Ő

Part 10

Már egy hónapja hogy bevallottam mit is érzek Neymar iránt. Azóta nem beszéltünk mert folyton kerültem,köszöntünk egymásnak de azon kívül semmi más.

Nehéz volt össze szednem magam,de Adrianna segített amiért nagyon hálás vagyok neki.
Nincs sok barátom sőt Adrianna az egyetlen,de jobb egy igazi mint száz kamu. Sokat csalódtam már az életem során azokban akiket a barátaimnak hívtam. Úgy éreztem hogy folyton csak én erőltetem meg magam,és igazából őket nem is érdekli a dolog. Régebben mindig én kértem bocsánatot mégha nem is én hibáztam,utáltam rosszban lenni a barátaimmal,ezért inkább megalázkodtam. Aztán egy nap bele fáradtam és elengedtem őket. Megváltoztam és ma már nem tennék ilyet,kivéve ha tényleg én hibázok.

Anyukám ma megfog látogatni aminek nagyon örülök. Mindig közel állt hozzám. Mint mondtam a családom össze tartó de vannak kivételek,az egyik kivétel az hogy édes anyukám és édes apukám elváltak,most már 10 éve. Az elején utálták egymást és folyton a vita volt hogy kinél legyünk az öcsémmel. Ő akkor még csak 8 éves volt én pedig 14. Őt jobban megviselte a dolog mint engem,én tudtam hogy mindenkinek jobb ha ők nincsenek együtt,a folytonos vita miatt.

Vissza a jelenbe.
Reggel siettem a munkába.
-Jó reggelt.-Köszönt Navas.
-Jó reggelt.-Mosolyogtam és az irodám felé tartottam.
Az ajtóm előtt egy csokor rózsa hevert,felkaptam és nyitottam az ajtót.
Lepakoltam majd megnéztem a virágban lévő kis cetlit.

"Este 8-kor találkozzunk az Eiffel torony előtt. Beszélni szeretnék veled. Hiányzol." Neymar;)

Bevallom elmosolyodtam de fogalmam sincs hogy megyek el amikor anyám ma jön hozzám? Majd később aggódók ezen,leültem a laptopom elé és dolgozni kezdtem.

Hamarabb befejeztem úgyhogy megkértem a főnökömet hogy engedjen el,mivel ki kell mennem anyukám elé a reptérre. Csak mosolyogva rá bólintott,úgyhogy siettem a kocsim felé.

Ahogy oda értem kiszálltam a kocsiból és szinte futva kerestem anyukámat.
-Damiane.-Kiabálta a nevemet édes anyukám.
-Anya.-Futottam felé és megöleltem.
-Kicsim úgy hiányoztál.-Szorított erősen.
-Te is nekem!
-Van egy meglepim.-Mutatott maga mögé ahol az öcsém állt.
-Theo.-Öleltem őt is meg. Fura hogy az öcsém és kétszer akkora mint én.
-Szia Dami.
Nem igazán meséltem még róla,nem azért mert nem szeretném csak valahogy nem írtam sokat a családomról. Theo imádja a focit szóval tuti megfog őrülni ha elmondom neki hol dolgozom.
Kocsiba szálltunk és haza tartottunk.

-Honnan van ilyen lakásra pénzed?-Kérdezte Theo.
-Bonyolult sztori. Az elején még volt pénzem mivel anyáék adtak,aztán a kávézóban nem kerestem sokat és alig tudtam kifizetni. Egy nap haza tartottam este és belém ütköztek. Neymar Jr volt az. Másnap bejött a kávézóba és azt mondta dolgozzak nála és vigyázzak a fiára,egyből rá bólintottam. Aztán megkérdezte a psgt hogy nincs e szükségük egy rendező szervezőre és kb ennyi.-Meséltem.
-Mi van? Neymar? Mármint a focista? Psg?-Nyitott szájjal ismételte.
-Igen Theo.-Mosolyogtam.
-Ügye el fogsz vinni oda? És egy meccsre,tuti kapsz ingyen jegyeket.-Hadart.
-Elviszlek ígérem,és igen kapok és oda is elviszlek.-Öleltem meg.
-Te vagy a legjobb nővér.-Nevetett.
-Mi történt veled Theo?-Kérdezte anya,aki eddig a mosdóba volt.
-Tudod te hol dolgozik a lányod?-Kérdezte.
-Persze hogy tudom,hisz az anyja vagyok.-Húzta ki magát büszkén.
-És nem mondtad el nekem?
-Most már tudod,nyugodj le.-Szóltam rá.
Anya főzött nekünk vacsorát amit azonnal meg is ettünk.
7-órát ütött az óra és elkezdtem gondolkodni mit kéne csinálom. Végül rá vettem magam úgyhogy készülődni kezdtem.
-Hova mész ilyenkor?-Kérdezte anya.
-Találkoznom kell valakivel.
-Ilyen későn?-Kérdezte.
-Igen anya de ígérem sietek. Theo aludhat a vendég szobába te meg velem.-Mondtam.
-Rendben kicsim de vigyázz magadra.-Puszilta meg az arcom.
Felöltöztem majd kocsiba szálltam és pont 8-óra volt mire oda értem. Néha azért tudok pontos lenni;)

-Szia.-Köszönt.
-Szia.
-Azt hittem nem fogsz eljönni.-Közeledett.
-Én is.-Mondtam.
-Figyelj én.-Kezdett bele.
-Felejtsd el Ney. Nem kell bocsánatot kérned már nem érzek semmit.-Mondtam.
-Ne hazudj magadnak,én is azt tettem eddig. A hazugság amit magamnak mondtam idáig vezetett minket. Nem hiába csókoltalak meg aznap,még jó hogy érzek irántad valamit. Azt hittem te nem érzel semmit.-Magyarázta.
-Miből gondoltad ezt?-Kérdeztem.
-Onnan hogy olyan hideg voltál velem,azt hittem hogy csak barátként tekintesz rám.-Nevetett fel.
-Ennyire borzalmas vagyok?-Nevettem fel én is.
-Nem vagy az! Egyáltalán nem.-Hajolt közelebb hozzám.
A számra tapadt és én gondolkodás nélkül viszonoztam a csókot.
-Lehetne hogy ezt a csókot elfelejted?-Húzódtam el tőle.
-Hogy mi?-Kérdezte.
-Csak vicceltem.-Nevettem.
-Ezt visszakaptam.-Nevetett,majd magához ölelt.
Nem egy sima ölelés volt,hanem amolyan "vigyázni fogok rád és ez a két kar mindig itt lesz" lehet csak én gondoltam így. De őszinte volt az biztos.
-Tudod hogy mennyire imádom a szemeidet?-Néztem szemébe mélyen.
-Igen?
-Igen.-Bólogattam.
Leültünk egy kis időre a padra,és csak beszélgettünk.

Egy óra múlva már anyukám irogatott hogy hol vagyok.
-Jobb ha most megyek.-Húzódtam el tőle. Ami borzalmas volt.
-Holnap ügye dolgozol?-Kérdezte.
-Igen.
-Akkor holnap találkozunk.-Hajolt újra közel és egy búcsú csókot lehelt ajkaimra.
-Jó éjt.-Mosolyogtam.
-Jó éjt.

A kocsimba szállva egyből hatalmas mosoly kerekedett az arcomra.
Ez olyan hihetetlen.
Fura amikor az ember érzéseit viszonozzák,főleg ha az az ember teszi akiről nem feltételezné. Boldog voltam hogy végre jóra fordult az életem. Néha nehezen hiszem ha jó történik velem,mert már annyira szar dolgot éltem meg hogy meglepődők ha valami tényleg jól sikerül,és olyankor lehetetlen hogy megint valami jó következzen.
Most nem is érdekelt hogy mi lesz ezután,csak a jelenre koncentráltam.