baby on board // calum hood >3<// befejezett//

13.

Döbbenten figyeltem az egyre csak növekedő tócsát, ami alattam keletkezett. Ezután remegő ajkakkal Calum-ra pillantottam, aki ugyanígy festett.

— Ez az, amire gondolok? — hangja remegett, s kissé félt a választól.

— Be kell mennünk a kórházba — hagytam figyelmen kívül kérdését.

— P... persze — hebegte, majd az asztalról felkapta kocsikulcsát, átkarolt, majd kimentünk.

Vagy inkább vágtattunk. Mindenesetre normális járásnak nem lehetne nevezni azt, amit most mi itt leprodukáltunk. Az étteremben lévő emberek és dolgozók furán méregettek, ami zavarbaejtő volt. Calum megállt a recepciónál, s felvázolta a helyzetet Violet-nek. A lány tapsolni és nevetni kezdett, majd számtalanszor elmondta, hogy 'mennyire gratulál'. Cal rábízta az irányítást, ezután pedig elhagytuk az éttermet.

Kinyitotta az autót előttem, s megvárta míg kényelembe helyezem magam.

— Minden oké? Kérsz vizet? Vagy valami más kérés? — hadarta el mondandóját.

— Csak ülj be, és vezess — parancsoltam rá. Kicsit hátrahökölt, majd, miután tudatosult benne, hogy tulajdonképpen órák választanak el attól, hogy a lányát a kezében tarthassa, be akarta csukni az ajtóm, de megállítottam. — Calum? — kérdőn pillantott rám, mire folytattam. — Szeretlek.

Rám mosolygott, majd behajolt az autóba, s megcsókolt.

— Most pedig indulunk — jelentette be, miután az észveszejtő csók után helyet foglalt a sofőr helyén.

Begyújtotta a motort, rálépett a gázra, s elhajtott az étterem elől. Időközben előkaptam telefonom, s felhívtam Lyn-t, majd Brie-t is. Mindketten őrült visításba kezdtek, s míg az előbbi azonnal pakolni kezdett, hogy elindul hozzám a kórházba, addig a másik minden jót kívánt, s elmondta még, hogy holnap fog érkezni.

Miután Brie-vel is bontottam a vonalat, megérkeztünk a kórházhoz. Cal kiszállt, majd átjött az én oldalamra, kinyitotta nekem az ajtót, és segített kiszállni.

Miután bezárta a járműt, ismét átkarolt, s bementünk a sokemeletnyi magas épületbe. A recepción azonnal hozattak egy tolókocsit, amibe bele is ültettek, ezután elvezettek egy szobába. Felültettek az ágyra, majd bejött egy orvos, s ellenőrizte Abby állapotát. Rákötött egy gépezetre, amely jelezte az összeszűküléseket és a tágulásokat, majd elhagyta a termet.

Calum leült az ágy mellett lévő székre, keze közé vette az enyémet, majd maga elé meredve gondolkodott.

A szobában csend volt. Csupán a Calum és az én szuszogásom hallatszott, na meg egy gép pittyegése, amely Abby szívverését jelezte.

— Sajnálom — szólalt meg hirtelen, mire rá emeltem tekintetem.

— Micsodát?

— Azt, hogy nem lehettem veletek. Ott kellett volna lennem. Nem kellett volna elengedjelek titeket. Féltem apádtól. Féltem attól, hogy valami kárt tesz benned, vagy Abby-ben. Sosem bocsájtottam meg volna magamnak, hogy ha miattam... hogy ha miattam esett volna bármi bajotok — suttogta el a végét.

Tekintete üveges volt, szeme sarkában ott volt egy apró könnycsepp.

— Cal, ne emészd magad ezen. Annak örülök, hogy most itt vagy mellettem, és nem hagysz cserben — mosolyodtam el.

Hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.

A szék fura hangot adott ki, ami azt jelezte, hogy Cal felállt róla. Éreztem, hogy fölém hajol, majd forró ajkai az arcomra tapadtak. Lassan csókolta le róla a nedves cseppeket, kezével még mindig a kezem szorította.

— Ne sírj — morogta ajkaimra, majd apró csókokat hintett rájuk. — Kérlek, szerelmem, ne sírj.

— Ehmmmm ... — köhögött fel valaki az ajtó felől.

Calum leszállt rólam, s visszaült a székére. Lyn-re pillantottam, aki csak mosolygott.

— Két hónap múlva már messzebb is haladhattok, de most nyugodjatok le. Rendben? Nemsokára már két gyerek lesz a tanúja a ti lámúrotoknak — nevetett fel a lány, Andy-t pedig az ölébe vette, s helyet foglalt a széken.

Hamarosan Luke is megérkezett, s helyet foglalt Lyn mellett.

Hamarosan már sokkal több volt a fájdalom, órákkal később pedig már a kezekben tarthattam Abby-t