baby on board // calum hood >3<// befejezett//

10.

Három hónappal később ismét New Orleans-ban voltam. Lindy a tegnap hívott, s elmondta, hogy az orvos beutalta őt, mivel bármelyik pillanatban elfolyhat a magzatvíz. Időközben persze nála is kiderült, hogy kisfia lesz, amit Luke rendesen meg is ünnepelt, mondván: 'sikeresen összehozott egy kisfiút'.

Lyn rengetegszer hívott az utóbbi hónapokban, sőt meg is látogattak. Ilyenkor meséltünk. Lindy mesélt Calumról, ám igazándiból Luke zengte a mende-mondákat a férjemről. Elmondta, hogy az istennek sem akar hozzám visszajönni, pedig látszik rajta, hogy épp az ellenkezőjét érzi. Luke próbál rájönni arra, hogy mi lehet a háttérben, viszont eddig nem jutott semeddig. Calum sem mesél neki az ügyes-bajos dolgairól, sőt, vannak olyan napok, amikor egyáltalán nem beszélnek egymással.

Most pedig kint ülök a váróteremben, Luke-al az oldalamon, s várjuk, hogy az orvos kijöjjön.

- Calum is itt lesz? - kérdeztem meg hirtelen.

- Tudtam, hogy megkérdezed -nevetett fel, majd felém fordult. - Nemsokára meg fog érkezni.

- Rendben - motyogtam alig érthetően, majd ismét hozzáláttam ujjaim tördelésének.

Percekkel később kinyílt az ajtó, s kilépett rajta a főorvos. Arcán mosoly volt, kezében egy papírt fogott.

- Az állapota stabil. Minden rendben van. A magzatvíz nemrégiben elfolyt, így most már bármelyik percben világra jöhet a kicsi - vázolta fel a tényeket, majd elment.

Luke ajkára mosoly kerekedett, majd szorosan magához ölelt.

- Annyira boldog vagyok, Yvie - motyogta a fülembe, majd puszit nyomott homlokomra.

- Menjünk be - mosolyogtam rá, ezután pedig benyitottunk.

Lindy az ágyban feküdt, kórházi cuccban, rengeteg gépezettel körülvéve.

-Lucas Robert Hemmings! Ha elmersz menni mellőlem, én kiheréltetlek - jelenti ki a lány, mire mindannyian nevetni kezdtünk.

Én helyet foglaltam az ágy egyik oldalán, míg Luke a másikon. Kezei közé vette felesége kezét, közben pedig minden lehetséges nyugtatószót elmondott neki. Apró puszikat hintett a kezére, többször meg is csókolta őt.

Hamarosan orvosok és nővérek lepték el a kis szobát, Lindy-nek pedig jöttek a fájdalmai. Rettenetes volt hallani, ahogy szenved, s ahogy alig bírja már.
Teste remegett, tiszta víz volt.

Hamarosan kiküldtek mellőle, mondván 'kevés a hely'. Luke bennmaradt, s végignézte az eseményeket.

Visszaültem a padra, s vártam. Rengeteget ültek bent, órákkal később sem jöttek ki. Lyn hangja pedig csak idegességet váltott ki belőlem. Remélhetőleg nem komplikáció lépett fel, hanem csak Andrew [sorry„ jobb név nem jutott az eszembe] nem igazán szeretne kibújni a meleget adó kuckójából.

Tizenegy felé az orvosok és a nővérek kijöttek. A főorvos homloka verejtékes volt, de mosolygott.

- Ha be szeretne menni, akkor csak rajta - pillantott rám. - Nemsokára megyek még vizitbe - biccentett, majd távozott.

Az ajtóhoz léptem, lenyomtam a kilincset, s bementem a szobába.

Mindhárman az ágyon ültek, Lindy a könnyeivel küszködött, míg Luke csak büszkén nézte gyermekét, s annak anyját. Egyik kezével védelmezően tartotta a nőt, aki a mellkasának bújva figyelte alvó kisfiát.

- Helló, Hemmingsék! Hogy megvagytok? - pillantottam rájuk, s leültem a székre.

- Sokkal jobban - válaszolta Lyn, s egy biztató mosolyt küldött felém. - Szeretnéd megfogni?

- Lehet? - mosolyodtam el, mire bőszen bólogatni kezdett.

Felálltam a székről, s feléjük lépkedtem. Kinyújtottam kezem, s elvettem a békésen alvó Andy-t. Visszaültem a székre, kényelembe helyeztem magam, s a kis srácot figyeltem. Pösze orra volt, s tejfehér haja. Arca világos volt, kis teste apró volt, a kezeim közt bőven eltért.

- Olyan apró - nevettem fel, s egy könnycsepp végigfolyt arcomon.

- Nem lesz olyan magas, mint az apja - nevetett fel Lyn, s Luke ajkaira egy csókot nyomott.

- Megjöttem - ismerős hang csendült fel az ajtó felől.

Calumra pillantottam, aki rengeteg ajándék szatyorra és lufival a kezében állt az ajtóban. Az utóbbiakat elengedte, így azok a mennyezetig repültek. Az ajándékszatyrokat az asztalra helyezte, s az egyikből egy süteményes tálat vett elő.

- Anyuék küldik - mosolyodott el, s megkínálta Hemmingséket.

- Anyád még mindig jól süt - állapítja meg Luke teli szájjal.

Nemsokára visszatért az orvos is, megvizsgálta Lyn-t majd Andy-t is. Ezután felém fordult.

- Mikorra van kiírva? - mutatott írószerével a hasam felé.

- Két hét múlvára - felelte Calum.

Emlékszik rá. Tudja.

Lehunytam szemeim, s elmosolyodtam. Tudja, hogy mikor fog megszületni a kislánya.

- Akkor maga a szerencsés apuka - mosolyodott el az orvos is.

- Egy ilyen csodálatos nő mellet én csak egy szerencsétlen vagyok - Calum a földet pásztázta, s csupán félszemmel pillantott rám.

Az orvos nemsokára kiment.

- Calum - szóltam neki néhány perc múlva.

Félve pillantott rám, tekintete tele volt érzelemmel

- Meg szeretnéd fogni? - mosolyodtam el.

Félve lépett felém, s lehajolt. Közel volt. Rettenetesen közel. Forró lehelete égette arcom.

Szemeibe néztem, sikerült elvesznem bennük. Másodpercekig állhattunk így.

Meg akartam csókolni őt. Oh, de még mennyire, hogy megakartam csókolni.