James Buchanan Barnes.
A poklot megjárt "kissé labilis száz éves fickó" kezdi megtalálni a helyét a világban.
Leah átlagos felszolgáló Brooklynban, élete egy ízületi betegség miatt kezd kisiklani a normál kerékvágásból.
Kettejük története egy új e...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
A helység, ahova beléptünk tágas volt és félhomály uralkodott benne. Dekoratív berendezés, arany és barna színek mindenhol, középen egy nagy íróasztal. A székben háttal nekem egy sötét hajú férfit pillantottam meg. Nem reagált a belepésünkre, bal kezében egy szivart tartott és bámulta a falon elhelyezett kamera felvételeket.
- Üdvözlöm, Mr. Barnes! – Szólított meg és felém fordult. Szemei feketének tűntek, végignézett rajtam és mélyet szippantott a szivarból. A tüdejéből kiáramló füst elárasztotta a fél szobát. Elegáns bézs színű öltönyt viselt, jobb kezén csillogott egy aranyszínű óra. - A nevem Li Qiang.
Nem igazán volt kedvem csevegni ezért szinte a szavába vágtam.
- Hol van Torres? – Tértem a lényegre türelmetlenül.
A férfi elnyomta szivart, felkelt a székből, összegombolta az öltönyét, egyik kezét a zsebébe helyezte és közelebb lépett.
- Épségben van. Cserét ajánlok magának. A Tél Katonájának híre eljutott a Távol-Keletre is. Ismerem magát. Ismerem a múltját. Tudom milyen elképesztő tettekre képes, ha megvan a kellő motivációja. – A mondat végén sejtelmesen mosolygott.
Kezdett felmenni bennem a pumpa. Tudtam jól, mit akar. Ha nem adom át magam Torres helyett, biztosan megöli.
- Legyen. – Fogadtam el látszólag az ajánlatot. Ő valószínűleg nem sejti, hogy engem már nem lehet irányítani.
- Jó döntés. Egyébként van itt más is, akinek örülni fog.
A szoba másik végében egy ismerős alakot pillantottam meg.
Leah
A vér is megfagyott az ereimben amikor a szoba közepére értem. A lábam remegni kezdett és könny szökött a szemembe. Felváltva pillantottam Jamesre és az öltönyben álldogáló férfira.
- Apa?! – Alig bírtam hangot kiadni a torkomon. Nem hiszem el, hogy életben van. James hátrakötözött kézzel áll előtte mint egy túsz.
- Szia Leah! – Hangja keserű volt. Meghatottan nézett rám.
- Te...te meghaltál... – Hátráltam egy lépést és a döbbenettől még mindig nehezen vettem levegőt. Erős fájdalom költözött a mellkasomba.
- Sajnálom. Muszáj volt ezt hinned. Nem tehettem mást. – Lehajtotta a fejét és bűnbánóan meredt maga elé.
James tátott szájjal kapkodta a tekintetét köztünk, feszengeni kezdett és láttam rajta, hogy legszívesebben odarohanna hozzám. Azzal a kevés lélek jelenlétemmel, ami maradt lassan fordítottam kettőt a fejemen, miszerint maradjon nyugodt.
