Fehér Farkas (SZÜNETEL)

XII.

Leah

Az ablakból láttam, ahogy James gépe lassan felszáll és pár másodperc után elhagyja Wakandát. Vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem már ma elkezdem fejleszteni magam. Kerestem egy kényelmes ruhát és cipőt, hajamat copfba fogtam és nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, de mielőtt kiléphettem volna Shuri épp kopogásra készülő kezébe ütköztem.

-          Shuri! Hát te?!

-          Hova, hova? Csak nem edzeni? – Nézett végig az öltözékemen.

-          De igen. Ideje elkezdeni. – Feleltem határozottan. Igyekeztem palástolni a James távozása miatti szomorúságom.

-          Pont emiatt jöttem. Akkor indulás!

Sebesen elindult a folyosón és végre én is tudtam tartani vele a tempót. Az épületből kiérve Okoye fogadott minket, kivételesen nem piros színű, páncélos felszerelésében, hanem hasonlóan edzéshez öltözve.

-          Heló! – Köszöntem kedvesen bár tudom, hogy a mosoly és a kedvesség nem jellemző rá.

-          Leah. – Érzelemmentesen pillantott rám.

-          Okoye lesz az edződ! – Shuri lelkesen közölte velem a hírt.

Okkal vagy ok nélkül, de pánikba estem. Okoye nem olyannak tűnt, aki finoman bánna egy frissen erőhöz jutott, de mégis edzetlen lánnyal, aki semmit nem tud a harcról.

-          Ó! Rendben! – Villantottam egy műmosolyt mintha nem lennék teljesen beparázva.

-          Kövess! – Utasított a tábornok.

Shuri bíztatóan bólintott, ez némileg megnyugtatott. Hát legyen.

Nem mentünk messzire, egy tágas, edzésre kialakított terembe értünk, ami a létező összes felszereléssel el volt látva. A sarokban felfedeztem hasonló lándzsákat, mint amilyet Okoye is hordott magánál.

-          Itt tartjuk a kiképzésed. A király testőrségét, a Dora Milaje-t is itt készítik fel Wakanda védelmére. Természetesen te nem emiatt vagy itt. Az erő, amit kaptál bizony nem kis mértékű és mivel a Fehér Farkasnak dolga akadt, vállaltam, hogy segítek neked.

Tátott szájjal hallgattam a mondandóját.

-          Önként felajánlottad, hogy leszel az edzőm James helyett?!

-          Igen. Ez miért olyan meglepő? – Kérdezte szemöldökét megemelve, végre érzelmet véltem felfedezni az arcán.

-          Mert azt hittem nem nagyon kedvelsz...- Kerülve a tekintetét kezdtem babrálni a hajammal. Okoye felnevetett.

-          Fogalmam sincs ezt miből szűrted le. Viszont arra készülj, hogy az edzést tekintve nem leszek kíméletes. Ha a legtöbbet akarod kihozni magadból, keménynek és kitartónak kell lenned.

-          Így lesz. És köszönöm a segítséget!

-          Még ne köszönj semmit. – Lándzsáját a falhoz támasztotta. – Először is felmérjük az erőnléted. – Már ez ijesztően hangzott mert híresen edzetlen voltam világéletemben.

Okoye szünet nélkül diktálta a feladatokat. Futás, fekvőtámasz, felülés, kötélmászás...Megizzasztott viszont mindet szó nélkül teljesítettem és még csak kimerülve sem éreztem magam.