Fehér Farkas (SZÜNETEL)

XV.

Leah

Tompa hangokat hallottam magam körül. Forgott velem a világ és mindenem zsibbadt. Lassan tudtam csak összeszedni magam és óvatosan nyitottam ki a szemem. Egy kényelmes fotelben voltam leültetve, a végtagjaim le voltak szíjazva, körülöttem néhány fekete öltönyös ázsiai férfi lézengett. Alaposan körülnéztem és realizáltam, hogy épp egy repülőn utazom. Normális repülőn, nem olyan hiper-szuper wakandain. Igazán elegánsan volt berendezve, kanapék, dohányzóasztalok, maximum hat férőhellyel. Valószínűleg egy magángép. Értetlenül kapkodtam a fejem és megszólítottam az egyik fiatal pasast, aki épp akkor lépett elém.

- Hol vagyok? Kik maguk és mit akarnak? – Hangom remegett a félelemtől. Semmire nem emlékszem az elmúlt pár órából, utoljára még a régi szobámban voltam és a Shuritól kapott ruhában gyönyörködtem. Édesanyám vajon észrevette mikor elraboltak? Remélem nem bántották.

A férfi nem szólt semmit. Letett elém egy pohár vizet, eloldotta az egyik kötést a kezemről, majd tovább sétált a gép elejébe. A többiek szintén levegőnek néztek, mintha ott sem lennék. Belekortyoltam a vízbe és csak ekkor jöttem rá mennyire ki vagyok száradva, úgyhogy hamar kiittam a pohár tartalmát.

Nem éreztem, úgy, hogy meg kellene szöknöm. Logikusan felmérve a helyzetet nem juthatnék messzire egy égen száguldó repülőből. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.

Ha bántani akarnának, már megtették volna. De ki tudja, arcukon semmiféle érzelem nem látszódott, csendesen utaztunk az ismeretlen cél felé. Bármi esély a szabadulásra csak landolás után lehetséges. Végig futott a testemen a hideg és észrevettem, hogy még mindig a küzdelemre alkalmas öltözékem van rajtam. Ez adott egy kis önbizalmat, közben eszembe jutottak a kiképzésen tanult mozdulatok. Lehunytam a szemem és kizártam a külvilágot. Hagytam, hogy átjárjon az az erő, ami az edzéseken is, az ösztön, amivel meg tudom védeni magam. Nyugtalanságom tova szállt és az út hátra lévő részében igyekeztem megtartani ezt az állapotot.

James

A fekete autó, amivel Sharon emberi fuvaroztak minket egy sikátor előtt parkolt le. A sofőr kelletlen hanggal szólt hátra.

- Ez az utca a kikötőhöz visz. – A kocsi zárja feloldódott és azzal a lendülettel ki is szálltunk belőle.

A környék kihalt volt, a belváros zaja sem hallatszódott ide. Óvatos léptekkel haladtunk végig a sikátoron. Az első fegyveres tagot kicsivel az út vége előtt vettük észre. Sam kábítólövedékkel találta el és mielőtt elterült volna a földön, elkaptam és eldöntöttem a fal mellett. A következővel ugyanígy tettünk. Kerestünk egy fedezéket, ahonnan belátjuk a helyszínt. A parttól néhány méterre egy raktárépület helyezkedett el. Egy nagy vaskapu előtt többen is járőröztek, ez lehet a bejárat. Nyolc fegyveres őr, fekete öltönyben.

- Szerinted hányan lehetnek összesen?

- Nyolc még könnyű lenne, de csak szemből támadhatnánk tehát semmi esélyünk.

- Akkor mégis csak marad az „A" terv.

Sam lassan vett egy nagy levegőt és láttam az arcán, hogy megállás nélkül egy másik alternatívát próbál kieszelni.

- Hé! – A vállára tettem a kezem. – Nem lesz semmi gond!

Kibújtam a rejtekhelyünkből és feltartott kézzel az őrök elé léptem. Minden fegyver egyszerre szegeződött rám.

- Torres miatt jöttem. Egyedül vagyok.

Az őrök kapcsoltak és egy kivételével leengedték a pisztolyokat. Egy kopasz, magas fazon lépett elém és ellenőrizte nincs-e nálam valami fegyver. Feltartott kezeimet hátra szorította és bilincset tett rá. Szó nélkül lökött előre, hogy induljak. A vaskapu felemelkedett és ketten kísértek be rajta.