baby on board // calum hood >3<// befejezett//

12.

Andy születése után Lyn megtiltotta, hogy visszamenjek New York-ba, mivel már alig volt két hét a kitűzött dátumig. Így helyet kaptam a Hemmings házban, ami kissé kellemetlen volt, ugyanis Calum napi szinten járt oda. Ajándékokkal, kis ruhákkal és süteménnyel — mondjuk ezt én ettem meg — halmozta el Lyn-t és Andy-t. Ám volt olyan, hogy csak úgy ott volt a lakásban. A kórházi eset után egy szót sem váltottunk a szián kivűl, ami meglepett. Reménykedtem benne,  hogy ezután minden meg fog változni közöttünk, de nem így lett. Sőt. Néha figyelembe sem vesz, ami miatt legszívesebben sírnák.

Lyn és Andy épp a konyhában voltak, az előbbi főzött, míg a másik a babahordozóban pihent.

Mindeddig a szobában voltam, ám a finom illatra lementem.

— Megkóstolod? — kérdezi barátnőm a szószra mutatva.

— Forró? — léptem hozzá közelebb, majd, miután nemlegesen megrázta fejét, a  számba vettem a kanalat.

Kellemes íze volt, így inkább hevesen bólogattam.

— Mikor beszélsz vele? — kérdezi hirtelen.

— Miért tenném?

— Mert mondjuk bármelyik percben megszülethet a gyermeketek. Talán azért — puffogott a lány.

— Eddig nem mutatott érdeklődést irántam. Szerinted Abby születése után mutatni fog? — vontam fel szemöldököm.

— Yv, olyan naiv vagy — ingatja meg a fejét.

— Én vagyok a naiv? Én? És ő micsoda? Csak játszik az érzéseimmel. Egyik percben még vetkőztetne, a másikban pedig eltaszít magától — fakadtam ki, s az asztalhoz csaptam a telefonom.

— Épp ez az. Ha tehetné, akkor veled lenne — hajtja le fejét.

— Hogy érted azt, hogy 'ha tehetné'? — tettem csípőre kezem, s felvontam a szemöldököm.

— Menj, és beszélj vele. Ideje lenne már, hogy elmondja az igazat — motyogta, majd ismét a mosogatókagyló felé fordult.

— Tudod mit? Beszélni fogok vele — csattantam fel, s a szobámba mentem.

Magamra kaptam egy utcai viseletet, ami jelen esetben egy testhezálló nadrág volt, valamint egy kötött felső — tisztázzuk, február van :-) Tina. Magamra vettem még egy kabátot, majd elvettem táskám, s elrohantam.

Nem érdekelt, hogy Lindy utánam kiáltott. Az sem, hogy ezután folyamatosan csak hivott.

Egyetlen egy célom volt, az pedig a Red.

×××

Megtorpantam az épület előtt, s elgondolkoztam. Haboztam. Nem tudom, miért, de valahogy nem tűnt jó ötletnek ez az egész.

Végül benyitottam.

A helyiségben kellemesen meleg volt, ezért a kabátomat levettem magamról, s a kezembe fogva mentem tovább. Megálltam a recepciónál, ahol is Violet ült.

Megpróbáltam a legdühösebb arcomat felvenni, s úgy hozzászólni.

— Hol van Calum?

— Az irodájában —mosolygott rám. — De vendége van.

— Hidegen hagy — vágtam oda, s az említett iroda felé meneteltem.

Az sem érdekelt, ha egy nővel van, s épp a dolgok közepén járnak. Beszélnem kell vele, mégpedig azonnal.

Nem kopogtam, azonnal benyitottam.

Egy magas, kissé kopasz pasi ült Calum-al szemben. Mindketten kérdő pillantással ajándékoztak.

— Kifelé.

Fogalmam sincs, hogy honnan jött annyi bátorságom, hogy ily' módon beszéljek az emberekkel. Mindenesetre tetszett ez a hangnem.

— Maga meg ki a jófene? — kérdezte a pasas. Kissé dörmögős hangja volt, ajka pedig megremegett.

— Mr. Hood felesége, és a kilencedik hónapban vagyok. Szóval takarodjon innen, vagy megismerkedik egy állapotos nő földöntúli dühével — mutattam az ujjammal az ajtó felé.

A férfi eleinte meghökkenve meredt maga elé, majd, miután tudatosult benne az, amit mondtam, felállt, s távozott. Az ajtóban lévő kulcsot elfordítottam, majd Cal felé fordultam, aki időközben mellém ért.

— Elegem van — csattantam fel. Mikor láttam, illetve hallottam, hogy erre nem mond semmit, folytattam. — Elegem van abból, hogy játszol velem. Elegem van, hogy csak úgy megcsókolsz, utána pedig eltaszítasz magadtól, mondván 'nem szabad'. Elegem van abból az átkozott érzetből, amit irántad érzek, még azután is, hogy hónapokig nem éltünk együtt. Elegem van, hogy nem mutatsz érdeklődést Abby iránt, pedig azt mondtad, hogy gondoskodni fogsz rólunk. És — hajtottam le fejem, s összeszorítottam a szemem, hogy nehogy kicsorduljanak a feltörekvő könnycseppek. Mély levegőt vettem, s folytattam. — végül elegem van abból, hogy nem mondod el, hogy miért nem lehetsz velem.

Annyira féltem. Remegtem. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Magam előtt leperegtek már a szavai, amelyek arról szólnak, hogy talált magának valaki mást.

A padló recsegni kezdett, felém lépkedett. Előttem állt, ujját állam alá helyezte, s felemelte fejem.

— Nézz a szemembe — motyogta kissé rekedtes hangján. Szemeimet lassan kinyitottam, s tekintetünk találkozott. — Tudni akarod, hogy miért nem lehetek veled? Mindenáron tudni akarod? — válaszul csak lehunytam szemeim. — Az apád miatt.

Válasza kissé meghökkentett. Szemeim felpattantak, s arcát vizslattam.

— Ha nem tette volna azt, amit, akkor mindig ezt tenném — motyogta, majd megcsókolt.

Annyira szenvedélyesen, s annyira vágyakozóan, hogy a lábam is beleremegett. Féltem, hogy ha nem fog, akkor minden energiám cserbenhagy, s a földre rogyok.

Hirtelen eltávolodott, mély levegőt vett, s folytatta.

— De nem tehetem. Nem kockáztathatok — túrt dús tincseibe.

— Calum, ne szórakozz velem! — csattantam fel, s idegességemben a hajamba túrtam. — Mondd el, hogy mi miatt nem teheted meg azt, amit az előbb!

— Azért, mert megfenyegetett — bökte ki végül. — Azt mondta, hogy ha nem hagylak el, akkor neked is és a kicsinek is baja fog esni.

Megdöbbentem. Konkrétan sokkot kaptam.

S ha ez még nem lenne elég, más reakciót is kiváltott belőlem kijelentése.

Valami folyadékot, ami végigfolyt a lábamon.

Elfolyt a magzatvíz.