Fehér Farkas (SZÜNETEL)

XVII.

James

Kiérve a raktárból bepattantunk az első autóba, ami az utunkba akadt. Sam a volán mögé, Leah hátul óvatosan elhelyezte Torres testét az ülésen. Egy hely maradt az autóban, gyorsan bevágtam magam az anyósülésre.

-          És én hová ülök?! – Leah kissé idegesen szegezte nekem a kérdést. Megragadtam a kezét és az ölembe húztam, majdnem átesett a túloldalra, de a karommal elkaptam a hátát és magamhoz húztam.

-          Ide! – A kocsi ajtaja becsapódott és Leah arca mellett átnéztem Sam-re, aki már indulásra készen állt. – Mehetünk!

Sam beletaposott a gázba, bár nem tudtam miként találunk vissza a géphez, amivel érkeztünk. Leah belekapaszkodott a nyakamba és próbálta lassítani a légzését. Nem tudtam eldönteni, hogy pánikkal vagy haraggal küzd, igazán nem számított már. Végre a karjaimban tarthattam őt, soha többé nem akarok ilyen sokáig távol lenni tőle. Szorosan átkaroltam és belepusziltam a hajába. Csendben telt az út, mindenki feszült volt és kimerült. Visszataláltunk a repülőnkhöz, Sam lehuppant a pilótaszékbe és már indultunk is.

-          És most hova? – Szegezte nekünk a kérdést, mintha hárman háromfelé akarnánk menni. Mint kiderült, így is van.

-          Wakanda.

-          Brooklyn. – Vágtuk rá egyszerre Leah-val. Összehúzott szemmel néztünk egymásra.

-          Ugye nem gondoltad, hogy ezek után hazamegyünk?! – Léptem hozzá és próbáltam higgadt maradni.

-          Ugye nem gondoltad, hogy ezek után hagyom, hogy apám megússza az éveken át tartó hazudozást és hogy megölte Torrest?! – Felelte egy fokkal ingerültebben én pedig köpni-nyelni nem tudtam.

Nem látszott sem ijedtnek sem szomorúnak, feldúlt volt és ezek szerint bosszút forralt az apja ellen. Normál esetben ez az én szövegem lett volna, mégis azt éreztem fontosabbnak, hogy Leah biztonságban legyen Wakandában.

-          Vicccelsz. – Horkantam fel. – Apád veszélyes, nem fogja annyiban hagyni a ma történteket és neked az a terved, hogy inkább leszámolsz vele?!

-          Igen. Pontosan ez a tervem. – Szemében olyan elszántságot láttam, amely megrémisztett. Mintha egy másik ember lenne. – James, ma meghalt miattam a barátotok. – Ekkor Sam is odafordult és mellém lépve közbeszólt.

-          Ácsi-ácsi, álljunk meg egy percre! Az az őrült ázsiai bűnöző az apád?!

-          Igen, az. – Leah lesütötte a szemét és szégyenkezve folytatta. – Ez számomra is ma derült ki.

-          Hogy érted, hogy Torres miattad halt meg? – Ekkor már engem is elöntött a bűntudat, mert tulajdonképpen Leah miattam keveredett bele.

-          Nem az ő hibája. – Vágtam közbe, mielőtt Leah beszélni kezdett volna. – Az apja a Tél Katonáját akarta. Leaht használta fel, hogy eljusson hozzám. Illetve Torrest, hogy felkeltse a figyelmem. Mikor anno Madripoorban jártunk azzal az átkozott Zemoval, mindenkihez eljutott a hír, hogy még élek és virulok, sőt ugyanaz vagyok, aki régen. Pedig már kurvára nem! – Egy pillanatra magam is megdöbbentem a káromkodásomon. -  Az én vétkem, hogy Torres halott, csak is az enyém! – Hangom üvöltésbe váltott, mardosott a bűntudat, hogy a múltam még mindig ennyire kísért.

Kirohanásomra nem felelt egyikük sem, végül Sam törte meg a csendet.

-          Buck, ne hibáztasd magad. Az a kettőnk hülyesége volt. Ki gondolta volna, hogy a barátnőd drogbáró apja egyszer csak felbukkan a semmiből és aljas módon csapdába csal? Öhm, már bocs Leah...