Elkaplak ha elesel (Robby Keene ff.)

♡A Cobrák bosszúja♡

Sólyom szemszöge:

- Megverted Demetrit egy kritika miatt? Mégis mi a fenét gondoltál?! - kiáltozott Moon velem a dodzsó előtt. A hűvös éjszakában szinte senki sem járt az utcákon, csak a mi zajunk hallatszott.

- Miyagi-Do tag lett! - fújtattam dühösen.

- És akkor? A barátod!

- Egy kib@szott kocka! - üvöltöttem magamból kikelve. Elegem volt. Szúrt a szemem körül a monoklim, és kurv@ra nem akartam Moon hisztirohamait hallgatni. - És mindig is az lesz.

- És Hannah? - kérdezte hidegen. - Hannah a legjobb ba...

- Ne is folytasd! - szorítottam össze az ökleimet. - Nem tudsz semmit!

- Fogalmad sincs, mennyire sokat jelentettél és mennyire hiányzol neki, te barom! Erről persze nem beszélhetek neked, mert a Cobra Kai miatt dühkezelési problémákkal küzdő tahó lettél! - emelte fel a barátnőm a hangját. Bosszantott a hangneme, a fontoskodása, és tudálékossága. Be kéne fogja a száját, ha jót akar. - Hannah szeretett té...

- Fogd be a szád! Hallgass! - csattantam fel. - Nem tudsz te semmit!

A lány döbbenten ácsorgott előttem, ilyen állapotban soha sem látott. Legszívesebben szétvertem volna a kezembe akadó legközelebbi dolgot, a bennem fortyogó gyűlölet a Miyagi-Do és a veszteségünk iránt majd' szétfeszítette a testem. Minden izmom görcsbe rándult, a gondolataim homályosak voltak és csak egy szó keringett bennem: bosszú.

- Tudod mit? - szólt aztán megfontoltan, magabiztosan a csaj. - Szeretem ezt - simított végig az izzóvörös hajamon, majd az arcomra vezette a kezét -, és szeretem ezeket. - mutatott az izmaimra. - De a görénységet nem.

Mire feleszméltem Moon már a piros autója felé tartott libegő ruhájában és kopogó magassarkúiban.

- Most hova mész? - kérdeztem lenézően. "Úgysem fog velem szakítani."

- Vége. - jelentette ki rezzenéstelen arccal. "Mi?!"

- Nem, még nincs! - Az arcom beleremegett kijelentésébe, majd gyorsan lekaptam pólómat, hátha menthetem a menthetőt. - Azt jelenti, örökké! - böktem a hold alakú tetoválásomra, amit csakis érte készíttettem.

- De nem én kértelek rá! - kiáltott.

- Hé! Moon! - szólítottam kiáltván a nevét, de a csaj egy ajtócsapódás kíséretében otthagyott.

Tiszta idegben csörtettem be a dodzsó ajtaján.

Csessze meg a világ! Csessze meg a sok szart, amit lenyom most a torkomon!

És főleg, te b@zdmeg, Hannah LaRusso! Elb@sztad az életemet, kurv@ra pont akkor amikor nem kellett volna! Mindig tudtam, nem lenne jó megbíznom a gazdag hercegnőben, aki szarik a más érzéseire! Mert mit fog csinálni? Beletrappol az életembe, felforgat mindent, majd egy rúgással és s a vele járó monoklival pontot tenne az egész közös múltunk végére!

Azt hittem, ő a legjobb barátnőm, azért mert kisegített egyszer a szarban. Nagy ügy. Alig ismertem még, amikor rávarrattam egy fogadalomból magamra egy sólymot, így magamhoz kötöttem örökre ezt a lányt akaratlanul is.

Erre mi a hála? Összejön a szenszei-jem gyűlölt fiával, miután miatta kizártak az All Valley-ről és kegyelemből őt a döntőbe juttatták, csak mert a híres Daniel LaRusso tanítványa?!

Próbáltam vele beszélni. De még ő van besértődve, mint egy hisztihercegnő! Hogy megszorongattam a karját? Na és aztán! Megérdemelte! Az ilyen elkényeztetett kis fruskákat le kell valaki szedje a magas lóról, vagy aztán még mindenkit a hatalmuk alá kerítenek!