baby on board // calum hood >3<// befejezett//

17.

Abby és Andrew tíz évesek lettek. Évek óta egyszerre ünnepelik a születésnapjukat, amely most sem történt másképp. Lyn és Yv épp a konyhában sütötték a finomabbnál finomabb, ízletesnél ízletesebb süteményeket s egyéb étkeket. Reggel óta folyamatosan dolgoznak, s mindent megpróbálnak a lehető legtökéletesebben elvégezni. Igaz, ott volt még a két kisebb gyerek, azaz Matt és Diana, azaz Luke-ék kisebbik fia és Calum-ék kisebbik lánya is. Matt már három éves volt, míg Diana csupán egy, de a két kisgyerek remekül kijöttek egymással. A két anyuka — miközben a konyhában sürögtek-forogtak — rendbe szedték a házat, kidíszítették a kertet és vigyáztak a két kicsire is.

A két férfi, azaz Luke és Calum a kerti dolgok nehezebbik felével bajlódtak. Beszereztek egy ugrálóvárat és egy házhoz-járó bohócot is. Az utóbbival nem igen kellett bajlódniuk, hisz annak nem kellett segítség, de az előbbinek annál inkább. Be kellett szerezniük egy nagyobb pompát, mivel az ugrálóvár óriásivá válik. A két férfi a tüdejüket is kidolgozva próbálták felfújni a játékot. Egy óra elteltével pedig sikerrel is jártak.

A vendégek és azok gyermekei még nem érkeztek meg, ezért Abby és Andy bebújtak a játszóházba és játszani kezdtek. Leginkább csak ugráltak, de amikor elfáradtak, ledobták magukat az egyik sarokba. Zihálva dőlt Abby a srácra, közben magába szívta a fiú illatát. Málna illata volt.

'Egy fiúnak lehet málna illata? De hisz a fiúk büdösek.'

De Andrew nem volt büdös. Ellenkezőleg. A belőle áradó málnaillat émelyítően bódító volt.

— Zabpehely illatod van — szólalt meg Andy.

— Milyen? — kerekedett el Abby szeme, s a fiú felé fordította tekintetét.

— Zabpehely. Te vagy az én Zabpehelylányom — nevetett fel, majd egy apró puszit nyomott a lány arcára, ami miatt Abby fejébe fér szökött.

— Gyerekek, merre vagytok? Megjöttek a vendégek! — kiáltott Yv.

A két gyerek kuncogva másztak ki az ugrálóvárból, majd szüleikhez szaladtak, s üdvözölték a vendégeket.

Rengetegen voltak, egyik idős ember sem volt ismerős a két gyermek számára, csupán a hozzájuk hasonló gyerekek. Mindketten találtak maguknak saját játszótársat, s hangos nevetésbe, futkorászásba és játszásba kezdtek.

Nemsokára a tortával volt a sor. Mindenki kapott egy-egy szeletet abból a fajtából, amelyikből szerettek volna enni. Yv és Lyn büszkén vizslatta az elégedetten falatozó tömeget, akiknek ízlett a torta.

Viszont hamarosan egy váratlan vendég érkezett.

Egy olyan vendég, akire senki sem számított.

Mr. Chars.

Azaz

Yv apja.

Pedig már tíz éve senki sem hallott felőle.

— Megmondtam, hogy tönkreteszlek titeket — vicsorgott lányára s annak férjére.

— Takarodj innen — sziszegte Yv.

— Ribanc — köpte tulajdon lánya felé a szavakat.

Calum hívta a biztonságiakat, akik megpróbálták elvezetni a nemkívánatos vendéged.

— Tönkreteszem az életeteket — nevetett fel ördögien a férfi, majd eltűnt.

Yv teljesen összeroppant. Túl sok volt. Ennyit nem képes elviselni.

— Yv, Yviem, nézz rám — kérlelte Calum, s keze közé vette felesége arcát.

— Nem bírom, Cal — tört ki belőle a keserves zokogás.

— El fogunk költözni. Egy olyan helyre, ahol sosem talál meg minket. Minden rendben.lesz, drágám, ígérem.