Hannah LaRusso egy jó tanuló, nagyon okos, 16 éves lány. Karate kedvelő családban, középső gyerekként nőtt fel, ezért ikernővérével, Samanthával 8 éves korukig űzték a küzdősportot, ameddig szenszei-jük, Nariyoshi Kesuke Miyagi elhunyt. A lány élete...
Minden azon a napsütötte csütörtöki napon kezdődött, amikor bementem apáékhoz a szalonba. Iskola után rögtön arrafelé kanyarodtam, miután Samet, az ikernővéremet hazavittem, mert anya irodájában felejtettem a kémia füzetem, amit holnap vinnem kell iskolába.
Mindenre pontosan emlékszem, hiszen attól a naptól fogva az életem gyökerestül megváltozott, lassacskán megértitek, hogyan és miért...
A szalonba lépve a nagy tömegen kívül semmit sem láttam. Úgy nézett ki az egész kereskedelem, mint egy zsibvásár. "Nem csoda, hogy a völgyben a legjobbak vagyunk..." - gondoltam magamban, mikor apa egyik útbaigazító alkalmazottja előreengengedett, a szükséges információk tudatában, hiszen már járatos voltam itt.
Sőt, mondhatni, a gyerekkorunkat és szabadidőnket, ha nem Mr. Miyaginál, apa karate szenszeiénél töltöttük a tesóimmal, akkor itt voltunk a szüleink cégénél.
Bennebb lépkedtem, de félre kellett húzódnom, hogy ne legyek útban a sok nézelődőnek, így hát én is a szalont kezdtem el pásztázni, szemrevaló autó helyett valamelyik szülőmet keresve.
Ekkor megpillantottam apát, amint ellépett egy szőke pasastól, és az ajándék bonsai-fák felé haladt, amely minden vevőnek jár vásárlás után. Én is arra szalomoztam az emberek között, majd megszólítottam:
- Szia apa!
- Nahát, szia Hannah! Hogy vagy? - meglepődött, hiszen csak most vett észre, majd megöleltem őt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Én jól, bemegyek anyuhoz, mert itt hagytam az egyik füzetemet tegnap. - mosolyogtam rá.
- Van menet nálad is, látom. Annyi a vásárló, hogy azt se tudom hova lépjek. - megcsóválta a fejét, szeme alatt húzódó karikákból láttam, mennyire lefárasztotta a mai nap. - Na jó, menj csak az irodába. Na szia.
Apa továbbment, és egy bonsai-al a kezében visszament a szőkéhez, aki nagyon bosszúsan méregetett. "Hát ebbe meg mi ütött?" - kérdeztem magamban, és ezen addig töprengtem, amíg be nem léptem anya irodájába.
Épp az egyik ügyfelével beszélt telefonon, így csendben elvettem a füzetem, majd elindultam kifelé a dugig tömött szalonból.
•••
Másnap reggel együtt reggelizett a család. Apa ma croisanttal, bogyókkal, és narancslével várt minket. Leültem az asztalfőre, mint ahogy mindig szoktam, az öcsénk Anthony, és Sam közé.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
