Elkaplak ha elesel (Robby Keene ff.)

♡A bemutató♡

Robby szemszöge:

- Hannah, ébresztő! - kopogtatott Mrs. LaRusso a szoba ajtaján. Hannah álmos, tengerkék szemei duplájára tágultak, amint meghallotta édesanyja hangját. A velem szemben fekvő lány kiugrott az ágyból ijedtében. - Gyere reggelizni, fontos beszélnivalónk van veled.

- Mindjárt jövök, anya, menj nyugodtan! - kiáltotta a fennhangon a kétségbeeséstől. - Azt hittem már elmentek! El kell tűnnöd! - formálta a szavakat cseresznyepiros ajkaival suttogva. Kiugrottam az ágyból, hiszen nem jelentett jót, ha Hannah ennyire bepánikolt.

- Hova menjek? - suttogtam, mire az ablakát sebtében kinyitotta. Az arcáról leolvastam szándékait. - Ezt nem gondolhatod komolyan! És a gardrób? Nem mehetnék át Sam szobájába? - méltatlankodtam, és kinéztem az ablakon. Hát, igazából ha nem tudom a tetőn fekve megtartani magam, majd esetleg ott a csatornánál lemászni valahogyan, egyenesen pottyanhatok a medencébe, amire elég nagy volt a valószínűség.

- Nincs máshol ahol eltűnj! Samhez még csak most fog me-- mielőtt Hann befejezhette volna a mondatát, Mrs. Larusso hangját picit távolabbról lehetett hallani, amint a göndörkém testvérét ébresztgeti.

- Hannah, nem láttad Robby-t? - A lány összeszorította szemeit, szép arcán a gyász összes fázisát véltem felfedezni, s végül azok a csodaszép szemek, amiket az ágyban jó tíz percet fesztelenül nézegettem magamnak, hirtelen könnybe lábadtak. - Ez egy nagy Miyagi-Do megbeszélés lesz!

- Nem apa, ma még kinn sem voltam a szobából, fogalmam sincs, hol lehet Robby... - elkezdett kitessékelni az ablakon. Gyorsan átlendítettem a lábam az ablakpárkányon, ám ekkor elkezdett kinyílni az ajtó. A jeges rémület járta át minden porcikám, hiszen most próbálok egy olyan lány ablakán kimászni, akinek a szülei befogadtak, és tutira nem ilyen viselkedésre számítanak. Szerencsére Hannah idejében kapcsolt, és az ajtóhoz rohant, aminek hátát nyomta, közben hevesen intve, hogy bukjak le. - APA, ÖLTÖZÖM! NE GYERE BE!!! - Kiáltott fel, csak hogy éppen legyen időm kimászni teljesen.

Innentől nem láttam a történéseket, csupán görcsösen próbáltam kapaszkodni az ablakpárkány külső felébe. A lejtős tetőn hamarosan az eresznél találtam egy jó pontot, ahová a lábam is tehettem, ami valamivel biztosabb támpontot nyújtott, mint a fehéredő ujjperceimmel való kapaszkodás a párkányba.

- Mostmár bejöhetek?

- Apa te hallottál a magánszféra fogalmáról? KOPOGJ! - Hannah hangjából kivehető volt az ingerültség, és az, hogy mekkora egy stresszt okozott neki ez a helyzet.

- Ne haragudj, csak valami mégfontosabbról szeretnék beszélni veled kettesben. Ez a téma már régóta érik, azt hiszem, de Samnek úgy látszik, hamarabb elkellett, mint neked. - "b@szki, ezt nem kellene nekem hallani asszem..."

- Miről lenne szó? - azt nem tudom, miért nem esett le Hann-nak rögtön a téma.

- Hát... Igazából a fiúkról...

- Mi van a fiúkkal?

- Hát csak biztosra akartam menni hogy Robby...

Hannah szemszöge:

"Hajh, apukám, ha te tudnád amiket én megéltem az utóbbi pár órában Robbyval, nem lennél olyan biztos benne, hogy szívesen látod a közelemben..."

- Mi lenne Robbyval, apa? - próbáltam mostmár megnyugodni pánikomból, de az se segített a a beszéd tárgyához téréshez, hogy a drágalátos édesapám össze-vissza makogott, én meg komolyan kezdtem aggódni a srácért a tetőn, hogy meddig bírja még tartani magát.