Hannah LaRusso egy jó tanuló, nagyon okos, 16 éves lány. Karate kedvelő családban, középső gyerekként nőtt fel, ezért ikernővérével, Samanthával 8 éves korukig űzték a küzdősportot, ameddig szenszei-jük, Nariyoshi Kesuke Miyagi elhunyt. A lány élete...
- Ú, lehet hogy a drón az Amazonról! - esett extázisba az öcsénk, és felpattant az asztaltól.
- Mi van, vettél egy drónt?! - sietett utána anya.
Sammel kihasználva az alkalmat, a fogva tartó táska felé siettem, előhalászva a telefonjainkat, a tesómét felé csúsztatva. Sólyomnak akartam írni egy üzenetet, ugyanis a Cobra Kai bulizik a kanyonban, és meghívott rá. Eredetileg úgy tudom Yasmine akart bulit tartani, de ők megelezőzték. Kíváncsi voltam mi sül ki ebből, de így nem nagyon tudtam elmenni.
- Csá Anthony! - köszönt a csöngető az ajtónyitónak. Kellemesen ismerős hangja volt.
- Ó, csak te... - mondta lesajnálóan az öcsénk.
- Robby, mi újság? - üdvözölte anya is.
- Jó napot, csak Mr. LaRussóhoz jöttem az edzésre. Hannah? Jön ő is? - érdeklődött. Elmosolyodtam kérdésétől, teljesen kiment a fejemből hogy Sólyomnak akartam írni...
- Daniel ma nem volt itthon, elment azzal a... Tudod mit, mindegy. Gyere be, várd meg itt.
Léptek hangja hallatszott, tudtam, hogy hamarosan jönnek. "Nem biztos h tudok jönni"- pötyögtem gyorsan be, és éppen sikerült elküldeni.
- Hé! Eszetekbe se jusson! - kiáltott anya, mikor meglátott. Asszem Sam nem járt sikerrel, hosszabb üzit írhatott, mert nem ment át a bulizóknak. Anya kitépte a telót a kezünkből, és elfintorodtam.
- Szia! Mi a pálya? - kérdezte a fiú kedvesen tőlem. Sam közben mosolyogva figyelt.
- Ok nélkül fogoly vagyok. Nem bírom ezt. - válaszoltam modortalanul. A nővérem lesütötte a szemét, remélem mostmár tudja, mibe kevert. Kimentem a nappaliba, és olvasni kezdtem. Körülbelül tizenöt perc telhetett el, mikor már a fejembe temettem a könyvet, és félhangosan "ez uncsiiii..." jelzővel illettem.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Halálosan unatkoztam, de komolyan. 😂 Ekkor az edzőtársam érkezett meg kintről.
- Robby, mi történt? - kérdezte anya.
- Csak kicsit kiment a bokám. Nincs nagy baj, de nehezebb lesz gördeszkázni. - Szememben aggódás árnya villant. "Mi lett vele? Ugye nincs komoly baja?"
- Nem tudom Daniel mikor ér vissza de haza vigyünk?
- Jó, de tudom hogy ezt be kell fejeznie, megvárom. - Nézett anyu laptopjára, ahol éppen a szalonbeli leltározást futatta.
- Semmi gond, megoldjuk. Hannah!
Felpattantam a kanapéról és odasiettem. Végre történik valami.
- Igen?
- Robby bokája kiment, vidd őt haza. Kiteszed, és jössz haza, oké?
- Jó, persze, oké... Gyere! - intettem, és elindultunk kifelé. - Segítsek valamit? Fáj? - Kérdeztem, mert a fiú táskáját és gördeszkáját is cipelte.
