Ő

Part 29

Ma reggel idegesen szálltam ki a kocsimból,ugyanis Neymar kicsit felhúzott reggel ezért külön kocsival jöttünk.

-Mizu?-Kérdezte útközben Mbappe.
-Szia Kylian,semmi érdekes veled?
-Minden rendben,de te miért vagy ilyen ideges?-Nevetett.
-Csak össze vesztünk egy kicsit.-Legyintettem.
-Ha van kedved elmondhatod.
-Csak. Ah mindegy nem fontos,mennem kell dolgozni jó edzést.-Köszöntem el.

Az irodámban dolgoztam egészen délig. Aztán kopogtak az ajtón.
-Mit akarsz?-Kérdeztem Neyt.
-Még mindig ideges vagy?-Jött beljebb.
-Ja nem! Már el is felejtettem hogy olyan lányokkal beszélsz akikkel lefeküdtél és azt hiszed ők csak barátként tekintenek rád.-Ironizáltam.
-Damiane ezt már egyszer elmondtam,nincs semmi köztünk. Te leszel a feleségem és nem ő.-Fogta kezeibe az arcom.
-Te örülnél ha én ezt csinálnám?
-Nem igazán.-Rázta a fejét.
-Akkor mégis miért csinálod? Neymar ideje felnőni ha elakarsz venni feleségül. Nem tűröm a gyerekes viselkedést,már nem!-Szögeztem le.
-Rendben. Még ma letiltom.-Puszilt meg.
-Megígéred hogy többet nem csinálsz ilyet?
-Meg.-Kezdett egy vad csókba.
-Ney.-Mosolyodtam el.
Neymar mintha meg sem hallott volna emelt ölébe és feltett az asztalra. Vadul kért engedélyt nyelvével a számba,amit simán engedtem neki. A hátam mögé állt és a nyakamat csókolta aztán a kulcscsontomat. A nadrágomba nyúlt aztán a bugyimba,ujjait belém dugta és lassan mozgatta. Amikor már a csúcsnál voltam abbahagyta.
-Mindig ezt csinálod.-Siránkoztam.
-Megbocsátasz?-Mosolygott.
-Meg csak fejezd be amit elkezdtél.
-Majd otthon.-Kacsintott.
-Utállak.-Ütöttem a vállára.
-Imádlak.-Sétált ki mosolyogva.

Folytattam a munkámat. Aztán egy nem várt vendég nyitott az irodámba.
-Luis? Szia.-Lepődtem meg.
-Szia Dami,épp a városban volt dolgom gondoltam be nézek.-Mosolygott.
-Örülök hogy látlak.-Pusziltam meg az arcát.
-Én is gyönyörű vagy mint mindig. Hallom esküvő lesz gratulálok. Ajánlom hogy jól bánjon veled vagy én.-Mutatta az öklét.
-Nyugi Luis,Neymar a legjobb dolog ami valaha is történt velem.-Mosolyogtam.
-Ennek örülök,nekem az a legfontosabb hogy te boldog legyél ugye tudod?-Kérdezte.
-Nem? De köszönöm.-Csodálkoztam.
-Van kedved velem ebédelni?-Kérdezte.-Kérlek rég láttalak.
-Persze menjünk. Tudok egy nagyon jó helyet.-Mosolyogtam.
-Akkor indulhatunk?
-Persze csak szólok Neymarnak hogy ne várjon.-Indultam.
-Mindent be kell neki jelentened?
-Dehogy! Csak együtt szoktunk haza menni.

-Kicsim elmegyek ebédelni Luissal,nemrég érkezett a városba. Úgyhogy ne várj.-Szólítottam meg a folyosón.
-Az a Luis? Most ez komoly? Te magyaráztál eddig nekem a lányokról most meg elmész azzal a fiúval ebédelni aki oda van érted.-Lett ideges.
-Mi van? Dehogyis Luis már nem szerelmes belém,és amúgy is találkoznék vele máskor ha nem most. Tudod hogy a családom tagja.
-Mennem kell edzeni.-Viharzott el idegesen.

Szóltam Luisnak hogy indulhatunk,így az én kocsimmal mentünk. Beültünk a kedvenc éttermembe és kikértük a kajákat.
-Na és van már barátnőd?-Kérdeztem.
-Nincs.-Rázta a fejét.
A beszélgetés kb ki is fulladt ugyanis addig nem igazán beszéltünk amíg a kajákat ki nem hozták. Kínos csend uralkodott el.
-Össze vesztél Neymarral igaz? Sajnálom ha gondot okoztam.-Kért bocsánatot Luis.
-Nem a te hibád. Családtag vagy Luis szinte a testvérem úgyhogy ezt el kell fogadnia.
-Igen csak az ami köztünk történt.-Kezdett bele.
-Köztünk semmi sem történt Luis.-Nevettem el magam.
-Nem?-Lepődött meg válaszomon.
-Luis az csak félre értés volt.
-Honnan tudhatnád hogy amit én éreztem félre értés volt? Nem volt az Damiane és ezen nem tudok segíteni. Nem is tudod hogy mennyire borzalmas ez nekem.-Akadt ki.
-Sajnálom. De én nem sokára férjhez megyek,és amúgy sem tudnék rád máshogy nézni. Én most megyek jó volt látni.-Hagytam ott pénzt az asztalon aztán gyorsan elmentem.

Sajnáltam Luist de kezdett nagyon kínos lenni ez az ebéd. Otthon Neymar várt aki láthatóan nagyon ideges volt rám.
-Na milyen volt?-Kérdezte.
-Hagyjuk már ezt könyörgöm.-Fogtam a fejem.
-Hagyjuk? Rendben ezen túl én is elmegyek majd egy lánnyal ebédelni és arra fogom hogy szinte a testvérem. Mond csak örülnél neki?-Fejezte be a mondatot ugyan úgy ahogy én mondtam neki.
-Neymar ezt el kell fogadnod. Luis és én együtt nőttünk fel,soha sem tudnék rá úgy nézni.
-Én is ugyan ezt mondtam,és te mégis kiakadtál.-Emelte fel a hangját.
-Az tökre más volt ugyanis én nem feküdtem le vele. Te viszont igen és nem is egyszer.-Kiabáltam én is.
-Biztos hogy nem feküdtél le vele?-Emelte az eddiginél is magasabbra a hangját,ami bevallom megrémisztett. A hallatán össze rezzentem és elsírtam magam.
-Nem feküdtem le vele.-Válaszoltam suttogva,ugyanis még mindig féltem.
-Damiane te félsz tőlem?-Jött közelebb.
-Ne! Én most elmegyek ne várj haza.-Töröltem le a könnyeimet és elmentem.

Soha sem történt még ilyen. Neymar soha életében nem kiabált ilyen ijesztően és hangosan velem. Kicsit bűnösnek érzem magam amiért ennyire megijedtem,miközben tudom hogy soha sem tudna engem bántani. De egyszerűen félek a túl hangos emberektől. Valószínűleg ez a szüleim miatt is alakulhatott így ki. Kicsinek anyáék mindig nagyon hangosan kiabáltak előttem és olyankor mindig a szobámba futottam és a földön ülve be fogtam a fülem vagy fülest vettem fel hogy ne halljam. De úgyis hallottam. Nagyon hangos volt. Elmondhatatlanul féltem a hangoktól,oly annyira hogy még orvoshoz is jártam. Azt mondták hogy megfogok gyógyulni de ezek szerint nem. Ilyenkor nem tudok vissza kiabálni ugyanis le sokkol az agyam és megijedek. Soha sem beszéltem erről Neynek. Ezért is érzem magam bűnösnek.

Nem akartam senkit sem zavarni,ezért szállodába mentem. Ott töltöttem az éjszakát. Hajnali 4-kor viszont kopogtak. Köntösben ki sétáltam és nyitottam az ajtót.
-Sajnálom Mi amor.-Mondta ő
-Szeretlek.-Öleltem meg.
-Én sokkal jobban.-Szorított erősen.
-Honnan tudtad hogy itt vagyok?-Engedtem be.
-A telefonod lokátora.-Mondta.-Nem akartalak megijeszteni Damiane. Nem tudtam hogy megfogsz ijedni,különben soha sem tudnálak bántani. Annyira sajnálom és ha vissza tudnám tekerni az időt mindent máshogy csinálnék.
-Figyelj Ney nem a te hibád. Sajnálom hogy túl reagáltam. Csak tudod.-Kezdtem bele.
-Tudom.-Bólogatott.-És ne kérj bocsánatot amiről nem tehetsz. Nekem kéne bocsánatot kérni amiért túl reagáltam. Csak nem szeretem ha férfiak vesznek körül,Damiane nem akarom hogy mással legyél. Tudom milyenek a férfiak és azt is hogy neked ellenállni lehetetlen,tudom hogy benned bízhatok és nem kéne ennyire bizalmatlannak lennem.-Ült az ágyra.
-Honnan tudod?-Kérdeztem.
-Anyukádat felhívtam és elmondta.-Mesélte.
-Nekem sem kellett volna ennyire bizalmatlannak lennem.-Ültem mellé.
-Neked igazad volt. Az a lány többet akart de már megmondtam neki hogy már van egy feleségem akit mindennél jobban szeretek.-Csókolt meg.
-Tartozol még valamivel.-Mosolyogtam rá.
-Neked csak ezen jár az eszed?-Kérdezte.
-Oh szóval te nem?
-Oh dehogynem.-Kezdett egy hosszú csókba.

Aztán a többit most nem részletezem;)