James Buchanan Barnes.
A poklot megjárt "kissé labilis száz éves fickó" kezdi megtalálni a helyét a világban.
Leah átlagos felszolgáló Brooklynban, élete egy ízületi betegség miatt kezd kisiklani a normál kerékvágásból.
Kettejük története egy új e...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
James
Halk zenére ébredtem. Nem emlékszem, hogy kerültem az ágyba. Hunyorogva pillantottam körbe. Leah mellettem üldögélt, egy párnának támaszkodva. Szemei csukva voltak, enyhe mosolyra húzta a száját, lélegzete lassú és egyenletes volt. A dallamok, amik halkan belepték a szobát szokatlanul, de annál kellemesebben hatottak rám.
- Jó reggelt! – Szólalt meg kedvesen Leah.
- Szia! – Néztem rá álmos tekintettel. Arcomat megdörzsöltem és nagyot nyújtóztam.
- Jól aludtál? - Mielőtt válaszoltam volna, tudatosult bennem, hogy ennyire mélyen már rég aludtam.
- Jól...furcsamód. Mi történt az este? Miután...- Céloztam a pánikrohammal egybekötött kiborulásomra.
- Elénekeltem egy dalt, amivel még édesanyám altatott kiskoromban. Szép lassan elaludtál. Mivel egyedül nem tudtalak felemelni, Okoye segített befektetni az ágyba. Azóta kb. mozdulatlanul szuszogtál. – Nézett rám kedvesen.
- Sajnálom, hogy így kellett látnod. – Szégyenkezve sütöttem le a szemem.
- James, semmi baj! Hogy érzed magad?
- Hát a férfi büszkeségem alapjaiban ramatyul van, de egyébként...sokkal jobban. – Néztem rá hálásan. – És Te? Hatott a gyógyszer, amit Shuri-tól kaptál?
- Konkrétan nem fáj semmim. Komolyan. Amíg aludtál, fel alá járkáltam és semmi fájdalom. – Mondta vidáman. – Viszont tudom, hogy ez csak átmeneti állapot. – Hangjában keserűség hallatszott.
- Ne aggódj! Shuri tudja, mit csinál. Elképesztően okos lány. – Bíztattam. – Egyébként milyen zene szól? Nagyon megnyugtató.
- Tényleg? Örülök, hogy tetszik. Ez a hangszer, amit hallasz, a 'zhonghu'. Az ókori Kínában „egyetemes eszmék" közé tartozott a zene is, az idővel, térrel, energiával és az anyaggal együtt. Úgy vélték a zene a hangszín és hangmagasság révén ölt alakot és a világegyetem egyensúlyában ez az egyetlen, amelyet az ember irányíthat, ezért rendkívül felelősségteljesen használták – magát a Kínai Birodalom sorsát is a zene befolyásolta. A családomban generációk óta hagyomány valamiféle hangszeren játszani. Kiskoromban még én is elkezdtem tanulni, de mikor Amerikába költöztünk, felhagytam vele. Néha úgy érzem ezzel cserben hagytam az őseimet, akik komoly életművet, egyfajta örökséget hagytak rám és remélték, hogy én is tovább viszem ezt a hagyományt. Beszippantott az amerikai nyüzsgés, a folyton pörgő hétköznapok. Eltávolodtam a saját kultúrámtól. - Nagyot sóhajtva döntötte hátra a fejét.
- Nem tehetsz róla, hogy így alakult. A szüleid döntöttek úgy, hogy elköltöznek a jobb élet reményében.
- Tudom. De igazságtalan, hogy nem volt beleszólásom.
- Ha akkor nem így történik, sohasem találkoztunk volna. – Leah elmosolyodott.
- Ez igaz. Márpedig én nagyon örülök, hogy találkoztam veled, James. – Szavai a lelkemig hatoltak.
Úgy érzem nem tudom már sokáig leplezni azt a mérhetetlen vonzalmat, amit iránta érzek.
Leah
Mivel a délelőtt nagy része már eltelt, James-el úgy döntöttünk összeszedjük magunkat és megérdeklődjük Shurinál, jutott-e valamire a betegségemmel kapcsolatban. Gyorsan felöltöztünk, ettünk pár falatot – megjegyzem isteni ételeket kóstolhattam Wakandában – majd elindultunk a laborba.
Shuri ma is stílusosan volt felöltözve, teljesen belefeledkezett abba, amin éppen ügyködött, bármi is legyen az.
- Szia! – Léptem mellé jókedvűen.
- Csakhogy itt vagytok! Elhúzódott az éjszaka? – Csintalanul mosolygott ránk.
Bárcsak amiatt húzódott volna el, amire gondol...
- Olyasmi. Mindketten fáradtak voltunk. A gyógyszer, amit adtál még mindig tartja a hatását. Jobban tudok járni, mint valaha. – Lelkendeztem.
- Örülök, hogy segített. Sajnos nem tart örökké.De igyekszem megfejteni mi is ez és megoldást találni rá.
- Köszönöm! – Néztem rá hálásan.
- Amint jutok valamire, szólni fogok. – Nézett rám bíztatóan. – Addig, ha van kedved, fedezd fel Wakandát. Tudok is egy jelentkezőt, aki szívesen körbe vezet. – Huncut mosollyal fordult James felé, aki azonnal elpirult.
- Hát persze, hogy van kedvem! – Néztem rá én is.
- Akkor induljunk, sok a látnivaló. – James boldog mosollyal az arcán nyúlt a kezemért és elkezdett maga után húzni. Vörös fejjel pillantottam vissza Shuri-ra aki arcával azt jelezte: Hajrá fiatalok!
