sírás jött rám. A főnökömet hívtam hogy hadd dolgozzak ma itthonról. De úgy látszik ma rossz napja van ezért nem engedte,ez is jókor durcizik.
Mégis hogy mehetnék be ezek után? Tudom hogy ő is ott lesz és nem fog elkerülni.
Nem volt kedvem csinosan öltözni úgyhogy csak egy melegítő szett mellett tettem le a voksom.
Kocsiba szálltam és már indultam is a munka helyemre.

A stadion előtt pár fiú állt és beszélgettek. Próbáltam észrevétlen lenni és csak köszönni nekik.
-Sziasztok.-Sétáltam el előttük.
-Kicsi lány jól vagy?-Kérdezte Ramos.
Csak ezt a kérdést ne,ettől csak össze esek és kisírom a lelkemet is.
-Ja persze.-Válaszoltam pár másodperc csönd után.
-Szeretnél róla beszélni?-Kérdezte.
-Nem.-Ráztam fejem félig könnyes szemekkel.
-Menj csak,később be nézek.-Kacsintott biztatóan.
Erre csak bólintottam és az irodám felé siettem.
Egészen ebéd időig egyedül ültem és csak dolgoztam.
-Itt vagyok,hoztam kaját.-Nyitott be Ramos.
-Nem kellett volna,nem vagyok éhes Ramos.-Mondtam unottan.
-Eszel és szépen el mondod mit csinált az idióta barátom.-Tette elém az ételt.
-Köszönöm.-Néztem rá,majd ő is leült velem szemben.
Elmeséltem neki és figyelmesen végig hallgatott. Jól esett valakinek elmondani és az is jól esett hogy érdekli mi is történt.
-Tudod.-Nyelte le falatját.-Neymar igazán szeret téged,komolyan mondom nem is tudom mikor volt ennyire szabad és boldog.-Mesélte.
-Mégis megcsalt.
-Te is tudod hogy az hiba volt és csak téged szeret. Ilyenek vagyunk mi férfiak idióta seggfejek.-Mutatott magára is.
-Tudom Ramos,de nálam ez már nem fér bele. Túl sokszor csaptak már be és borzasztóan fáj,nem akarok megint csalódni érted?-Néztem rá szomorúan.
-Igazad van kicsi lány de Neymar komolyan gondolta ezt veled.-Húzta a száját.
-Elrontotta.-Csuklott el a hangom.
-Beszéljünk valami másról. Sajnálom hogy.-Fejezte volna be.
-Semmi baj ez ilyen.-Erőltettem magamra egy mosolyt.
Majd folytattuk a beszélgetést de most inkább ő mesélt.

Egy óra múlva már végeztem is,úgyhogy össze pakoltam a cuccom és siettem a parkolóba.
-Dami.-Kiabált utánam ő
Nem álltam meg csak tovább sétáltam a kocsim felé. Gyorsabb tempóra kapcsolt és utolért. Megragadta a karomat így vele szembe kerültem.
-Meddig fogod ezt játszani?-Kérdezte.
-Te meg miről beszélsz? Ez nem játék. Nem játszom mások érzéseivel úgy ahogy te. Én komolyan beszéltem és már nem vagyunk semmik egymásnak.-Mondtam vissza fojtva a könnyeim.
-Ne csináld ezt! Azt hiszed csak játszottam veled? Nem szoktam csak úgy mindenkit be mutatni a családomnak és felvállalni a médiában. Szeretlek Damiane nagyon.-Fogta meg a kezem.
-Én pedig utállak.-Könnyeztem be.
-Most csak ideges vagy,de adok időt. Nyugodj le és utána.-Fejezte volna be.
-Nincs utána Neymar fogd fel. Nem kell a munkahelyed sem,keresek magamnak.-Vettem ki kezeimet kezei közül.
Erre nem mondott semmit csak lefagyva állt,én pedig beszálltam a kocsimba majd elhajtottam. Ekkor már nem bírtam tovább és kitört belőlem a zokogás. Annyira fáj őt bántani. Olyan jól bánt velem hogy nehezemre esik elfogadni hogy mégis megcsalt.

Komolyan beszéltem amikor azt mondtam hogy nem kell a munkahely. Ma felhívom a főnökömet és fel mondok. Nem akarok itt lenni. Talán még apát és nagyapát is meglátogatom.

Ahogy haza értem tárcsáztam a főnököm és közöltem vele a híreket. Nem őrült neki de elfogadta. A főnök után apát hívtam és elmeséltem neki hogy meglátogatom. Boldogan fogadta a hírt úgyhogy holnap után már utazók is. Megkérdezte hogy ezek szerint a barátomat is megismerheti e. Először fogalmam sem volt róla mit is kéne mondanom. Inkább csak annyit mondtam hogy szakítottunk. Ő ezt tovább firtatta hogy mégis mi történt velünk,hisz annyira szerelmesek voltunk. Hát az biztos hogy engem is hirtelen ért. Nem mondtam semmit hanem inkább témát váltottam. 

Később Adriana is meglátogatott aki már tudott a történtekről.
-Dami annyira sajnálom.-Nyitotta az ajtót.
-Szia Adriana.-Öleltem meg.
-Sírj nyugodtan ne fogd vissza magad!-Szorított erősebben. Én pedig hallgattam rá és zokogva öleltem.
Körülbelül fél óráig csak sírtam a vállán de közben leültünk a kanapéra.
-Jól van elég lesz,ennyi volt a sírás időd. Van egy ötletem. Hozd a kocsi kulcsodat,a többi a táskámba van.-Kacsintott.
Azt tettem amit mondott és kocsiba szálltunk.
Addig meg sem álltunk amíg el nem értünk egy teljesen üres környékre.
-Mi ez a hely?-Kérdeztem.
-Csak szállj ki és megmondom.-Mosolygott.
Kiszálltunk majd Adriana elővett tányérokat a táskájából és két filcet.
-Írd fel azokat amiket szerettél benne majd tört szét a tányért.-Nyomta a kezembe a tányért és a filcet.
-Ennek mi értelme?-Kérdeztem.
-Ne beszélj annyit csak csináld. Bízz bennem.
Azt tettem amire utasított ma már harmadjára. Elég sok mindent írtam a tányérra és közben Adriana is elkezdett írni pár dolgot a saját tányérjára.
-Ti szakítottatok?-Kérdeztem.
-Dehogy is! Csak mostanában feszült vagyok és pár idegesítő szart írok.-Magyarázta.
Amikor mindketten végeztünk fel álltunk majd Adriana erősen le dobta a földre a tányért.
-Csináld kurva jó! Hidd el.-Mosolygott erősen.
-Ennyire?-Néztem furán a barátnőmre.
Megfogtam erősen a tányért majd hatalmas lendülettel ledobtam a földre.
Egész jó érzés volt sőt nagyon jó.
-Ez kurva jó volt! Adj még tányért.-Utasítottam a barátnőmet.
-Csak egyet utána elég.-Adta a kezembe a következő tányért és egyben az utolsót.
Újra nagy lendülettel dobtam el.
-Na igazam volt?-Mosolygott kedvesen Adriana.
Újra a szomorúság fogott el hogy ezt mind miatta csinálom. Amennyire mosolyogtam az előbb annál jobban kezdtem el zokogni újra.
-Oh Dami,sajnálom azt hittem segíteni fog.-Ölelt meg.
-Nem a te hibád Adriana. Köszönöm hogy próbáltál segíteni.-Öleltem meg.
Kocsiba szálltunk és haza felé tartottunk.

Túl frissek a sebeim. Normális hogy ennyire szarul vagyok még,de lesz ez majd jobb is. Csak remélni tudom hogy lesz ennél jobb,mert ha nem. Túl kell lennem rajta minél hamarabb,mert nem akarok sokáig ilyen gyenge és sebezhető lenni. Ha a sebeim be gyógyultak még erősebb leszek mint valaha,és nem esek ilyen hamar csábításba.

Adriana velem maradt éjszakára.