baby on board // calum hood >3<// befejezett//

04.

Egy irdatlan nagy bőrönddel távoztam a megszokott lakásunkból. Szememből patakokban folyt lefele a sós könny, szívem gőzmozodonyként zakatolt, s legszívesebben visszamennék. De nem lehet. Haragudnom kellene rá, sőt, haragszom is. De nem teljesen. Illetve, nem eléggé.

Bármennyire is fáj tette, bármennyire is fel akarom őt most pofozni, egyszerűen nem menne. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy bántsam őt.

— Készen vagy? — kérdezte apám, aki már az autóban ült.

— Persze.

Arcomra egy mosolyt erőltettem, s bőröndömet a csomagtartóba helyeztem. Mert hát ugye apa nem képes segíteni az állapotos lányának. Jellemző.

Helyet foglaltam az anyósülésen, bekötöttem magam, majd hátradőltem. Szemeimet behunytam, s próbáltam ép ésszel gondolkodni.

Mi lesz ezután? Vissza nem jöhetek. Illetve... jönnék én, de...

Nem. Nem fogok visszajönni. Új életet kezdet, s nem fog érdekelni Calum Hood. Akit szeretek. Aki a férjem.

Nem. Elég volt. Hisz megcsalt. Átvert, s minden széppel és jóval etetett.

Oh, kedves Hood, a te kisfiadat, vagy lányodat, sosem fogod látni. Én azt garantálom neked.

×××

Három nappal később a nővéremmel pakoltunk. Apának hála — igen, egyszer neki is kell tennie valamit a lányáért. Legalább egyszer. — lett egy kisebb lakásom New York külvárosában.

Kedves szomszédok vesznek kör, viszonylag csendes, nyugodt a környék. Kevés autó jár erre, s a fiatalok száma is minimális, szóval attól nem kell tartanom, hogy éjjel nem fogok aludni.

— Minden rendben van? — nővérem hangja zökkentett ki gondolkodásomból. Észre sem vettem, hogy megálltam.

— Persze, csak elgondolkodtam — mosolyogtam rá, s kezembe vettem egy kisebb dobozt.

— Rá gondoltál? — ajkain egy sokat sejtető mosoly volt.

— Nem. Illetve majdnem — rántottam vállat, s a dobozt a nappaliba helyeztem.

— Nem hívott azóta?

— Nem igazán figyeltem. A telefonom napok óta ki van kapcsolva — vettem kezembe egy újabb dobozt.

— Nem kéne beszélj vele? Hisz mégiscsak a férjed, és szereted. Na meg, az ő gyermekét hordod a szíved alatt.

— Ha nagyon beszélni szeretne velem, akkor meg fog találni. Bár, nem hiszem, hogy lesz rám ideje. Most, hogy nem vagyok képben, Nastasia-ra több ideje jut.

— Annyira sajnálom, húgi. Ennek nem így kellett volna végződjön — törölte le homlokáról a verejtéket, s nekidőlt a kanapénak.

— Most erre mit mondjak? Így jártam. Talán majd máskor jobban meggondolom, hogy kihez megyek férjhez — vágtam oda egy grimaszt.

— Amennyire téged ismerlek, sosem fogsz hozzámenni máshoz, mert Calum-ot szereted — mosolyodott el.

És... igaza volt. Tényleg szeretem őt. A történtek ellenére is.

— Majd egyszer, talán sikerül kihevernem őt — sóhajtottam, majd megindultam kifelé.

Délutánra be is fejeztük a pakolászást, így Brie hazament. Négy körül járhatott az idő, amikor úgy döntöttem, hogy elmegyek bevásárolni. A hűtő és a szekrények még üresen álltak, amin ideje volt változtatni.

Magamhoz vettem a pénztárcám és egy nagyobb méretű táskát, majd bezárva az ajtót, elhagytam a lakásom.

A közelben volt egy kisbolt, amelyben mindent megtaláltam, amire szükségem is volt. Miután mindent kifizettem, haza indultam.

Leraktam a megvett cuccokat az asztalra, majd ittam egy pohár vizet. Gondolataim a Brie-vel való beszélgetésre terelődtek, amelyben Calumról beszéltünk.

Talán meg kéne néznem a telefonom. Lehet, hogy hívott, vagy valami.

Átmentem a szobának kialakított helységbe, majd elvettem a táskám, amelyben a mobilom pihent.

Leültem az ágyra, s megvártam amíg bekapcsolódik a műszer. Hamarosan jelezni kezdte a rengeteg üzenetet, mailt és nem fogadott hívást, amelyek Calum-tól, Lyn-től és Luke-tól jöttek.

Az üzenetek többsége arról szólt, hogy hova tűntem, és, hogy miért nem válaszolok a hívásokra. Calum rengeteg hangfájlt küldött, amelyeket nem hallgattam meg. Egyrészt, sírógörcsöt kapnék, másrészről pedig nem érdekelnek a kifogásai.

Megtörtént. Igen, megtette. Biztos van rá oka, ami engem teljesen hidegen hagy.

Miután nagyjából átolvastam az üzeneteket, a telefont az ágyra dobtam, majd visszamentem a konyhába, hogy összeüssek valamit.

Már majdnem kész voltam a ma esti vacsorámmal, amikor is csengettek.

Megtöröltem a kezem egy konyharuhába, majd magamra kaptam egy felsőt, mivel sikeresen összepecsételtem a pólóm, s elindultam ajtót nyitni.

Hirtelen egy csokor virággal találtam szembe magam. A csokor nagysága miatt nem láttam, hogy ki is áll előttem. Fejemben megannyi lehetőség lefutott a másodperc tized része alatt.

Legelső gondolatom Calum volt. Talán érdeklődött utánam, s megtudta, hogy hol is lakom. Azért jött, hogy bocsánatot kérjen. Elmondja, hogy mennyire sajnálja, s hogy az egész csupán egy félreértés volt.

Esetleg Lindy. Le akarja ordítani a fejem, s elmondani azt, hogy mégis mit képzelel magamról.

Vagy Luke. Megakarja kérdezni, hogy miért jöttem el, s vissza akar vinni az otthonomba, ami nem ez a ház.

Talán Chris, aki azért jön, hogy ismét elraboljon, s odaadjon Calumnak.

Mindenki, akire számítottam, átfutott a fejemen.

Csak ő nem.

— Szia, Vonnie. Apád mondta, hogy ideköltöztél. Gondoltam, meglátogatlak

Csak ő szólít Vonnie-nak.

— Sz... szia Nolan.