Elkaplak ha elesel (Robby Keene ff.)

♡Ez valami új♡

Már napok óta apa gumis sportkötszerével próbáltam elfeledni a kezem, azt mondtam mindenkinek, meghúzódtam. Igazából megpróbáltam főleg magamnak eltakarni a kéznyomokat, de így is minduntalan eszembe jutott a veszekedés, és az a fájdalom amit aznap este átéltem. Nem csak kívül, belül is. Mélyen megérintett ami történt. Sokkal jobban mint amikor a törött kezemet láttam. Még annál is jobban, mikor a véres Miguelt kellett ápolnom pár perc erejéig.

Féltem még otthon is a Cobra Kai-tól. Legfőképp Sólyomtól, a volt legjobb barátomtól.

A dodzsóban nyújtani kezdtem, míg Robby a bokszzsákkal gyakorolt. Rengetegszer megkérdezte, hova tűntem aznap este. Nagyon érdekelte mi volt velem, ami jól esik, de... Ezt nem akartam elmondani neki. Biztos látta rajtam hogy baj van, bár amennyire tudtam összeszedtem magam, a sírás látszott biztos még. Kaját se vittem amilyen hülye vagyok...

- Csinálhatnánk egy verekedős videót Instagramra! - vetette fel az egyébként nem is rossz ötletét.

- Már látták minket a Völgyfeszten, le se tojnak... - válaszoltam elkeseredetten, mikor átgondoltam.

- Tudod mi a gond? A Miyagi-Do csak védekezés.

- Bajnokságot lehet vele nyerni. - válaszoltam.

- De az emberek a támadásra gerjednek! Ezért népszerűbb a Cobra Kai! Mutassuk meg hogy azt mi is tudunk! - érvelt a fiú.

- És mégis mit csináljunk? A központnál arcoskodni, beszállni a verekedésbe?

- Nem rossz ötlet...

- Ez szörnyű ötlet. - sóhajtottam. - Nem mennénk semmire. - Amúgy meg ezek mindenkivel elbánnak...

- Miről beszélsz? - "A francba, Hannah!"

Letéptem a karomról a kötszert. Már önmagamtól is frusztrált lettem. Utáltam ezt az egészet. És még csak el sem mondhattam eddig senkinek. Ha Robbynak tudnék ellenálni nem lenne ez. De tudja hogy ő a gyengém..

- Ki tette? - kérdezte megkomolyult arccal. Arcán aztán indulatos, lekezelő mosoly jelent meg, mikor rájött a válaszra. - Sólyom, ugye? - halványan bólintottam. - Megölöm! - kiáltotta, és nagyot rúgott a bokzsákba, ami átfordult másik oldalára, majd nagy levegőt véve leült mellém. Átölelt, az arcom vállába fúrtam, teljes karjával megtartott. Néhány könnycsepp csordult ki a szememből, még mindig alig vagyok képes felfogni azt, hogy az egykori legjobb barátom képes volt ilyesmire. Nem akartam, hogy az egyik fiú miatt a másikat kelljen elveszítenem, de most pont erre kényszerülök, a Cobra Kaios bunkóság miatt. - Ne haragudj. Ha nem hagytalak volna egye...

- Robby, hagyjuk. Ez ilyen, s ekkora. Megtörtént. Nem lehet visszacsinálni. Meg tudtam volna védeni magam, ha nem lennék gyenge. Mert az vagyok. Érzékeny, gyenge voltam abban a percben. Nem fog mégegyszer előfordulni.

Robby szemszöge:

- De azért nekem elmondhattad volna. Bízhatsz bennem. - Puha arcát kezembe fogtam, és s ujjammal letöröltem könnyeit. Hann tengerkék szemeit amikor rámemelte, tekintetéből mindent ki tudtam olvasni. A vívódásait, fájdalmát, mindent, ami jelenleg benne volt. Beszélgettünk szemeinken keresztül, és nem engedtük el egymást. Halottam a szívdobogását, láttam, ahogy kipirul. Értettem, éreztem azt amit ő, közvetlen közelről. "Levesz a lábamról. Ahogy kiáll a véleményéért még ilyen helyzetben is..." - Szemem hívogató ajkaira tévedt. Odahajoltam hozzá és...

- Srácok! Öhmmm... - Jött be Mr. LaRusso, pont kínos pozíciónkat látva. Elengedtük egymást a lánnyal. - Kocsikázni megyünk!

•••