Fehér Farkas (SZÜNETEL)

XXV.

Leah

Úton Sam családja felé folyamatosan kavarogtak az érzéseim és a gondolataim. Mióta megtudtam, hogy gyermeket várok James-től, hatalmába kerített egy végtelenül boldog és megfoghatatlan érzés. Idáig is erős kapocs volt köztünk viszont ez valami más. Még mindig próbálom feldolgozni. A jövőbeni terveket olyan közelinek éreztem, hogy azt sem tudtam mihez kapjak. James még hivatalosan nem kérte meg a kezem, tegnap csak erősen célzott rá. Vajon mikor tervezi? Mikor már a pocakomhoz kell igazítani az esküvői ruhát? Remélem ezt nem várja meg.

A kocsikázás jó hangulatban telt. Gyönyörű tavaszi idő köszöntött be, mindketten napszemüvegben és pólóban élveztük a melegséget, amit a Nap adott.

Hiába erősködtem, hogy jöhetünk motorral, James nem kockáztatott, inkább bérelt egy autót. Tekintetében folyamatosan ott van az aggodalom, lesi minden lépésem, mindenben segíteni akar. Pedig még nagyon az elején tartok, de természetesen jól esik a kedvessége és a figyelmessége.

Ahogy közeledtünk egyre inkább izgatott lettem, Sam családjával még nem találkoztam – pontosabban a testvérével és az ő fiaival. Halászatból élnek, ami még régi családi vállalkozás és nekik sikerült a nehéz idők ellenére újra fellendíteni a bizniszt.

Vicces volt látni, ahogy James egyenesen retteg a barátjával való találkozástól. Persze jó értelemben és öröm látni, hogy elsőként vele szeretné megosztani a nagy hírt. Ami engem illet nem tudom mi lenne a megfelelő időpont. Anyukámnak nem félek elmondani, apám pedig egy külön téma. Ne feszegessük. Kicsit szeretném újra normálisnak és átlagosnak érezni az életet.

A házhoz érve gyönyörű zöld környezet fogadott, mindenhol virág és víz-illat lengte körbe a környéket. Egyszerű faházak, idősek és fiatalok egyaránt laknak itt. Első benyomásra nagyon kedves közösségnek tűnik.

Sam meglepetten sétált a tornácra, amint leparkoltunk. A mosolyt egyikünk sem tudta levakarni az arcáról.

-         Úgy tudom szarul sikerült a pekingi túra, ahhoz képest viszont úgy vigyorogtok, mint a tejbetök. – Mindkettőnket szorosan megölelt.

-         Csak örülünk, hogy látunk. – Átadom James-nek az esélyt, én nem árulok el semmit.

-         Persze. – Csóválta meg mosolyogva a fejét.

Közben az ajtón egy magas, hosszú hajú nő lépett ki, hasonló vonásokkal, mint amelyek Samen láthatók. Ő lehet Sarah.

-         Sziasztok! – Kedves mosollyal üdvözölt. – Biztosan Te vagy Leah. Rengeteget hallottam rólad. Sarah vagyok.

-         Igen, én lennék. Igazán örvendek! – Kézfogás helyett ő is az ölelést választotta, akárcsak Sam. – Ne haragudjatok, hogy csak így hívatlanul ideállítottunk.

-         Ne hülyéskedj, bármikor szívesen látunk titeket! – Sam mosolyogva nyugtatott meg.

-         Így van, remélem maradtok vacsorára is! – Csatlakozott Sarah. – Sőt, addig maradtok, ameddig akartok, van egy vendégszobánk is.

-         Igazán kedves tőletek! – Bevillant egy ötlet, hogy James miképp oldódna fel. – Gyönyörű ez a hely! Szívesen körülnéznék! – Mindezt egyenesen Sarah-nak céloztam és nőtársam egyértelműen vette a lapot.

-         Akkor indulás, körbe vezetlek! A férfiak meglesznek nélkülünk is egy kicsit, nem igaz?!

Reakciójukat meg sem várva indultunk el a tópart felé. Fél szemmel visszamosolyogtam James-re, aki egy „Ne hagyj már itt egyedül!" pillantást vetett felém. Bocsi, drágám!