baby on board // calum hood >3<// befejezett//

Epilógus

Abby és Andy kapcsolata nem épp a legnormálisabban alakul. Vonzák mégis taszítják egymást. Együtt akarnak lenni, mégis elviselhetetlennek tartják a másikat.

Andy próbálta türtőztetni magát. Mindent kipróbált.

De feladja.

Nem bír a lány nélkül élni.

Nem érzi teljesnek magát.

Ír neki egy SMS-t Violet nevében, hogy találkozniuk kell este a Red-ben, mivel van egy kis dolguk. A lány már várta Violetet.

Ám nem azt kapta, mint akire számított.

Andrew állt előtte, kissé zilált hajjal és gyűrött ingben.

— M... mit keresel itt? — Abby hangja remegett, s hátralépett egyet. Minél távolabb a sráctól.

— Én hívtalak ide — bökte ki végül Andy.

— És... miért?

— Beszélni akarok veled.

— Most? Később is tudnánk beszélni.

— Emlékszel az utolsó beszélgetésünkre? — Abby félőn bólintott. Andy lépett egyet előre. — Adtál nekem valamit — mosolyodott el mikor már a lány előtt állt. Ujjával felemelte Abby fejét, ezzel elérte azt, hogy a szemeibe tudhasson nézni. — Valami szépet — folytatta az érzéki szavak suttogását. — Valami csodálatosat. Én pedig csak viszonozni szeretném.

Nem érdekelte őt, hogy Abby kapálódzik. Az sem, hogy üti a mellkasát. Csak az, hogy ajkát az ajkára tapaszthatta. Úgy csókolta, mintha ezen múlt volna az élete. Elérte azt, hogy a lány visszacsókolja őt, s hogy ne ellenkezzen neki.

— Szeretlek, Abby Hood — suttogja végül a lány ajkaira.

Ám Abby eltaszítja magától a fiút, s elmenekül előle.

Szereti őt.

De nem teheti.

Nem szeretheti őt.

Fura érzés kerítette hatalmába.

Olyan deja vu érzést érzett.

Mintha ez már egyszer megtörtént volna valakivel.

Olyanokkal, akiket ismer.

Olyanokal, akik a szülei.

Mindkettejük szülei.