Fehér Farkas (SZÜNETEL)

XX. (16+)

Leah

A kunyhóhoz érve már furdalt a kíváncsiság, Shuri milyen változtatásokra célzott. Mivel alapvetően a kunyhóban nem volt sok hely, nem tudtam mire számítsak. Ahogy beléptünk, egy nem túl magas, díszpárnákkal teli ágy fogadott. Körben pár darab kisebb lámpás adott hangulatvilágítást a helységnek, a falat felfüggesztett színes növények borították. Kellemes virágillat járta át a szobát.

-          Tyűha. Shuri kitett magáért. – Ámultam körbe.

-          Nem túl sok ez? – Pillantott rám James bizonytalanul. – Mármint...nekem szokatlan. Szeretem az egyszerű dolgokat.

-          Szerintem amíg nincs tele az ágy rózsaszirmokkal, addig nem kell félned. – Kacagtam fel. – Ha nem tetszik, visszarendezzük úgy, ahogy volt.

-          Nem. Örülök, hogy tetszik Neked. Arra, amire most használjuk, tökéletesen megfelel.

Közelebb lépett és magához húzott. A homlokunk összeért majd lassú csókot váltottunk.
Hirtelen James lassan kihátrált az ölelésből és lerogyott az ágyra.

-          Mi a baj? – Néztem rá aggódó tekintettel. Sóhajtott, kezeivel megtámasztotta a fejét a térdein.

-          Ne haragudj... csak olyan gyorsan történt minden. Az egyik percben még halott voltál...akkor azt gondoltam nekem sem érdemes tovább élnem. – Szemeim könnyekkel teltek meg szavai hallatán.

Eddig bele sem gondoltam min mehetett keresztül amíg én az ősök földjén barangoltam.

-          Sajnálom! – Bűnbánóan a vállára hajtottam a fejem.

-          Leah...ez nem a te hibád. Egyszerűen csak fel sem fogtam még mi történt. – Átkarolt és megsimította az arcomat.

-          Megértem. Számomra is hihetetlen ez az egész. – Ahogy bevillantak a történtek, eszembe jutott mivel tudnám megvigasztalni. – Képzeld, a mamám tud rólad. – James felém fordult és értetlenül pislogott.

-          Ez komoly? – Kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Hevesen bólogattam.

-          Azt mondta vigyázni fogsz rám és melletted megtalálom majd önmagam. – Ez így kimondva elég kellemetlenül hatott és feszülten vártam James mit reagál. Lehet, hogy korai volt elmondanom neki.

Ő csak szótlanul mosolygott és le sem vette rólam a szemét. Oké, ez már nagyon kínos. Az arcom elvörösödött, de kezdtem sejteni mire megy ki a játék.

-          Te most direkt csinálod ezt, ugye?! – Gyanúsan méregettem és összefontam magam előtt a karom. Semmi. – James, ne csináld már, mondj valamit! – Kérleltem.

-          Látnod kellett volna az arcod! – Mire a mondat végére ért, kitört belőle a nevetés. Felpattant és felkapott az ölébe, feltérdelt velem az ágyra.

-          James Buchanan Barnes! Azonnal tegyél le! – Parancsoltam rá durcásan.

-          A nagymamádnak igaza van. Mindig vigyázni fogok rád. – Úgy pislogott rám, mint egy szerelmes kisiskolás. Elolvadok tőle.

Hevesen tapadtam az ajkaira. Hanyatt döntött az ágyon, testünk úgy feszült egymáshoz, mint két mágnes. Minden egyes porcikámmal érezni akartam őt, nem tudtam betelni vele. Heves csókunk közepette felbátorodtam – és számomra is meglepő módon – átfordítottam Jamest magam alá.