Fehér Farkas (SZÜNETEL)

I.

James

A taxi a társasház előtt parkolt le. Nem volt sok holmim, fizettem a sofőrnek és felballagtam az emeltre a lakásomhoz. Benyitottam és nem voltam elragadtatva a látványtól. Valljuk be, az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam. Kitártam az ablakokat és közben ráeszméltem, hogy nincs mivel takarítanom, lerohantam a közeli boltba tisztítókért és ha már ott voltam kaját is vettem.

Pár óra alatt puccba vágtam az otthonom, még így is elég gázul nézett ki, de legalább rend lett és tisztaság. Nem akartam ugyanabban a sötétségben élni, amiben eddig. Elhatároztam, hogy új bútorokat is venni fogok.

Mire minden dolgommal végeztem, beesteledett. Sokat tépelődtem vajon mikor lenne megfelelő időpont arra, hogy felkeressem Leaht és a végén már annyira stresszes lettem, hogy felkaptam a pulóverem és elindultam hozzá. Lesz, ami lesz. Szokásomhoz híven ismét vettem neki virágot és nagyon reménykedtem, hogy az étteremben találom.

Gyors léptekkel haladtam az utcán, a szívem hevesen dobogott, olyan izgatottság és félelem lett úrrá rajtam, hogy egy pillanatra meg kellett állnom venni egy nagy levegőt.

Mikor odaértem az étteremhez, már mindenem remegett.
Most még visszafordulhatok. Lehet nem is kíváncsi rám. Lehet, hogy már van valakije. Oké, Barnes, ne agyalj!
Egy nagy levegő után lassan benyitottam az étterembe.

Leah

Ma egész nyugis napom volt. Mivel már csak részmunkaidős vagyok, nem dolgozom napi 10-12 órát, de néha ez is nagyon kifáraszt. Ma én voltam a zárós, a rolókat leengedtem és kapcsoltam magamnak zenét a takarításhoz. Odakint már kellemes meleg idő volt, az étteremben még annál is, ezért a farmeremhez csak egy ujjatlan toppot vettem fel és a hajamat copfba kötöttem, hogy ne zavarjon a takarításnál. Jó kedvem volt, imádtam zenét hallgatni, most Marina and the Diamonds-ra esett a választásom.

Éppen az utolsó asztalt töröltem le, amikor hallottam, hogy a csengő megszólal az ajtó nyitásakor. El is feledkeztem róla, hogy nem zártam be, de ügyet sem vetve rá kedvesen kiáltottam:

- Bocsánat, de már zárva vagyunk!

- Egy régi ismerősnek is? – Hallottam magam mögött a hangot és azonnal felismertem. A gyomrom hatalmasat liftezett és megpördültem a tengelyem körül.

James állt az ajtóban egy hatalmas virágcsokorral. A kezén szokás szerint kesztyűt viselt, de ami rögtön feltűnt, hogy teljesen más volt a tekintete. Az arcán félénk mosoly pihent, homlokát nem ráncolta össze, testtartása magabiztosságot sugárzott. Mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki két hónapja itt járt.

- Szia James! – köszöntem halkan. Meglepettségemet nem tudtam palástolni, – Mit keresel itt?

- Téged. – válaszolta komolyan és közelebb lépett. – Én...szeretnék bocsánatot kérni, amiért minden ok nélkül felszívódtam. – Szemeit lesütve vakarta meg a tarkóját és félve folytatta. – Nagyon zűrös két hónap van mögöttem. Te nem tettél semmi rosszat, hidd el. Én...sajnálom. Tényleg. Abban a reményben jöttem ide, hogy adsz nekem még egy esélyt.

Dermedten hallgattam a szavait. Rendkívül őszintének tűnt, jól esett a bocsánatkérése.

- James, én nem haragszom. Tudod én inkább aggódtam. Nem hittem, hogy valaha visszajössz. De...most, hogy látlak...nagyon is örülök neked! – mondtam mosolyogva és tettem felé egy lépést.

James arca kisimult és elmosolyodott. Ő is közelebb jött.

- Öhm. Ezt neked hoztam. – nyújtotta felém a rózsacsokrot. – Egyébként nagyon csinos vagy. Mármint jól áll neked ez a haj. – zavartan kezdett bókolni, amit rendkívül aranyosnak találtam. Volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül jött vissza. Nem véletlenül keresett meg. Az arcom elpirult, elvettem tőle a csokrot.