baby on board // calum hood >3<// befejezett//

20.

* 11 évvel később *
Andrew szemszöge

Anyámék ismét egy családi vacsorát szerveztek. Mostanában elég gyakran tesznek ilyet, ami már kissé idegesítő. Nem, nem azért, mert nem bírom elviselni a képüket, hanem azért, mert ebben a hónapban ez a hatodik vacsora és ma nyolcadika van.

Nagy sóhaj kíséretében léptem be a lakásba, levettem magamról vékony zakómat, majd bementem az ebédlőbe. Öcsém, Matt, már az asztalnál ült, ami gondosan meg volt terítve. Biccentettem neki, majd köszöntöttem a szüleimet is.

A vacsora elfogyasztása után a nappaliban foglaltunk helyet, s anyáék mesélni kezdtek az élet nagy dolgairól. Könyörgöm! Huszonegy vagyok! Mi a faszért kell elviselnem az ilyen unalmas beszélgetéseket?

Az egyik mondata viszont hozzám intéződött, mire felkaptam eddig lefele bambuló fejem.

— Milyen új pincér? Most csak szakácsokat veszek fel! Van elég pincérem — motyogtam felháborodva.

— Pedig kedvedre való lesz a pincérlány — kacsintott apám.

— Valami plázapicsa? Vagy anya egyik barátnőjének az egyik elkényeztetett lánya? Mert ha igen, akkor kösz, de nem kell — dőltem hátra a kanapén.

— Szerintem Abby Hood nem egy plázapicsa féle — mondta apám, s megdörzsölte állát.

Abby Hood? A szüleim humoros kedvükben vannak. Abby. Ez nevetséges. Mit keresne itt Abby?

— Munkát ajánlottunk neki, mivel jelenleg a munkanélküliek táborát erősíti. Illetve, holnaptól már nem, mivel elvállalta — jelent meg anyám arcán egy diadalittas mosoly.

Aha. Szóval így állunk. Kösz, anya és apa. Tényleg. Baromira.

Másnap délután üdvözölnöm kellett az új séfeket és Abby-t is. Lehet, hogy egy pattanásos, dagadt lány lett. Akkor könnyű lesz a dolgom. Nem kell azon filozofáljak, hogy fogjam vissza az érzelmeimet.

Ám minden ép gondolatom elszállt, amikor megláttam azt a gyönyörű lányt a séfek mellett. Gyönyörű volt. Tökéletes. És szeme épp úgy csillogott, ahogyan régen.

— Mindenkit szeretettel üdvözlök a Red-ben. A szabályokat már megkapták, így neki is kezdhetnek a munkának — motyogtam el gyorsan a mondanivalómat. — Miss. Hood, kérem, jöjjön az irodámba — intettem a lánynak, aki követett engem.

Az említett helységhez érve magunkra zártam az ajtót, leültem a helyemre, s farkasszemet néztem vele. Gyönyörű barna íriszei voltak. Régen is sokszor vesztem el a szemeiben.

— Megváltoztál — nyögtem ki végül.

Tényleg megváltozott. Sokkal, de sokkal gyönyörűbb lett, mint amilyen volt.

— Azért te sem nézel ki úgy, mint tizenegy évvel ezelőtt — motyogta, majd leült a velem szemben lévő székre.

— Hiányoztál — mondtam ki, magam sem tudom, hogy miért.

Nem mondott semmit, csak elfordította a fejét. — Mi lesz itt a dolgom?

— Pincér leszel. Majd Violet néni segít neked kitanulni a dolgokat — feleltem kímérten.

Szóval neki nem hiányoztam. Értem én.

Ezután kiment az ajtómon.

A fene gondolta volna, hogy a megjelenése ilyen sok érzelmet fog kiváltani belőlem.